NEHAZUGGY

Mit jelent, hogy mostantól jó lesz, tisztelt zavaros tekintetű miniszterelnök úr?

H. Andrea | 2016. November 21, Hétfő | 14:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ismeritek azt a dakota viccet, hogy az Orbán nevű Viktor felvételről szól a néphez hétfőn vadhajnalban? Derűsen, vidáman, boldogan ecseteli ő a gazdasági eredményeket: adócsökkentés, teljes foglalkoztatás, minimálbér emelés, stabil gazdaság, sikeres magyar modell, nyugdíjemelés. Megannyi túlcsorduló feltételes mód: támaszkodhatnak, kinőhetnek, bízhatnak, növekedhetnek, emelkedhetnek, csökkenhetnek.

Azért beszélhetnek most a társasági adó csökkentéséről és a minimálbér emeléséről, mert megépítették azokat az alapokat, amikre bátran támaszkodhatnak, és amiből kinőhetnek ezek az intézkedések – így lelkendezik a nép vezére és ebbe az önfeledt örömködésbe csupán egyetlen tényező rondít bele. Méghozzá maga az istenadta. Ez pedig azért van,

mert a magyarok pesszimisták, mivel elvesztették a 20. századot, és ez kudarcra iskolázta őket. A magyar a saját szemének is alig akar hinni, ha azt mondják, hogy mostantól jó lesz. Fontos, hogy olyanok álljanak a kormányrúdnál, akiknek a természete derűs, bizakodó.

Pedig van ok optimizmusra, mint az állat, csak hát ilyenek ezek a suttyó magyarok. Pesszimisták. Pedig ha meg tudnak állapodni a vállalkozókkal egy magasabb minimálbér-emelésben, „akkor az emelkedő bérek és az annak következtében magasabb infláció lehetőséget ad majd magasabb nyugdíjemelésre”. A most tervezett 0,9 százalékos helyett – „amely érthető módon bántja a nyugdíjasokat” – az ideivel azonos, 1,6 százalékos nyugdíjemelés jöhet jövőre.

A mikrofonállvány szerint lassan adóparadicsommá válik Magyarország, de a helyi iparűzési adó még magas. Hát ez van. Ehhez nem lehet hozzányúlni, mert „be kell látni, hogy azért valamennyi adót muszáj fizetni”. Most van megváltozófélben – meséli üveges tekintettel az egyélőisten -, hogy nem szeretnek az emberek adót fizetni, mert annyira alacsonyak lettek a kulcsok, de az iparűzési adó marad. Vagyis az emberek immár örömmel fizetnek adót – gondolom én -, mert látják, hogy minden fillér jó helyre megy. Akkor szerintem nézzük mit akart mondani a költő, és ezzel szemben miről szól valójában az unterrealizmus, amiben élünk.

Nem szeretném elintézni annyival, hogy egy cinikus, átlátszó hazugságokból élő, a paranoid zavartól a nagyzásos paranoiáig terjedő skálán igen otthonosan mozgó skizofrén személyiségzavar magas érzelmi hőfokon elszavalt kóros-pusztító gondolatainak éppen aktuális fejezetét hallottuk, hihetőnek tűnő piros masnival átkötve. Nem nekünk tűnik hihetőnek, hanem mindazoknak, akiknek még mindig egyetlen érvük van a bálvány védelmében: na, mivan libsik, savanyú a szőlő?

Készséggel belátom, hogy valamennyi adót még azért kell fizetni, hiába varázsoltak paradicsomot ide a lángeszű, adócsökkentő, gazdaságot talpra állító szakemberek, ezért nézzük is meg gyorsan, mennyire jó a helyzet:

Forrás: Portfolio

Ez a csekély 60 darab adónem (márciusi tényállás) kétségtelenül bizonyítja, hogy van ok a derűre. Már csak egyetlen kínzó ellentmondást kellene tisztázni: nem úgy volt, hogy a magyarok 98%-a osztja a derűt, a bizakodást, az optimizmust? Nem úgy volt, hogy a magyarok forradalmi jókedve szabadította fel egész Kelet-Európát? Most és így kell megtudnunk, hogy szó nincs erről, hanem az van, hogy kishitűek, vesztesek és pesszimisták a népek? Mit jelent, hogy mostantól jó lesz, tisztelt zavaros tekintetű miniszterelnök úr? Hetedik éve folyamatosan mostantól-t írunk és változatlanul a nyugtalanító és cinikus feltételes módok között szlalomozunk.

