NEHAZUGGY

Amiben igazán jók vagytok: a földön fekvő nyomorultak kéjes rugdosása

H. Andrea | 2016. Október 26, Szerda | 13:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Addig is, amíg kijön az állami rendezvények rendbontóit móresre tanító törvény végleges változata Pintér Olajszőke Sándor asztaláról, amelyben szépen lefektetik azokat a viselkedés-, valamint illemtani szabályokat, amik előírják, hogyan szabad állni-ülni-hóvirág pózban nemzetileg elérzékenyülni olyan állampárti bulikon, ahol ettől arrafelé kizárólag ünnepelni lehet a színpadon állót, teljesen visszafogott stílusban szeretnék megnyilvánulni jelentéktelen társadalmi kérdésekről.

Azok élnek az utcán, akik ott is akarnak valamilyen oknál fogva

– ezt nem én találtam ki, hanem a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár (igen, vannak olyan nem létező szakterületek, amelyeket nem egy, hanem kismillió ember vezet valamerre) mesélte el kedélyesen mosolyogva a Migráns1 nevű csatornán.

Soha nem hallottam a nevét, azt sem tudom, ki a felettese, akinek ő a helyettese (jó, tudom, bizonyos Czibere Károly lesz az, de most másodlagos ez), mindenesetre Nyitrai Imrének hívják és egy újabb kirobbanó sikertörténetről lelkendezett a mikrofonállványnak. A lényeg az, hogy a magyarországi hajléktalan ellátórendszer képes lenne szállást biztosítani valamennyi hajléktalannak, ám ezek az emberek az utcán akarnak élni.

A helyettes államtitkár úr meg- és kiokosított engem, hozzá nem értőt. Elmondta, hogy a hajléktalanellátásban alapvetően három feladatot kell elvégezni: vigyázni kell a megelőzésre, a hajléktalanok gondozására és a kivezetésre. Ez két kisdoktori nélkül eszébe nem juthatna senkinek. Jó hír – folytatta az illetékes -, hogy programok indultak a kivezetésre is. Uniós támogatással például lakhatást biztosítanak az utcán élők számára. Ez egy olyan – 1,7 milliárd forintos – támogatás, amivel az érintettek megkezdhetik az önálló életüket.

Mivel nem szeretném, ha az a vád érne, hogy kiragadtam a kontextusból a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy, Szociális Intézményfenntartó Központ egykori vezetőjének szavait, és a sok jóságról megfeledkezem: igen, végighallgattam a mondandóját és fontosnak gondolom az igyekezetet. Ezt az általánosító, csúsztató, a valóságot teljesen/részlegesen tagadó kommunikációt viszont bicskanyitogatónak tartom.

Azt én nem tudom, hogy a nemzeti jobboldalon tényleg alapkövetelmény-e bármilyen funkció betöltéséhez az ilyen mérvű, empátiára, minimális szociális érzékenységre való képtelenség, de hogy általános tünetként van jelen, az vitathatatlan. Most azon tegyük túl magunkat, ha tudjuk, hogy hiába üzentük meg 98%-os bizonyossággal Brüsszelnek, hogy bekaphatják, ezek megint letámadtak majdnem 2 milliárd forinttal. Azt fel tudjuk fogni, hogy mindeközben 15 milliárdba került a kamunépszavazási kampány, ezek meg ennek tizedét fordítják hajléktalanellátásra?Nem, nem tudjuk felfogni. Viszont hogy tulajdonképpen legyen mihez viszonyítani és értelmezni is lehessen ezt a nagyságrendet, nézzük emberi erőforrásék támogatási rendszerét az idei évre:

emmi

Forrás: Átlátszó

Itt nagyjából vége is lehetne a cikknek, hiszen, ahol az illetékes minisztérium éves támogatásának 52%-a megy a baráti egyházakra és sportra (közel 50 milliárd forint), ott valóban sikertörténet, hogy az Európai Unió jóvoltából jut 1,7 milliárd hajléktalanellátásra. Az más kérdés, hogy helyettes államtitkár úr ráadásul saját sikereként kommunikálja, amit a szájába adtak: programokat indítunk, megcsináljuk, megcselekedjük, minden rendben, már csak azzal kellene valamit kezdeni, hogy ezek az emberek nem akarják igénybe venni a narancssárga földi paradicsomot.

