December 2,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Az megvan, ahogy Trump a homlokára csap: úúú, b*szki, még nem hívtam fel Orbánt?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 396,496 forint, még hiányzik 2,603,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Beszéltem telefonon az új amerikai elnökkel, így állíthatom, hogy a mi pozíciónk sokat javult. Donald Trump világossá tette, hogy nagyra tartja Magyarországot. Úgy érzékeltem, tudja, hogy a magyar egy bátor és szabadságharcos nép, amelynek az elmúlt hat évben elért gazdasági eredményei kiemelkedőek. Meghívott Washingtonba, mire elmondtam neki, hogy már régen nem jártam ott, hiszen „fekete bárányként” kezeltek. Nevetve annyit válaszolt, hogy őt is. Donald Trumpról azt gondolom, hogy most olyan elnöke lesz Amerikának, aki ideológiailag nem korlátozott, tehát nyitott ember, és sokkal inkább a siker, a hatékonyság és az eredmény érdekli, mintsem a politikai elméletek. Ez nekünk kedvez, hiszen a tények mellettünk szólnak. A gazdasági együttműködés eddig is jó volt, csak az ideológiák jelentettek akadályokat

– az immár Mészáros Lölö írástudó mangalicaszerelő tehetséges kezébe került Világgazdaság exkluzív interjújának végén (amely interjú gerincét a megszokott bikkfanyelvbe és zavaros dakotaságokba csomagolt, egyébként lesújtóan szerény gazdasági teljesítmények ecsetelése képezte) az Orbán nevű ember emígyen lelkendezett hatalmas nemzetközi sikereinkről.

Mivel Lölö barátunk felvásárolt mikrofonállványa még arra sem tartotta fontosnak rákérdezni, hogy ugyanbiza ki hívott fel kit és mikor, nehéz nekem röhögés nélkül elmenni e patetikusan megható dörgedelem mellett. Azért az így megvan, ahogy Trump a homlokára csap, hogy úúú, b*szki, még nem hívtam fel Orbánt? Na, akkor most.

Mivel nekem nincs ilyen gazdag képzelőerőm, eszembejutott, hogy a Google a barátom: angol nyelven ITT, ITT és ITT találtam meg ezt a csodás hírt (ameddig a cikk végére érek lesz ez több is), német nyelven meg szintén van pár találat. A közös ezekben, hogy mindegyik a Világgazdaság cikkére hivatkozik. Vagyis Donald bácsi, példaképünk a píszi-mentes ideológiára épülő szép, új világban, a liberális véleményterror csizmája alatt sínylődő Orbán-kormány iránti csodálat szorításában nem igazán verte nagydobra ezt a telefonbeszélgetést. Úgy értem, egyáltalán nem.

Pedig az ilyen fontos eseményekről sajtóközleményeket szokás kiadni kormányzati szinten, külügyi-diplomáciai csatornákon nyújtanak tájékoztatást az életbevágó történésekről, nem Mészáros Lölö mangalicatrágyájából szárba szökkent, senki által nem olvasott lapocskákban köhinti el magát egy miniszterelnök, hogy képzeljétek, telefonon beszéltem a Donalddal és tök jó arc volt.

Nem azért, mintha okom lenne kételkedni abban, hogy legalább a negyede elhangzott ennek a szívmelengető retorikai izének, sőt, örülök, hogy a világ két legnagyobb feketebáránya, ez a két meg nem értett, elnyomott zseni végre egymásra talált. Innen már csak egy lépés, hogy a hagyományos magyar vendégszeretet jegyében – miután Orbán Viktor körbecaplatott a Fehér Házon, ahol ezúttal nem a hátsó bejáraton engedték be-ki – Donald Trump jelenlétében avassák fel a következő fűtött gyepes űrállomást stadiont.

Beszéljünk őszintén, Viktorka! Tudom, hogy testületileg hülyének nézel, úgyhogy revideálok: bármit is mondanak a hangok, meg a gyógyszereid, meg a küldetéstudatod így együttesen, semennyire nem életszerű (Donald Trumppal kapcsolatos véleményemtől teljesen függetlenül), hogy ez a kedélyes telefonbeszélgetés lezajlott, vagy ha le is zajlott, kizártnak tartom, hogy ezek a viccesnek alig nevezhető képtelenségek elhangzottak. Leginkább azzal a résszel van problémám, ami a szabadságharcos, bátor nép elmúlt hat évben elért kiemelkedő gazdasági eredményeire vonatkoznak. Ha csak törekednétek legalább arra, hogy egy nap leforgása alatt ugyanazt hazudjátok kormányzati szinten, már előrébb volnánk. De nem.

