Szeptember 28,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Vérfagyasztó kép arról, hogy mivé lett az ember, aki soha nem lehet ellenzékben

A tegnapi rossz érzés mára is ittmaradt. Bennem is. Ez sem ünnep, sem megemlékezés nem volt. Legfeljebb egy szürreális pillanatkép a végzetesen sokba (de legalább ketté) szakadt ország jelenéből, ahol Kádár népének elkorcsosult maradványa testével-nyálával-öklével-neurotikus lénye minden rezdülésével védelmezi bálványát.

Mert Kádár népének itt kísértő maradványai szerint fütyülni nem szabad, tiltakozni nem szabad, mást gondolni nem szabad, ez ugyanis mind nettó hazaárulás. A balliberális métely gyógyíthatatlan betegsége. Közben történészeket, újságírókat és más véleményen lévő polgártársakat bántalmazni, rugdosni, leütni, ráncigálni, gyalázni, átkozni hazafias kötelesség.

Ebben az egyáltalán nem megnyugtató, de legalább végtelenül elkeserítő mederben zajlott a tegnapi nap, és bár a gyorsjelentést még frissiben megírtuk, időzzünk el még egy pillanatra az Orbán nevű egyén eddigi talán legfélelmetesebb produkciójánál.

Most először volt az az érzésem, hogy a beteg állapota lassan, de biztosan lekörözi mondanivalója súlyosságát. És ezen nem segít, ellenben jelentősen ront az a rekedt hörgés: október 23-án egy elbukott népszavazással a háta mögött, az érvénytelenből – a törvény nyílt lábbal tiprásával – érvényest kovácsoló sebzett fenevad szabadságról és demokráciáról szónokolt. Nem mondom, hogy nem volt groteszk, mert de. Talán még soha nem volt ennyire.

Az eltorzult fej, a megemlékezés emelkedettségével tökéletesen arányos artikulálatlan üvöltözés, Európa fröcsögő gyalázása, az őt bírálók csuklóból lekommunistázása, az erős magyar nemzetállam fokhagymaszagú paneljei, a haldokló Európával szembeni magyar felsőbbrendűség lebegtetése, a bezzeg mimagyarok, a saját lábon állás zavaros, hiteltelen, pátoszba fullasztott nevetségessége: már csak ezt tudja, semmi mást. Korábbi igehirdetésekből összeollózott, ismerősen csengő szólamok, kín és keserv. Minden mozdulata, minden gyomorból jövő, vészjósló szava.

A valósággal már semmiféle kapcsolatot nem ápoló, frusztráltan önelégült Napóleon idegrángásos vergődését soha nem volt még ennyire nyomasztó látni, hallani. A tömegben fix pontokat kereső zavaros tekintet, a szónoki pulpitus kocsmapultot idéző megtámasztása, az eszelős mimika, a teljesen önálló életre kelt nyelv kényszeres csapkodásai: vérfagyasztó kép arról, hogy mivé lett az ember, aki soha nem lehet ellenzékben. Aki világossá tette, hogy neki nem volt elég a fülkeforradalmi erőfölény, az új alkotmány, a kétharmados többség, ő maradni akar, neki további tervei vannak. Fel akarja emelni a szíveket, a magyarok lelki ébredésén akar fáradozni, más szavakkal ott maradni, ahová a sors őt predesztinálta: az örök hatalomban.  

Ha ehhez az kell, hogy október 23-án is migránsozzon, akkor migránsozni fog. Ha Putyin egyik elsőszámú seggnyalójaként Putyin elsőszámú ellenségét kell eljátszania, akkor azt teszi. Bármit és akármit képes már elhörögni, a legsúlyosabb kommunista retorikával szovjetúniózza az EU-t és a hívei elalalélnak. Ez történt.

Egész testsúlyával és kabát alól kilógó pocakjával nehezedett rá a mondanivalóra: mindenről vonyított, ami semmilyen módon nem kapcsolódik ’56 lényegéhez, és mindenről hallgatott, aminek akár a legkevesebb köze van/lehetne ’56 szellemiségéhez. A nagybeteg annyira még magánál van, hogy tudja: ezt már nem lehet elengedni, nincsen visszaút, a legapróbb tévedés fatális lehet. Ezért kell egy ünnepi megemlékezésen is kampányolnia, harcolnia, beletipornia egy olyan szabadságeszménybe, amiről neki mára semmi fogalma nem maradt.

Az Európában kiismert illiberális személyiségzavar életben maradásának egyetlen esélye, ha az újegységet egyben tartja ezekkel a még mindig hatásosan semmitmondó, viszont nagyon is sokatmondó elterelő hadműveletekkel. Ha ehhez egy ünnepet kell meggyalázni, akkor meggyalázza azt.