Azért nem nehéz belátni, hogy ahol arra a felvetésre, hogy a gyerekek egy része nem azért megy reggeli nélkül az iskolába, mert a szülők nem tudják neki előkészíteni, hanem mert nem éhes, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője azt válaszolja, hogy ez életforma kérdése, ott nyilvánvaló: a hajléktalan azért van az utcán, mert ott akar lenni. Mert ez egy ilyen szabad ország. Vajna András azért nem a józsefvárosi Teleki téren, hanem a budai villanegyedben él örökpanorámában, mert így akarja. Államtitkárok és helyettes államtitkárok azért hazudnak és védik a szakadt mundér becsületét, mert önszántukból így döntöttek. Ivarérett politikusok azért lopnak, csalnak, és üzérkednek a befolyásukkal következmények nélkül, mert végiggondolták, és diadalmaskodott bennük a szabad akarat.

Ilyenek vannak ebben a humánus, család- és emberbarát országban, ahol a legjobb kezekben van az emberi erőforrás minden felszámolt kínja és keserve. Nincs gyermekszegénység, és sőt, semmilyen szegénység nincs, hanem ezt szokták meg, ezt szeretik. Harrach Pétert idézve: a gyerek átveszi a szülei szokásait. Ha a szülő nem reggelizik, a gyerek sem reggelizik. Ők simán így élnek, és ebben senki nem akadályozhatja meg őket. Ebben az országban nincsenek nélkülözők, nyomorgók, mélyszegények, hiszen a létminimum eltörlésével párhuzamosan kigyógyultak belőle: már nincs mi alá beesniük. Ebben az országban a szemünk előtt valósult meg a teljes foglalkoztatottság, a közmunka mindenki számára adott, csak az nem dolgozik, aki nem akar. Ebben az országban csak azok halnak meg húsevő baktériumok és egyéb kórházi fertőzések miatt, akik ezt a halálnemet választották maguknak és amúgy sem akartak már élni. Csak azok iratkoznak fel azokra a végtelen kórházi várólistákra, akiknek ez a hobbijuk, és ilyen veszélyesen szeretnek élni. Az évente kilakoltatott több száz (ezer?) család külön kérést nyújtott be az önkormányzatokhoz, hogy engedélyezzék az utcán élést számukra. Négyezer gyerek pedig nem azért nem kap szociális ellátást, mert nincs érvényes lakcíme (mert családja hosszú éveken keresztül élt szívességi lakáshasználóként vagy olyan albérletben, ahol a tulajdonos nem járult hozzá a lakcímbejelentéshez, vagy mert ráadásul állandóan költözni kényszerül), hanem mert nincs rá szüksége, egyszerűen nem kell neki.

Nem, ebben az országban, ahol öt év alatt megduplázódott a nélkülözők/éhezők száma, a tartósan nélkülözőké pedig jelentősen megnövekedett (OECD-jelentés, nem Századvég), elképzelhetetlen, hogy emberek egyik pillanatról a másikra utcára kerülnek, mert nem tudják fizetni a hiteleiket (Matolcsy bácsi olyan szépen forintosította a devizahiteleket, hogy Vajda Zita 2 milliós fizetése adja a másikat); mert a dolgozói szegénység soha nem látott szinteket ostromol, vagy mert a teljes foglalkoztatottság kellős közepén emberek 40-45 évesen veszítik el állásukat annak legkisebb reménye nélkül, hogy a közeljövőben el tudjanak újra helyezkedni. Ez mind rablómese, természetesen. Csak azt volna jó tudni, hogy meddig lehet teljes egészében negligálni a valóságot és ezt az állandó tündérmesét nyomatni.

Készséggel elismerem, hogy vannak olyan hajléktalanok, akik teljesen elégedettek jelenlegi életformájukkal és már régen letettek arról, hogy valaha is teljesértékű tagjai lehetnek a társadalomnak, akiket szinte lehetetlen újraintegrálni. De azt állítani egy állítólagos szakpolitikusnak, hogy ezek az emberek testületileg, önszántukból akarnak az utcán élni, finoman szólva is penetráns aljasság, tökéletes lenyomata annak, amiben ez a kormány a legkiválóbban teljesít: a földön fekvő, legkiszolgáltatottabb réteg kéjes rugdosásában.

Nincs slusszpoén, csak a szokásos rossz szájíz: cinikus, érzéketlen rendszer-szolgák bitorolják a hatalmat és tekintenek megvetéssel le ránk. És bár aprópénznek tűnik az az 1,7 milliárd forint, kétség nem fér hozzá, hogy ezért is lehajolnak. A hajléktalanok úgyis az utcán szeretnek élni, minek fáradni velük, nem igaz?

adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!