Azért szar látni, hogy egy rasszista, kiszámíthatatlan büdös bunkó kerül az USA élére. És egyesek szerint ez jó hír

Fotó: Facebook/Orbán Viktor Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Hivatalos. Lehet pezsgőt bontani: az Egyesült Államok – a republikánusok egy része által is legfeljebb fanyalogva támogatott – sorban 45. elnökét Donald Trumpnak hívják. A demokrácia ilyen, így van rendjén. Mindenkinek ugyanannyit ér a szavazata. Akkor is, ha érti, hogy mi történik körülötte, akkor is, ha nem. Akkor is, ha valami mellett foglal állást, de akkor is, ha történetesen valami ellen ad le protest-szavazatot. Akkor is, ha 4 osztályt végzett, és akkor is, ha nyolc kisdoktori van a zsebében.

A globális trendekkel és átrendeződésekkel összefüggésben számunkra elsősorban annak van jelentősége, hogy miként fogja érinteni ez a választás Európát, azon belül is az utolsó keresztény végvárat, amivé az állampárt kikiáltotta ezt az országot. Az, hogy a nemzeti-keresztény jobboldal már be is baszott az eredmény láttán, az számomra nem kérdés. Miután Orbán Viktor udvari biztonságpolitikai tanárura képes volt ezzel a tahóparaszt, szexista, undorító szentenciával tudomásul venni a tengerentúli választási eredményt

Hát, Clinton a saját férjét nem tudta kielégíteni, hogy tudná akkor Amerikát? Bocsánat, ezt nem én mondom, meg nem valami idióta, hanem a Cseh Köztársaság elnöke,

itt az igazi, a nemzeti öröm:

Azt nem tudom, hogy mától mennyivel lesz rosszabb, veszélyesebb hely a világ, de az már tegnap is, és az elmúlt hónapokban is nyilvánvaló volt, hogy rosszabb lesz. A kérdés csak az volt, hogy kicsivel rosszabb, vagy sokkal. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy az amerikai történelemben nehéz lenne a Hillary Clinton-Donald Trump pároshoz hasonlóan vállalhatatlan elnökjelölteket találni, a botrányos, gigantikus szemetet a felszínre hozó kampány pedig szerintem messzemenően alátámasztja ezen állítást.

Az, hogy egy Trumphoz hasonó dühöngő elmebeteg, egy vérbeli pojáca, egy sudribunkó tahó választást nyerhet bárhol a világon, most konrétan Amerikában, ugyanannak a kollektív butaságnak/tanulatlanságnak a győzelmét jelenti, amit Európában Orbán, Kaczynski, vagy éppen Milos Zeman személyében azonosíthatunk. Ugyanannak a – Boris Johnsonok és Nigel Farage-ok által képviselt – harsány, populista, demagóg áligazságokra épülő retorikának a diadalát, amely a Brexit-ig vezetett.

A közvéleménykutatásokból tegnapig kiolvashatatlan negatív bravúr márpedig bekövetkezett, és sem azokat nem értem, akik relativizálni próbálják ezt az istencsapását, azokat meg végképp nem, akik kibontották a pezsgőt. Pedig Orbántól Szijjártóig a magyar kormány most annak örül (azon túl, hogy talán végre a legmagasabb diplomáciai szinten is fogadják őket a Fehér Házban), hogy egy olyan ember került az Államok élére, aki kampányában etnikai alapon nyíltan támadott különféle csoportokat, aki összeesküvés-elméletek mellett tett hitet, külföldi diktátorokat méltatott, a fehér kisemberek frusztráltságát maximálisan kiaknázta és rájátszott a legaljasbb ösztöneikre: felszínre hozta az autokrácia, a rendpártiság iránti vágyukat. Aki szerint – csemege a sok jóból – a globális felmelegedés a kínaiak műve, akik ezzel az álnok húzással akarták térdre kényszeríteni az USA iparát.

Ennyi történt (itt egy jó összefoglaló cikk), és ha ehhez még hozzávesszük Trump Európai Unió- és NATO-ellenes fröcsögéseit, akkor végképp elkeserítő, hogy Magyarország vezetése sikerként tekint erre a győzelemre. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy Hillary Clinton megváltotta volna a világot, de azt feltétlenül, hogy két rossz közül talán a kisebbik szabadult volna rá a világra. Még akkor is így van ez, ha a republikánus elit valószínűleg féken tartja majd a botrányokban lubickoló, elszabadult hajóágyút. Vagy legalábbis megpróbálja. Már csak azért, mert nem volna rossz, ha kitöltené hivatali idejét.