Nem is lehet ez másként, hiszen a teljes foglalkoztatás hegycsúcsainak ostromlására és a munkaalapú társadalom kiépítésére hat év ment el. Arra tudniillik, hogy egy olcsó, kiszolgáltatott, lehetőleg aluliskolázott és könnyen manipulálható munkaerőre épülő összeszerelő országot varázsoljanak ide, amely mindannyiunk örömét szolgálja. Ennek a vergődésnek az lett az eredménye, hogy a képzett, tehetséges, kellően bátor fiatalok és középkorúak százezres tömegekben vándoroltak el az országból. Hat év után most beütött a derű ideje: béremelés nélkül folytatódik a lecsúszás. Következésképpen a bérek emelésének szükségességét nem a stabil pénzügyi helyzet, vagy a páratlanul sikeres magyar modell, hanem az aggasztó munkaerőhiány kényszerítette ki.

Hiába dübörög a gazdaság (a régió sereghajtójaként), a béremelés továbbra is egyszerű feltételes mód. Semmi nem változott. A kormány kommunikál, a magyarok meg nem hisznek a szemüknek. Amit látnak ugyanis, az a következő: egy Mészáros Lölö nevű egyén hat év alatt az ország 28. leggazdagabb emberévé derűsködte össze magát, aki óránként közel 1,8 millió forintot keres, miközben az átlagosan pesszimista magyar óránkénti átlagfizetése alig haladja meg az 1100 forintot. Miközben a minimálbéren tengődő kishitű és vak állampolgár havi nem sokkal több mint 70 ezer forintért húzza az igát, a derűs kormánytagok egyike-másika félévnyi minimálbért helikopterezik el két nap alatt. Ha innen szemléljük, teljesen érthető a kormánykerék körüli kicsattanó a jókedv. Ahol az átlagos szekértoló is a többszörösét tudja félretenni annak, amit megkeresett, ahol a legutolsó senkiházi analfabéta haver milliárdos osztalékot felejt el bevallani, ott csupa móka és kacagás az élet.

Egy ilyen helyen, ahol a tolvaj ennyire nyilvánvalóan hülyének nézi az áldozatát, akinek a pénztárcáját zsinórban hetedik éve lopkodja el, szinte magától értetődik, hogy a vállalkozókkal fizettetik meg a feltételes módban emlegetett nagyvonalú béremelést is. Miként a szolgáltatókkal és a kedvezményezettekkel fizettették meg a rezsicsökkentés populista jótéteményét, amelyből e jelentéktelen számú adónem is szárba szökkent. Ahol a nyugdíj kizárólag akkor emelkedhet, ha az infláció úgy alakul – ha nem, akkor így jártunk -, ott elég erős a 20. század kudarcait érvként emlegetni az óhatatlan kiábrándulás megmagyarázásában.

A társasági adó csökkentésének lázas igyekezete pedig innentől kezdve csak egy dolgot jelenthet, mégpedig azt, hogy a magyar gazdaság nagyja már derűsék kezébe került: a Csányik, Mészárosok, Garancsik, Vajnák (akik az adójuk nagy részét már most is a futballon keresztül mossák át), újfent dörzsölhetik a kezüket. A többiek, azok a vállalkozók, akik többen birtokolnak sokkal kevesebbet, nos ők kapnak egy kis alamizsnát, amiért cserébe bizakodóan és dalolva fizethetik majd az emelt bérek közterheit. A holdudvarnak alanyi jogon járó jövedelem maximalizálásán kívül a társasági adó történelmi csökkentésének semmilyen gazdaságélénkítő hatása nincs.

Úgyhogy a kör bezárult. Megint. Szabolcs-Szatmár legutolsó zsákfalujában a közmunkás pedig nyugodtan beledőlhet a kardjába. És minél pesszimistább minél több magyar, annál derűsebb és bizakodóbb a kormányrúd körül tolongó, adócsökkentő hősök jóllakni képtelen hada. A lassan három évtizede a közösből hízó személyiségzavar pedig, aki mindennapi derűjét naponta abból nyeri, hogy a nép legalantasabb ösztöneit lovagolja meg, aki az egész államigazgatást bordélyházként üzemelteti, aki legalizálta és védi a korrupciót, aki köztörvényes bűnözökkel üzletel családilag és kormányszinten is, igen… ő a legderűsebb mind közül. És valójában minden oka megvan rá. Hisz a saját alantas ösztönei rabjává vált, vesztes magyarok változatlanul zsibbadtan tapsolnak az odavetett koncoknak és retorikai rablómeséknek. Ha ez tartósan így marad – márpedig minden jel arra mutat -, akkor a 21. századot is nyugodtan hozzá lehet könyvelni a veszteségekhez. adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!