Hát pajtás, csak a végtelenül tapló nagy pofád van, azon túl semmi

pajtas

Viszonylag hülyeségtűrő vagyok, de ha felbosszantanak, elég rendesen el tud szállni az agyam. Most ez történt. Egy jó magyar f*szparaszt böfögött bele a közösségi oldalunkba olyan módon, amitől kinyílt a bicska a zsebemben és elöntötte az agyvelőmet a bíbor köd. Sajnos egy kolléga gyorsabb volt mint az én idegrohamom és törölte a kommentet. Nem baj, nagyjából emlékszem rá, bár az egy mondatba sűrített vödörnyi helyesírási hibát nem tudom reprodukálni és nem is akarom, a lényeget megosztom veletek. Ímhol:

Olvasnék, de beletolod az arcomba a pólódat, vidd a picsába“.

A történet a következő: a weboldalra felkerült egy felugró ablak, rajta a jótékonysági célra felajánlott pólóval. A cikk alján, az olvasás befejeztével ugrik fel, miután nem mindenki figyeli a Facebookon a nyüzsgésünket, amitől még elképzelhető, hogy szeretne egy pólót, illetve – és ez a lényeg – szívesen támogatná az általunk kiválasztott két szervezet valamelyikét és ezt történetesen meg is engedheti magának, azokat az olvasókat így próbáljuk meg elérni.

Őstulok f*szparaszt barátunk ezt zaklatásnak vette és úgy érezte, neki itt jogai vannak. Hát pajtás, csak a végtelenül tapló nagy pofád van, azon túl semmi. Többek között eszed se. Figyelj, szótagolom neked, mi a helyzet. Az interneten fellelhető weboldalakat olvasni kurvára nem állampolgári jog. Ezt nem veszed meg akkor, amikor befizeted a villanyszámlát, vagy az internet előfizetést. Ezeket az oldalakat emberek csinálják. Újságírók, publicisták, időnként fél-, vagy egészen analfabéták. Bárhogy is, az újságíróknak és mindenkinek, aki dolgozik azért, hogy f*szparasztnak legyen min felháborodnia, élni kell valamiből. Sokan nem is gondolják, de ez is munka. Mégpedig kemény és sok munka.

Bevételre szüksége van minden ilyen portálnak ahhoz, hogy ne éhendöglött szerzők ücsörögjenek a pókhálós klaviatúrák fölött. Ennek több módja van. Az egyik, amit a kormánypropagandisták csinálnak. Írják, amit kiadnak nekik. Nem kérdeznek, nem gondolkodnak. Ha kell, felszopnak, kinyalnak, vagy lejáratnak, hazudnak, mocskolnak. Ennek örömére jönnek a reklámbevételek. A kormány eldönti, ki szolgál jól és oda elhelyezi a jól fizető reklámokat. Állami vállalatok reklámjait. Például:reklam

Ez a PestiSrácok nyitóoldala. Itt helyből három ilyen reklám van. Egy Szerencsejáték Zrt., egy MVM és egy Földművelésügyi Minisztérium. Nem csak ennyi van, ez egy része. Itt vannak az árak:ps

Ezek heti árak, erre jön még az ÁFA. Számold ki, felháborodott barátom, ez mennyi pénz havonta. És ez a te adódból megy. Meg az enyémből. Az összes ilyen portálra. Ha gondolod, ide nyugodtan ugass be, mert ez a te zsebedből ketyeg.

A másik lehetőség, amit például a 444.hu csinál. Megpróbálnak ők is reklámból megélni, de az nem ilyen kényelmes, túlárazott cucc, mint amit a propagandaoldalak kapnak a seggük alá, hanem melós. Kell egy megfelelő olvasottság (ami egyetlen propagandaoldalnak sincs) és elég olyan olvasó, akinek legalább annyi agya van, hogy felfogja: ha máskor is olvasni akarja a cikkeket, akkor leveszi a reklámblokkolót a gépéről és legalább időnként kibírja azt a fél percet, ameddig a reklám fut, netán – ha valami baromi jó cikket olvas – örömében megnyit egy kurva reklámot. Ha érdekli a hirdetett termék, ha nem. Ugyanis ezzel tudja életben tartani a nyomorult újságírókat és egyéb szerzeteket, akik napi 24 órában gürcölnek a fennmaradásért. Itt ugyanis fillérek csorognak be minden megnyitás után. Ha nincs megnyitás, fillér sincs.

A harmadik verzió, amit mi csinálunk. Kidolgozzuk a belünket azért, hogy megfelelő színvonalú írásokat tehessünk le az asztalra. Nincs reklám. Se heti millióért, se megnyitásonként tizenhét fillérért. Egyáltalán semmilyen sincs. Becsületkassza van. Amibe – ha szerencsénk van – minden hónapban összecsordogál annyi pénz, amiből fenn tudjuk tartani magunkat. Ha nincs szerencsénk, akkor nem csordogál össze. Most elárulok egy marhanagy titkot. Ha minden olvasónk, aki rendszeres látogatója az oldalnak csak havi 10 forintot betenne abba a becsületkasszába (nem tízezret, nem ezret, nem százat. Tíz forintot. Nem naponta, nem hetente. Havonta egyszer 10 forintot), akkor nem egyszerűen biztonsággal fenn tudnánk tartani az oldalt, hanem munkát tudnánk adni tehetséges, jó újságíróknak, publicistáknak és mi se dolgoznánk ki a belünket napi 16 órában.

De nem dob be minden olvasó, mert jó, ha minden tízezer olvasóból egy dob be. A többi 9999 nem érzi fontosnak, eszébe sem jut, gőze sincs, hogy működnek ezek a dolgok, majd a másik dob, neki most nincs ideje, ahogy a múlt hónapban és a jövő hónapban sem volt. És a tízezer olvasóból van néhány ilyen díszpöcs, mint a mi jóbarátunk, aki kikéri magának, hogy a pofájába ugrik a póló, amikor ő olvasni akarja a cikket.

Azt a cikket akarja olvasni faszkalap pajtás, amihez ő egy halk sóhajjal sem járult hozzá, amivel mi dolgoztunk itt páran, aminek a megjelenését az olvasótársai tették lehetővé azzal, hogy helyette is támogatták a létezésünket. És azt a felugró reklámot nehezményezi ilyen penetráns stílusban, amin a jótékonysági licitre felkerülő pólót propagáljuk és amin mi, Szalonnások egy büdös vasat nem keresünk, ezzel szemben mi adtuk össze a pénzt a pólóra, nyomtatásra, postaköltségre. Tudom, hogy néhányszor már említettem, de soha nem lehet elégszer:

A pofám leszakad!adomany