Szeptember 29,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Baszkódni csak törvényesen, szépen, ahogy a Rogán megy az égen, úgy érdemes

Csattanós választ adott a közrend miatt esetlegesen aggodalmaskodó magyar nemzeti polgároknak a magyar nemzeti bélügy, ha úgy tetszik, személyesen maga Pintér „Makulamentes” Sándor miniszter, illetve Papp „Megvédemarendőreimet” Károly altábornagy, országos főkapitány.

A rend őrei lakossági bejelentés alapján példás gyorsasággal fogták el azt a garázda csoportot, melynek tagjai – a liberálcinikus, „világpolgári” attitűdöt, az öncélú fennhéjázást, valamint a kivagyiságot láthatóan különösen kedvelő Kovács pártelnök vezetésével – úgynevezett négyszín-technikával festegették a pécsi Ferencesek utcájának egy darabját, e pökhendi módon kívánták felhívni rá a figyelmet, hogy a járda szövétneke néhány négyzetméteren kissé felfeslett (aligha kell mondanunk, a megrepedezett járdát még a liberálkommunista városvezetés építtette, kereken nyóc éve).

Még szerencse, mi több, inkább tán isteni gondviselésnek hívhatnánk, hogy épp a helyszínen sétáltatta kiskorú gyermekét egy felelős állampolgár, a Biokom Nonprofit Kft., azaz egy hulladékbegyűjtő és -hasznosító cég szakembere. Azonnal átlátta, micsoda döbbenetes bűncselekmény kellős közepébe csöppent, s mivel jogszerűen magánál tartott kézifegyverét nem kívánta használni, joggal tartva attól, hogy a megvadult járdafestők testébe cselekményük helytelenségére figyelmeztető céllal eresztett lövedékek esetleg kárt tehetnek a járdában, épületekben és más, a nemzettestet gazdagító közvagyonban is, inkább úgy döntött, haladéktalanul értesíti a hatóságokat az elképesztő történésekről.

Sajnos a TEK épp a „Nyugdíjas terroristák tolókocsi-kerekének RPG-s kilövése éles szögből, metrókocsi alatt fekve, behunyt szemmel” elnevezésű nemzetközi gyakorlaton vett részt a felvidéki Halvacsorákon (Hlavac), így őket nem tudták bevetni – a megfelelő rendőri erők azonban épp oly kiválóan megoldották a feladatot. Miután szakszerű intézkedés keretében elvitték a gyanúsítottakat, a helyszínen rögzítették a bűnjeleket. Az 1-es táblácskát a kék, a 2-est a zöld, a 3-ast a piros, a 4-est a sárga festéket tartalmazó bödön mellé helyezték az ügyhöz kirendelt nyomozók, az 5-ös tábla a vastag ecsethez került, míg a 6-os az eddig még nem teljesen tisztázott szerepű szivacs (spongya) jelzésére szolgált.

A helyszínen találtak még egy kétfarkú kutyát, amit állatorvoshoz vittek. A rendőrségi technikusok rögzítették az ujj- és cipőlenyomatokat, szag- és DNS-mintákat vettek, viszonylag olcsón, továbbá összeszedték a helyszínen fellelhető haj-, szemöldök- és elemiszál-mintákat is. A rendőrőrsön az előállítottakat (Kovács és bandája, továbbá egy fő gyanús külföldi békaember, a nyomozás eddigi adatai szerint külföldi migránsnak látszó élőlény, magyarul kommunikálni képtelen, már csak ezért is különösen gyanús) kihallgatták, továbbá közölték velük a vádpontokat.

Kovács igyekezett cáfolni az ellenük felhozott makacs tényeket: egyebek mellett, a tőle megszokott sunyi okoskodással arra hivatkozott, hogy a graffitizés bűne csak és kizárólag falfelületen valósítható meg – márpedig, érvelt tovább, a járda nem fal. A kihallgatáson jelen lévő rendőrök ezen a kijelentésen mintegy négy órás időtartamban elgondolkodásra kerültek. Az éberség lankadását kihasználva Kovács az állomány fennmaradó részének jelentős, négy ezrelékes fizetésemelést kínált, mire azok habozás nélkül átálltak hozzá és kiszabadították.

A pécsi rendőrkapitány később ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, mindenképpen szükségesnek látják a személyi állomány ideológiai motivációjának megerősítését, e célból tehát a jövő héten Németh Szilárd, Fekete György, Kovács Zoltán, Ókovács Szilveszter, Kósa Lajos, Deutsch Tamás, Pataki Attila és Fásy Ádám látogat le a pécsi rendőrökhöz csapatépítő tréninget és elméleti továbbképzést tartani. A rendőrök végül kénytelenek voltak utólagosan szabadlábra helyezni a bűnelkövetőket, akikre egyébként Harrach Péter tényleges életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte forró dróton Polt Pétertől, hozzátéve, ha ez nem lehetséges, Kovács Béla kettős-hármas ügynök (fedőnevén az Orosz Kémtorta) segítségével megszervezik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt teljes tagságának határozatlan idejű szibériai csereüdültetését, csak oda, csere nélkül.

A megrongált, összevissza színekre mázolt, gyanúsan jókedvű járdarészletet pedig már másnap megtisztította a derék bejelentő cége, a Biokom, azaz újra szép ólomszürke és otthonosan repedezett lett az utca, s ezzel helyre is állt a világ rendje, lehet tovább ballagni, nertársak, baromira nincs itt semmi látnivaló, hagyjuk dolgozni azokat, akiknek még van mit tenniük, szigorúan csak az önök érdekében, faszkalapkáim. És, ha már nálam a szó, mely köztudottan veszélyes fegyver, jó lenne már egyszer és mindenkorra megjegyezni, drága férgeim, hogy illene szépen kushadni, leszakadni a semmiközötökhozzádolgainkról, mert bárkit bármikor bármiért bevihetünk és kurvára be is viszünk, ugye értem… és hogy ott bent mi történik, nos… azt bizony szintén mi döntjük el, persze szigorúan a nép nevében, előre.

Baszkódni csak törvényesen, szépen, ahogy a Rogán megy az égen, úgy érdemes. Stimmölünk, suttyókáim? Na, akkor lehet ballal egy jó keményet kilépni és elballagni a náthás picsába, tán már bátorkodtam említeni dzsentlömenesen. Ne meressze azt a hülye gülü szemét, libókám… igen, magához beszélek… igen, így, ha így akarok, miért, mi lesz??? Rendőrt hív??? Maga tényleg nem hallotta, hogy immár itt van Amerika is? Mármint velünk? Hogy együtt dübörgünk meg trampolunk??? Na, legyenek már egy kicsit hazafiak: énekeljék szépen Ádám és Attila után az amerikai himnuszt: Szövetségbe forrt szabad…

Szerző: Boda András

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/hetlovet

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!