Tény és való, hogy Európa gyengélkedik: pontosan az ilyen elszabadult maffiózók miatt, akik populista lózungjaikkal és az állandó harci retorika lebegtetésével terelik a nép figyelmét arról, hogy kormányozni képtelenek, mert a lopás a mindent felülíró nemzeti érdek számukra. És a nép bárgyún, hamis nemzeti érzésekkel felvértezve védi a bálványt, a lopást, a maffiózókat. A fejekben ugyanolyan zavar van, mint a bálvány fejében: az élhető élet, a szabadság, a demokrácia másodlagos kérdésekké váltak azoknak a fanatikus rajongóknak a fejében, akik testnedveikkel, válogatott szókincsükkel és esetenként vasöklükkel védték a meztelen királyt: nekik lázálom kell, spirituális moslék, konteók, hamis öntudat, nem létező felsőbbrendűségtől duzzadó kebel.

Máriaországának újegysége tökéletesen hasonult a színpadon erőlködő, eltorzult arccal üvöltő pojácához: megtelt sötét, sűrű gyűlölettel. A lélekrombolás gyümölcsei beértek: a hívek annak örülnek, hogy a nárcisztikus személyiségzavar nem az élhető ország megteremtésén fáradozik, hanem a háborús hangulatú uszítást nyomja az arcukba. Hetedik éve. Nem zavarja őket a rivaldafényben életre kelő pszichiátriai tanulmány, az elhatalmasodó paranoid pszichózis, és az önkritikának kiváló, ám nyilván nem önkritikának szánt Európa-gyalázás (munka helyett spekulálnak; fegyelmezettség helyett eladósodnak; az olcsóbbat, a hígabbat és kényelmesebbet választják) sem okoz nekik tudathasadást. A saját lábon állás és a határvédelem felér egy kiadós, háromfogásos vasárnapi díszebéddel.

Pedig a sorok között és magukban a sorokban is ijesztően elevenednek meg a fasiszta (náci?) eszmékre hajazó gondolatok: az európai népesség felhígítása/vegyítése egészen félelmetes kontextusba helyezi az Európa elleni kvótanépszavazással megtámasztott hatalmi tébolyt. A fajelméletet idéző retorika, amelyből egyébként a nagybeteg egyre szívesebben vezeti le rendszerének legitimitását, tökéletesen alkalmas a kőkemény támogatók hergelésére, fanatizálására. És mi kell ennél több október 23-án? Nekünk, koncentrált magyar népességnek, aki a büdös életben nem keveredett jászokkal, kunokkal, zsidókkal, cigányokkal, svábokkal, szászokkal, és így tovább. Van közöttünk olyan, aki ne tudná visszavezetni Árpád vezérig a családfáját? Ennyi.

Lássuk be, az a nép, akit nem érdekel, hogy miközben az Orbán nevű Európa bástyáját játszotta, majdnem duplájára nőtt a nélkülözők, éhezők száma Magyarországon, akinek nem érdekes, hogy ő maga és a pereputtya miért fizeti Európa legmagasabb adóit, akit nem zavar az egészségügy, az oktatás helyzete és az égig érő korrupció, aki szívesen adózik a Rogánok helikopterezéseire és a Matolcsyk szeretőinek úri fizetésére, annak a nagybeteg Orbán rekedt ordítása mindenre válasz. E tekintetben a tegnapi hőbörgés színvonala tökéletesen illeszkedett a hallgatóság igényeihez. Amely hallgatóság soha nem fogja megérteni, mi a különbség egy modern társadalom polgára és egy leszakadó, félfasiszta ország alattvalója között.

Amíg a háborús pszichózistól boldog fanatikus nem érti, hogy az az ember, aki többszázezer honfitársát elüldözte néhány év alatt, a szájára sem vehetné a bevándorlást, a szittya magyar faj védelmét, addig lesznek még ilyen beszédek, csak lehet hogy már meg kell támasztani a beteget, nehogy eldőljön. Amíg nem kerül a helyére a fejekben, hogy az az ember, aki Európa pénzén (az alattvalók kárára) gazdagszik ilyen zsírosra, miközben Európa ellen vonyít, az egy jellemtelen gazember, addig ilyen mélyen fognak szántani a nemzeti ünnepek. Is.

És bár az évekkel ezelőtti beszédeivel szemben, ma már távolról sincs olyan átütő katarzis, nincs húszezres tömeg, a gyűlöletkeltés, az uszítás, a szisztematikus hazugságok, a hatalmaskodás szépen lassan kikövezik a pokolba vezető utat. Amíg van egy olyan újegység, amelyet jól lehet lakatni ezzel a hamis sikerélménnyel és felsőbbrendűségi életérzéssel, amit ez az eszelős őrült beletol az arcába, amíg vannak emberek, akiknek semmi más nincs a birtokukban, amire büszkék lehetnének, mint ez a torz siker, addig marad az alattvalók és a nyomor szabadsága.

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!