NEHAZUGGY

Keresztényi agresszió

Forgács Erzsébet | 2016. November 10, Csütörtök | 15:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem állítom, hogy nem bosszant az erőszakosság, mert de. Bosszant, dühít, nem igazán értem és rendkívül aggasztónak tartom. Minden tekintetben, témától függetlenül. Betegesnek találom, amikor lényegében tét nélkül egy csoport agresszív módon akarja megszabni más csoportok életét. És teljesen mindegy, hogy húsevő-vegán, kutyás-macskás, kormánypárt-ellenzék, vallásos-nem vallásos erőszakosságról van szó és mindegy, melyik oldalról.

A Magyar Idők szerzőjének mindjárt több ilyen kérdést is sikerült egybegyúrnia és szerinte meggyőző (szerintem lánctalpas) módon érvelnie az apa-anya-gyerek-család-vallás egyedüli csodálatos mivolta mellett. Pontosabban nem érvelt – és éppen ezzel van az én bajom – hanem kinyilatkoztatott. Ellentmondást nem tűrő, a toleranciának a látszatát is nagy ívben kerülő módon.

A magyar alaptákolmányba bekerült a család fogalma (mármint amit a kormány gondol erről), azonban az Európai Unió sem ezt, sem a keresztény gyökerekre való hivatkozást nem volt hajlandó kötelező elemként kiterjeszteni az uniós tagállamokra. Akkor sem, ha ma nincs olyan tagja a magyar kormánynak, amelyik képes lenne bármely témában megszólalni úgy, hogy abban a megszólalásban ne szerepelne legalább egy esetben a migránsozás és a keresztény gyökerek. Lassan biztos vagyok abban, hogy ez a folyamatos kapaszkodás a gyökerekbe valójában azt jelenti, hogy ők aztán nem zsidók és nem muszlimok. Ezért kell folyamatosan emelgetni a kereszténység zászlaját ott és akkor is, ahol és amikor annak semmi keresnivalója nem lenne.

Az „Anya, apa, gyerekek” néven futó kezdeményezés, program, vagy a fene tudja, micsoda nem kis célt tűzött maga elé. Miután az európai közösség nem volt hajlandó elfogadni az egyház által erőltetett család-meghatározást, az egyház önállósította magát.

„Az egyház mi mást tehetne, alkalmazkodik az új világrendhez. Ennek jegyében csatlakozott az » Anya, apa, gyerekek« nevet viselő európai – hangsúlyozottan polgári – kezdeményezéshez, amelynek az a célja, hogy az Európai Unió minden tagállamában definícióként kimondasson: a házasság egy férfi és egy nő közötti életszövetség, a család eme házasságon és/vagy leszármazáson alapul; vasárnaponként arra kérve a híveket, aláírásukkal támogassák a mozgalmat.”

Nem, mintha engem bárki is kérdezett volna ezzel, vagy bármi mással kapcsolatban, de azért elmondom én is a véleményemet. Nem csupán bosszantónak, hanem kimondottan kártékonynak tartom az egyház erőszakos nyomulását. Ahogy kártékonynak tartom azt a kirekesztő, uszító magatartást is, ami jellemző az önmagukat keresztény gyökerekként definiáló emberek és csoportok magatartására.

Nem értem és elfogadni sem vagyok hajlandó, hogy miért is nekik kellene megmondaniuk, hogy mit takar a család fogalma. Az egyháznak nem éppen az elfogadást kellene hirdetnie a kirekesztéssel szemben? Mert szerintem de. A másik ember feletti ítélkezés különösen visszásnak tűnik éppen az egyház részéről, ahol köztudottan meglehetősen elterjedt a homoszexualitás. Nem értem, miért és honnan veszik a jogot arra, hogy megszabják más emberek életmódját, ítéletet mondjanak mások felett.

Miért is ne lehetne családnak tekinteni két, egymást szerető ember kapcsolatát? Akkor is, ha nem házasságban élnek és akkor is, ha azonos neműek. Kinek mi köze van hozzá? Kit, miben zavar az, hogy a saját otthonában hogyan rendezi be az életét egy emberpár? Mert szerintem senkinek semmi köze hozzá. Az egyháznak sem. Amennyiben ők, akiket képviselnek, vagy akik csatlakoznak ehhez a mozgalomhoz mást gondolnak erről, bátran éljenek a saját elveik szerint, ahogy azt jónak érzik.

Ameddig nem ütközik sem törvénybe, sem az együttélés írott, vagy íratlan szabályaiba, hagyjuk már békén egymást. És – ezt nagyon fontosnak tartom – feltették-e valaha maguknak a kérdést ezek az emberek, hogy miféle elvek szerint, milyen emberré nevelik majd a saját gyermekeiket? Már kicsi kortól a másik ember feletti ítélkezésre, a tolerancia teljes hiányára, a kirekesztésre és a saját felsőbbrendűségük téves tudatára nevelik őket? Mert az sem nem keresztényi, sem nem jó dolog. Szerintem. adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!