Azon kívül, hogy Orbán Facebook-oldalának kezelője továbbra sem tanult meg angolul, van ennek az üzenetnek valami egészen perverz bája: ha esetleg Hillary Clinton nyerte volna az elnökválasztást, akkor a demokrácia halott lenne? Vagy csak akkor van demokrácia, ha az nyer, akit mi akarunk? Vagy a demokrácia valójában egy probléma, amit el kell takarítani? Egyáltalán mi köze van az Orbán nevűnek a demokráciához és minek örül valójában? A demokrácia leépítésében európai hírnevű Orbán melyik demokráciát ünnepli vajon Trump győzelmével?

A kérdések persze tök feleslegesek. Nyilvánvaló, hogy Trump rendpárti, migránsellenes, kirekesztő, rasszista világnézete simogatja az Orbán nevű személyiségzavar egyébként is plafont rugdosó egóját. Már Tusványoson világossá tette, hogy mit gondol az amerikai jelöltekről, még ha magyar állampolgársága okán nem is tudott beleszólni a választásba. Sajnos. Ha tehette volna, beleszól. De mert nem tehette, maradnak az apró örömök.

Megnyugtató lehet számára, hogy az amerikai választók is pontosan olyan megvezethető, tudatlanságuk/iskolázatlanságuk okán ugyanannyira birkaként irányítható, szektásodásra hajlamos tömegek, mint a magyarok, vagy akár a britek. Nem kelet-európai sajátosság ez, hanem a jólét különböző fokain álló társadalmak közös szindrómája. A racionális megfontolások, a jogállami, gazdasági fenntarthatósági érvelések helyét átveszik a hitbéli, dogmatikus, összeesküvés-elméletekre hajazó, demagóg baromságok. Teljes foglalkoztatottság, béremelés, adóreform, rezsicsökkentés, a régi fény és csillogás visszaállítása, igazságszolgáltatás, a bűnösök felelősségre vonása, amerikai álom, stb.

Tehát annak örülünk, hogy a hanyatló Amerikát egy a hanyatlás ellenére is milliárdossá hízott, politikai funkciót eddig soha be nem töltött iparmágnás fogja megmenteni, a maga sok száz millió keményen dolgozó, tanulatlan fehér kisemberével együtt, aki bedőlt egy szélhámos, kalandor, közveszélyes rasszista ígéreteinek. Hát persze hogy örülünk, hát persze hogy jó hír ez nekünk.  Nekünk nem, csak azoknak, akik úgy vélik, hogy a lipsik jól pofára estek.

Pedig meg lehet nyugodni: nem a lipsik estek pofára, hanem az egész világ. Azok is, akik most bebaszva ünnepelnek. Ha Trump nekiesik Európának, vagy a NATO-nak, ha meggyengíti az Uniót és Putyin felé kacsintgat, azt mindenki ugyanúgy megszívja. Mert nem csak a lipsik válnak ezáltal kiszolgáltatottabbá, hanem mindenki más is. Aki szerint rendben van, hogy európai vezetők diktátorokkal paroláznak és seftelnek, annak persze ezt hiába is magyaráznám. Annak módfelett jó hír ez. Azok után, hogy a még élő magyar demokrácia bizonyítékaként tegnap nem sikerült átvinni az egyszemélyes akaratot a parlamenten, kellett ez, mint egy falat kenyér. A különbség annyi, hogy Hillary Clinton elismerte a vereségét, amire Orbán Viktor az életben nem lesz képes.

Következésképpen nyomasztó érzés – a tévhitekkel szemben egyáltalán nem jobb- vagy balodali, ideológiai kérdés -, hogy szexista, rasszista büdös bunkók korát éljük. Kedves kollégámat idézve annyit tudok még hozzátenni, hogy ez van, ilyen, amikor előjönnek az ősemberek a barlangjaikból és visszaveszik a hatalmat. Jó egészséget és sok szerencsét kívánok magunknak ehhez. Szükségünk lesz rá.

adomany