Merthogy Magyarország versenyképessége brutálisan romlott az elmúlt években – többek között ezt a határozott kijelentést tette Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője az EU-s fejlesztésekről szóló kormányzati konferencián tegnap. Nem sokkal azelőtt, hogy te boldogan lelkendeztél volna Trumpról. Az a büdös nagy igazság, hogy a mi pozíciónkról egy dolog mondható el teljes bizonyossággal. Ez egyrészt totál független az amerikai elnök személyétől, másrészt egy millimétert nem mozdult semerre Trump megválasztása óta.

Hogy tudniillik a World Economic Forum szeptemberben közzétett (nem volt az olyan régen) versenyképességi rangsora szerint Magyarország a 69. helyre csúszott vissza, ami minden idők legrosszabb eredménye. Eközben régiós versenytársaink (és más, harmadik világbeli országok) teljes sebességgel húznak el mellettünk. Következésképpen Trumpnak – aki saját felszínességére és arra büszke, hogy életében még egyetlen könyvet sem olvasott el – legfeljebb ugyanaz a tudása lehet Magyarországról, mint mindenki másnak, aki távol él ettől a hat év alatt szemétkupaccá varázsolt, jobb sorsra érdemes országról. Felületes. De hogy a gazdasági fejlődés és a szabadságharc jutna eszébe, az körülbelül annyira valószínű, mint Szijjártó Petike vallomása ugyanerről a telefonbeszélgetésről. Elhisszük, csak fenntartásokkal kezeljük.

A Magyarországot húsba vágóan érintő kérdések egy tapodtat nem változtak attól, hogy az Orbán-kormányt immár az első ajtón engedik be a Fehér Házba, és nem csupán másodhegedűsök állnak szóba velük. Az, hogy Orbán Viktor mit érzékelt egy telefonbeszélgetésből, az sokadrangú kérdés, és pontosan annyira komolyan vehető, mint az, hogy a tények az ő oldalán állnak. Ha valaha is számítottak volna a tények, akkor nem lenne senkinek olyan vastag bőr a képén, hogy ilyen halandzsa ízű PR-cikkekre adja a fejét. Igaz, hogy Tarsoly PR-interjúja után valamit lépni kellett a figyelemelterelés irányába, és ha jól látom, pontosan erről van szó.

A „nyomorult, tudatlan, fél normában veszélyes bohóc, teljes állásban szociopata” (Michael Moore jellemzése Trumpról) seggét ilyen módon nyalni, és újra meg újra felfedezni benne az ideológiai közös nevezőt, a politikai inkorrektség ünneplésével legitimálni az újonnan megválasztott elnök rasszizmusát, szexizmusát, a kisemmizetteken való gúnyolódását, őrület, abszurdum, és mint ilyen veszélyes és gyomrot forgató. Kellene hogy legyen. Ha a magyar kormány nem saját maga populista, amorális önmagát látná a sikerében, és ha ennek a fényes sikernek a farvizén nem próbálná elhitetni a bázissal, hogy egy ilyen emberrel Amerika élén megfogtuk az isten lábát.

Ez az egész médiaparádézás attól válik szánalmassá, hogy Trump valószínűleg már akkor elfelejtette, hogy mi a f*sz van, amikor végetért a nagyívű beszélgetés. Hogy ezt a suttyó ripacsot nyitottnak és ideológiailag nem korlátozottnak (=korlátlannak?) nevezik ráadásul, végtelenül szomorú. Ennek az embernek a vélt vagy valós nagyra tartását nagyra tartani meg egyenesen szánalmas. A saját korrupt működésébe naponta belefulladó Orbán-kormány pánikszerűen kapaszkodik egy gigászként tisztelt erkölcsi hulladék barátságába és a pofánkba hallucinált elismerésébe. Aki mondjuk annyi lépéselőnyben van morálisan – ha egyáltalán lehet ilyet mondani -, hogy az apjától örökölt magánvagyonnal ügyeskedik, nem pedig egy nyomorult kelet-európai kisállam közvagyonát konvertálja saját korrupt holdudvarának magántulajdonává.

Az önértékelési zavarokkal küzdő, állandó megerősítésre szoruló, pozitív megerősítések hiányában dühöngő pszichopatává átalakuló kisember vergődésének aktuális fejezetét láttuk. Reméljük, Trump is tud róla, hogy mindig is nagyra tartotta Magyarországot és a szabadságharcos magyar népet. Végül is a lényeget tekintve tökmindegy. Annyi jelentősége van, mint bármilyen más diplomáciai retorikai aktusnak. Jelen esetben ennek egyik oldalán egy szuperhatalom ámokfutó vezetője, a másikon egy jelentéktelen kis ország küldetéstudatos, önjelölt hadvezére áll. Akinek a hangok és a gyógyszerek azt súgták, hogy egyszer majd Európa trónjára kerül. Elég baj ez nekünk. Változatlanul.

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!