Október 21,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Akkor miért nem Hajdu TEK János személyesen rúgta be az ajtót?

Mondanám, hogy Bencsik András szerint Habony Árpád a nemzet lelkiségét gyógyította meg, de úgysem hinnétek el. Vagy, hogy hogy és hogy nem, Andy Vajna rádiója véletlenül a fél országban sugározni fog, holott eredetileg csak budapesti frekvenciát nyert. Hogy a Bors nevű tudományos-fantasztikus magazint is vinné a Fidesz. És ha a Fidesz valamit vinne, akkor azt vinni is fogja. Hogy Mészáros Lőrinc újdonsült sajtómágnás meg nem hajlandó szóbaállni nemzetközi hírügynökségekkel a fantasztikus médiavásárlásai után. Viszont.

Mivel a szabadnak hitt, független és kormánykritikus média egészpályás letámadásáról és kivégzéséről fog szólni az életünk a választásokig egészen biztosan, ezért most inkább arról beszéljünk pár szót, hogy egy elmebeteg, szélsőséges, vérmagyar (értsd a neonáci Magyar Nemzeti Arcvonal 76 éves vezetője, aki maga is megsérült) ma reggel lelőtt egy rendőrt a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben.

A hír bővebben: a rendőrök előre eltervezett házkutatás miatt mentek ki, a férfi ekkor nyitott tüzet rájuk. Gépkarabélyból 5-6 lövést adott le, mire a rendőrök is elővették fegyverüket. A lövöldözésben az egyik rendőr olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az elkövető is megsérült, ám kihallgatható állapotban van. Mivel a rendőrök illegálisan tartott fegyvereket kerestek Győrkös Istvánnál, felmerül a kérdés: miért nem a TEK érkezett a helyszínre elsőként, hanem csak az ámenre?

Hogy lehet az, hogy hosszú évek óta szemmel tartották a pszichopata szervezetet, mégis fegyverhez jutott az agg honvédő, akit már a 90-es évek elején is elítéltek közösség elleni izgatás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt. Mielőtt öblösen kifejteném a véleményemet Hajdu János dilettáns vadbaromról (vegyjele: J), jegyezzük meg a következőt: az Orbán nevű egyén – nagyon helyesen – részvétét fejezte ki a lelőtt rendőr családjának Bertalan titkár úr révén:

„Megrendüléssel értesültem a szolgálatteljesítés közben meggyilkolt rendőr haláláról. Az áldozat családjának őszinte együttérzésemet fejezem ki”

– írta a közleményben az O betűs, amelyben azt is leszögezte: elfogadhatatlan, hogy Magyarországon bárki bármilyen indítékkal a törvényesség és a rend fenntartóira támadjon. (Mert ellentüntetőkre támadni az kötelesség, nem?) Az ilyen cselekedetek elkövetőivel szemben a lehető legnagyobb szigorral és keménységgel kell fellépni – írta Orbán, vagy Bertalan, vagy aki. Azt nem tudom, hogy Pintér Sándort utasította-e bármire is, ahogy szokta más körülmények között. Körülbelül egyetlenegy dolog van, amire utasíthatta volna, de erről mindjárt.

Szóval az a helyzet, hogy bármilyen megengedő is vagyok, azt azért nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy nem olyan régen még holmi metróaluljáróban bohóckodtak ezek a derék terrorelhárítók, és terrortámadást mímeltek a főnök szórakoztatására. Szerintem időszerű volna ezeket a drága jóembereket katasztrófavédőknek átnevezni, és a szó legszorosabb értelmében kezelni ezt a megnevezést: amihez ezek nyúlnak, az nettó katasztrófa.

Győrkös István, az MNA vezetője

Győrkös István, az MNA vezetője

Tehát itt van ez a kivénhedt náci, aki lassan 30 éve azzal szórakozik, hogy náci táborokat szervez, ahol önvédelmet, lövészetet és alakzatban mozgást tanít a résztvevőknek. Korábban a feltételek között külön kikötötték, hogy „buzik, cigányok, zsidók nem vehetnek részt a Táborban”. Vagyis náci ideológiát terjeszt, mindenféle rendezvényeken csapdossa magát a földhöz, hörög, őrjöng és évek óta benne van a hatóságok látóterében, de még mindig sikerült megakadályozni, hogy beszerezzen egy lőfegyvert. Vagy többet. És nem csak fegyvert birtokol, de azzal embert is öl. Szeretném tiszteletnek alig nevezhető dühös megvetéssel megérdeklődni, hogy tényleg nem lehetett volna megakadályozni ezt a tragédiát?

