Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Már régen oda kellett volna érnünk, ha lenne valakinek halvány fogalma is arról, hogy hová igyekszünk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Az a cél, hogy Budapest legyen az európai filmgyártás egyik fellegvára, és ezt szolgálja a mozgóképről szóló azon törvénymódosítása is, amelyről szerdán vitázott az Országgyűlés – mondta el az MTI-nek Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára”.

Általános döbbenet van a szerkesztőségben. Azt hittük együtt és külön-külön is, hogy már régen mi vagyunk a fellegvár. Erre kiderül, hogy csak szeretnénk. Márpedig ha az Orbán nevű ember ezt akarja, akkor úgy is lesz.

Aki a magyarokkal köt üzletet, az az Európai Unió növekedési motorjával kerül kapcsolatba” – mondta az Orbán nevű Kínában, 2014 elején, amikor először állapodott ő meg nagyon erősen arról, hogy jönnek a kínaiak és építenek nekünk vasutat. Ezt is mondta ugyanő, ugyanott, ugyanakkor: „Magyarországot az elmúlt száz évben rendszeresen gúnyolták Európában azért, mert ázsiai. Ma jókat mosolygunk azon, ami a világgazdaságban történik, hogy a sokszor gúnyként emlegetett ázsiai származásunk hirtelen milyen kapós lett a világban, mert nyilvánvaló, hogy a világgazdaság súlypontja áthelyeződik nyugatról keleti irányba

És tényleg, hogy hasítunk már, ázsiai létünkre! Mint a kínai gyorsvonat Felcsút és Peking között.

2013-ban Európa autóipari fellegvára lettünk Szijjártó Péter szerint. Egy hónappal ezelőtt meg azt mondta Petike, hogy elektromos-busz gyártó fellegvár lesz Komárom.

Még hosszan lehetne sorolni, minek a motorja, fellegvára és egyben zászlóshajója lettünk, de nem fárasztom ezzel sem az olvasókat, sem önmagamat. Azért egy pillanatra eltöprengtem az egymás hegyén-hátán zsúfolódó fellegvárakról, amelyeket különféle motorok hajtanak és ettől úgy hasít az egész a tengeren, hogy az valami csuda. Az élen az Orbán nevű lovagol (igen, a lova IS tud járni a vizen) és mindjárt célba érünk, kikötünk és hejehuja, valamint helyehulya. Az egész jelenetet Vajna András rendezésében Dömötör Csaba filmre veszi, Vajna Tímea pedig vastagon libatrotty-zöld és hasmenés-rózsaszínű instant-diabétesszel kínálja a közönséget.

Évek óta halljuk, hogy mennyire jó nekünk. Látjuk reklámban és óriásplakáton is. Száguldunk és nincs olyan hónap, hogy ne léphetne mindenki egyet előre. Már régen oda kellett volna érnünk, ha lenne valakinek halvány fogalma is arról, hogy hová igyekszünk. Jól is van ez így, mert azt be kell látnunk, hogy a lehetőségek földje az az ország, ahol egy egyszerű parókakészítő éppen úgy milliárdos lehet máról holnapra, mint egy falusi gázszerelő. Mi többiek egyszerűen csak bénák vagyunk, nem tudunk élni a kínálkozó alkalommal, vagy pedig rossz családba születtünk.

Örülnék én tiszta erőből, de most torkon ragadott a rettegés. Az a hír jött szemben velem a világhálón, hogy Románia négy darab hadihajót akar vásárolni a hollandoktól. Ahogy én ismerem ártunk és ormányunk agymenését, nem tűrhetjük, hogy a románok jobban hasítsanak, mint mi. Szerintem percek múlva előpattan valamelyik magasan beképzelt szaki – Németh, Szijjártó, vagy Kósa – és boldogan bejelenti: mi is veszünk hadihajót. Kétszer akkorát, mint a románok és legalább hat darabot. Minimum.

Már látom is magam előtt, ahogy ünnepélyesen elhelyezzük a járműveket a Hortobágyon. Balog Zoltán megáldja a vasakat, Tőkés László valamit celebrál, az ország nagyjából csődbe megy, de mindenki boldogan tapsikol közben, mert lám csak, mégis mi vagyunk a jobbak, nem a románok! Aztán mindenki megfeledkezik a hadihajó-flottáról, belepi a por, a tövében szürkemarha-gulyák keresnek árnyékot és mi hasítunk tovább, mint ahogy az egy rendes fellegvárhoz illik. Aztán egyszer, a távoli jövőben jön az özönvíz, a hajók diadalmasan szelik a habokat és végre, végre tényleg mi leszünk Európa zászlóshajója. Csak ki kell várni. Az özönvizet.adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.