Szeptember 26,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Ha nem figyelünk egymásra, együtt fogunk beledögleni a hazugságokba

Mielőtt belefulladunk az össznépi boldogságba, amiért a kormány annyi új munkahelyet teremtett, hogy még a béreket is emelni kell (kell, ebben nincs vita), egy pillanatra se feledkezzünk el azokról, akik már elmerültek és a felszín alatt haldokolnak. Azokról, akik alól ugyanez a kormány rántotta ki a talajt és taposta bele őket a reménytelenség mocsarába. A társadalom nem független szigetekből áll, hanem egységes egész. Ha nem figyelünk egymásra, együtt fogunk beledögleni a hazugságokba.

Ha valaki nem olvasta a történetet, röviden összefoglalom. Van egy ötvenegynehány éves nő és az ő művészeti főiskolára járó lánya. A nő – Erzsébet és nem a Szalonna szerzője, hanem egy másik Erzsébet – genetikai eredetű betegségben, pontosabban betegségek sokaságában szenved. A súlyos csontritkulástól a végtagok és a gerinc deformitásáig, a romló hallástól a látásromlásig – mostanra mindkét szemén szürkehályog kezdett kifejlődni – minden baja van, ami csak lehet. Két mankóval vonszolja magát, szinte mindenben – a főzéstől az önmaga ellátásáig – segítségre szorul.

A kormány nagyszerű ötlete következtében, amikor az álrokkantakat kiszórták, hogy ne élősködjenek a társadalom nyakán, Erzsébetet is gyógyultnak nyilvánította az orvosi bizottság. Talán éppen egy olyan orvos ütötte rá a pecsétet a papírjára, aki régebben abból élt jól, hogy kamu-rokkantsági igazolásokat állított ki jó pénzért. Erzsébet rokkantelláttását megvonták. Helyette a 22 800 forintos álláskeresési támogatást kapja. Hiába ment el a munkaügyi központba, hogy akkor adjanak neki legalább közmunkát, kiröhögték, hogy mit akar a két mankójával csinálni?

Tehát ott állt a munkaképtelen édesanya és a gyereke. Az álláskeresésiből és a lány kis ösztöndíjából kellett volna megélniük. Meg is éltek, ha ezt életnek lehet nevezni és én máig sem értem, hogyan maradtak életben. Én nem lettem volna rá képes. A lány az iskola mellett ellátja az édesanyját és ha akad egy kis munka, ami még belefér, akkor keres pár forintot. Ez a ritka, ha akad ilyen munka. Így haldokoltak csöndesen, túl több fellebbezésen és elutasításon. Nem jár rokkantellátás, mondta ki az embertelenség. Erzsébetnek nincs autója, nincs és nem is volt hitele. Az önkormányzati lakását vásárolta meg részletre, egy éve fizette be az utolsó törlesztőt. Szerencsére. Mert ha nem így lett volna, ma már az utcán élnének.

Anya és lánya masszívan éhezett és fázott. Otthon, a négy fal között. Nem voltak hajléktalanok. Legalább azok nem voltak. Más különbség nem volt az utcán éhezők és az otthon éhezők között. Mi ( a Szalonna szerzői) elhatároztuk, hogy ameddig a gyerek iskolába jár és ameddig a suli végeztével állást talál – ez minimum egy év – minden hónapban kiegészítjük a kis család jövedelmét az álláskeresési támogatás kétszeresével. Mert nem tehetünk mást. Egyszerűen nem lehet.

Rajtuk tudtunk segíteni (és számomra az is felfoghatatlan, annyi pénzből is hogy képesek megélni, hiszen még bőven a nyomorszint alatt van fejenként a bevételük), de nagyon sok, rengeteg ember van hasonló helyzetben. Mindenkin nem tudunk segíteni és nem is a mi dolgunk. Ez állami feladat. Az állam ebből kivonult (és még mennyi mindenből) és végignézi, ahogy ezek az emberek elpusztulnak. Amikor örülünk egy szép új stadionnak, amikor legyintünk a félmilliós helikopterezésre, a hétszázezres táskára, az eltapsolt milliárdokra, Matolcsy szeretőjének többmilliós fizetésére, akkor mindig gondoljunk Erzsébetre és a lányára. Mindig. Hátha egyszer elég dühösek leszünk.

Végezetül semmi mást nem teszek, mint idemásolom egy tegnapi beszélgetésemet Erzsébettel. Mindenki kezdjen vele azt, amit akar. Vagy amit tud.

A beszélgetés kiindulópontja egy fél tucat meleg sál és sapka. Erzsébet – hogy meghálálja a sors kegyét – fájó és deformált ujjakkal, félvakon is köt. Hajléktalanoknak. Hogy ne fázzanak annyira.

1e2e

Nem milliókról van szó. Egy helikopterezés ára egy évig tarthat életben egy ilyen családot. Egy luxustáska ára két évig. Kérdés: hány stadion ára hány évre oldaná meg ezeknek az embereknek – az összes, valóban munkaképtelen, valóban beteg és valóban az éhhalállal naponta szembenéző emberről beszélek – a sorsát?

Még valami, ami fontos. Erzsébetnek nem lesz nyugdíja. Akkor sem, ha megéri azt a kort. Nem lesz elég a szolgálati ideje. A lánya feladata lesz életben tartani az anyát. Utolsó előtti kérdés: a lány ilyen teherrel hogy fog tudni családot vállalni?

Utolsó kérdés: meddig nézzük ezt tétlenül?adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!