Igen, az elhunyt rendőr családja iránti együttérzés mellett és ellenére, sajnos nem lehet szó nélkül elmenni ezeknek a TEK-nek csúfolt pojácáknak a gyalázatos ténykedései mellett. Az egy dolog, hogy a néptelen metróaluljáróban, az éjszaka kellős közepén elbohóckodnak egy potenciális terrortámadást, hogy páncélozott autókkal eltévednek egy pár száz fős faluban, hogy három hét kell elteljen, amíg anyu DNS-éből megállapítják a nyomoronc Teréz körúti robbantó kiben-mibenlétét. De ha egyszer tudták, hogy a náci trottynak fegyvere van (hisz állítólag azért kutatták volna a házát), akkor miért nem Hajdu személyesen rúgta be az ajtaját? Miért a rendőrség ment ki egy ismert és hírhedt, fegyveres szélsőségeshez? Nem lehet, hogy most lett volna igazán értelme bevetni azt a páncélozott csapatszállító konvojt, amivel a múltkor kivonultak bablevest zabálni és egy fegyvertelen embert becserkészni? Vagy az volt az alapvetés, hogy a TEK úgyis eltéved, a rendőröket toljuk a frontvonalba, aztán majd lesz valami?

Min is rendültél meg, Orbán nevű? Azon, hogy ebbe most valahogy nem sikerült belekeverni a migránsozást? Sajnálom, öcsém, de ne csüggedj!, Mert lám-lám, megvannak nekünk a saját, különbejáratú elmebeteg idiótáink. Akiket évek óta zabáltattok, hol ezzel, hol azzal, akiknek a zavart lelkében és agyában termékeny táptalajra hullanak elvakult, nacionalista-populista agymenéseitek. A gyűlöletplakátjaitok, a gyűlöletpropagandátok, a megvédjük demagógiája, az állandó uszítás, pánikkeltés, a legelevetemültebb eszméket valló, kirekesztő udvari seggnyalóitok kitüntetése, a cinkos összekacsintás ezekkel az emberekkel, ide vezet. Évek óta azon dolgoztok, hogy ezeket a szélsőséges ideológiákat rehabilitáljátok, hol lenyúljátok az ötleteiket, hol a sorok között támogatjátok őket. Szalonbuziztok, zsidóztok, cigányoztok, egymás ösvényét tapossátok öles léptekkel.

Másfelől két hét alatt olyan rendet vágtatok, amilyen soha nem volt ebben a hazában, haver. Miközben a sorosistának kikiáltott civileket komplett hadsereggel támadjátok le, egy a hatóságok előtt ismert militánshoz bekopogtok két rendőrrel, hogy helló, itt vagyunk. Miért kellett ennek a rendőrnek meghalnia? És ha meg kellett halnia, akkor Pintér, Hajdu, Papp mit keres még a helyén? Egy ekkora szakmai mellényúlás után te megrendülsz ahelyett, hogy lemondásra szólítanád fel őket?

Még egyszer mondom, pedig ezerszer leírtuk: ne adja a jóisten, hogy ebben az országban komolyabb terrorcselekmény történjen, mert azt már bőven demonstrálták a magántestőreid, micsoda kiváló tájékozódási eltévedési, felderítési képességük van. Mármint képességük arra, hogy utólag mindent rendben találjanak. Ezt az országot néhány felfegyverzett terrorista simán elfoglalja, mire Hajdu megérti, hogy merre van az arra. Csak úgy mondom.

Egyszerűen hihetetlen, hogy az ország biztonsága a bohóc Rambók és elfuserált Horáció Kének kezében van. Ami még durvább, hogy amíg a pocakos a terrorista migráns hordákkal izmozik verbálisan, a náci-nyilas eszmék követői nagyobb veszélyt jelentenek ránk, mint bárki más. A túltolt gyűlölködésért egyre nagyobb árat fogunk fizetni. Már most is.

adomany

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!