Október 21,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szilus! A te nyomokban és foltokban agyat is tartalmazó, végtelenül okos fejedtől kérdezem

Ránk virradt október 23-a és a Hollik Istvánok, Németh Szilárdok, Mészáros Lölök által bitorolt ország egy újabb nyomasztó napja. Nem rontom az ünnepet, ezt már nincs hova: ahol hivatalos kormánypárti állásfoglalássá emelkedett, hogy az 1956-os forradalom (?) 60. évfordulójának vadhajnalán fenyegetik/megfélelmlíteni próbálják a fütyüléssel véleményt nyilvánítani készülőket, ott fölöslegesnek tűnik minden szó. Illetve nincs annyi és olyan minőségű szó, ami leírhatná a jelen állapotokat.

Ettől függetlenül beszéljünk néhány szót ezekről a nem mindennapi hősökről. Aki tegnap kiakadt azon, hogy a sötétbüdösbunkó Rezsiszilárdnak volt pofája büntetőeljárással fenyegetőzni, garázdaságot emlegetni a tervezett füttykoncerttel kapcsolatban, és azt ráadásul jogi szakvéleménnyel megtámasztani, hogy el ne dőljön, annak tudnia kell, hogy ezt a poént már egy vagy két nappal korábban lelőtte Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Hidvéghi Balázs, a Fidesz majdnem vadonatúj kommunikációs igazgatója is.

A lázasan összehangolt igyekezet érthető: a látványosan megborult vezér úgy tudja, hogy minden rendben van. Mivel köztudott, hogy nem csak Mészáros Lölö él jobban, hanem az egész ország, miért fütyülné őt bárki is a konszolidált sajtó- és véleményszabadság virágzó jelenében? Ugye, Deutsch? Az MTK szentélyében sem fütyültek, hanem örömujjongtak? Vagy valami kísértetiesen hasonló, nem? De.

Hogy a méltóságteljes ünneplés Németh Szilárd szájából súlyosabb, mint egy öblös kurvaanyázás, azt most hagyjuk is, mert vasárnap reggel (nem elég, hogy október 23) ilyenekről elmélkedni alighanem istenkáromlással ér fel. Nincs kedvem pedig káromkodni, és főleg nem Németh Szilárdra kiélezni ezt az ünnepi, reggelit helyettesítő eszmefuttatást. Bár azt még így éhgyomorra is meg kell állapítanom, hogy Kósa Lajos díszdoktor ehhez képest a primitív, végtelenül sötét emberi lényhez képest. Akiről hozzáértők (nem jogászok, hanem pszichológusok például) valószínűleg megalapozottan adnának ki szakvéleményt: szégyene ez az emberiségnek úgy, ahogy van. Teljes nagyságában, tetőtől talpig, fejjel lefelé és kívül-belül egyaránt.

Nem újdonság, nem hatalmas leleplezés, hogy itt és most a Fidesz nevű állampárt rezsicsökkentésen túlmutató, torz, beteg logikájával és hivatalos politikájával állunk szemben. Ezek szerint ha a fütyülés garázdaságnak minősül, ott a tojással dobálás legalábbis a szándékos emberöléssel ér fel? Vagy akkor tojással dobálózni nemzeti cselekedet volt, most meg bűncselekmény? 2006-ban utcakövekkel felszerelkezve gyújtogatni hazafias cselekedet volt, 2016-ban békésen fütyülni bűncselekmény? Igen, így. Hacsak így nem.

E nyilvánvalóan aljas és álszent retorika ellenére is felfoghatatlan, hogy az ilyen arcokat, mint Németh Szilárd, akiket máshol a média közelébe sem engednének, hogyan lehet folyamatosan a rivaldafényben mutogatni? Hogyan engedheti meg magának a hatalom, hogy ilyen fennhéjázó, fenyegető, hazug fröcsögéssel szálljon bele a polgárok arcába, mint amit ez az emberszerű lény tegnap produkált? Hogy lehet az, hogy az egyre inkább recsegő, de még mindig erőt demonstrálni akaró hatalom október 23. előestéjén fenyegeti a polgárokat? A kialakult politikai-közéleti helyzet, a társadalom aktuális állapotának lenyomata az, hogy a Németh nevű ordas taplók egyáltalán megszólalhatnak, hogy őket szólaltatják meg és hogy én magam is figyelmet szentelek nekik. Nem jókedvemből, hanem mert kénytelen vagyok.

A Fidesz első vonalbeli, nehéz súlyú verőembere és könnyűsúlyú erkölcsi-szellemi tartóoszlopa, aki egy sittes nepperre bármikor jobban emlékeztet, mint arra, hogy ő a kormánypárt egyik alelnöke, a legsunyibb házmestertempóban fenyegeti a magyarokat. Ez van, erről beszélünk most. Ez megy hat éve, de most a minden eddiginél súlyosabb és nyomasztóbb ünneplésre készülve, ez sokkal élesebben nyomul bele az arcunkba.

Ebbe a képbe illeszkedik Rezsiszilárd,  ama szégyene az evolúciónak, aki úgy alapozta meg – azóta is egyenletesen felfele ívelő gyalázatos – pályafutását, hogy egy nyomorult panellakásban, ahova előzetesen becsődítette a kamerákat, a szerencsétlen emeberrel – akinek azelőtt halt meg a felesége – mondatta ki, hogy bárcsak szegény asszony megérhette volna a rezsicsökkentés áldását. Aki szemrebbenés nélkül nézett a kamerába, amikor azt mondta, hogy nem fog krokodilkönnyeket hullatni a Népszabadság bezárása okán.

Nem tudok mit mondani, csak azt, hogy uszítsatok, Szilus, basztassátok az embereket, fordítsátok őket egymás ellen! Más lehetőségetek ugyanis nemigen maradt. Az után az országrablás, szellemi-erkölcsi-lelki pusztítás után, amit névtelen, műveletlen, szolgalelkű csürhétekkel véghezvittetek, pontosan így néz ki a rettegő hatalom. Pontosan tudjátok, bármit is óbégatnak békemenetelő jogászaitok és a komplett jogászkormányotok, hogy a fütyülés (a tetszés, avagy nemtetszés kinyilvánításának egyik eszköze) egyetlen civilizált, demokratikus kultúrkörben sem számít garázdaságnak, ergo bűncselekménynek. Ettől függetlenül nyomjátok, mint süket a csengőt, hátha feltüzelitek annyira a táborotokat, hogy nekiesnek az aljas-balliberális-sorosügynök-provokátor tiltakozóknak.

Öntsétek csak az olajat a tűzre, hiszen ebben merül ki hosszú évek óta minden, amit ezért az országért képesek voltatok tenni. Bármennyire hihetetlen, de vagytok annyira aljadékok, hogy éppen az ’56-os forradalom évfordulóján hozakodtok elő ezzel az értelmezéssel és mentek túl a falon. Számomra ennek egyetlen jelentése van: szerintetek, csepeli proletárok és igazszívű nemzeti honvédők szerint indokolt volt a forradalmat követő megtorlás is. Ahol egy potenciális füttykoncert kapcsán megtorlást lehet kilátásba helyezni, ott mit lehet mondani arról, amikor a tiltakozás túlmutat azon?

Szilus! A te nyomokban és foltokban agyat is tartalmazó okos fejedtől kérdezem, bár nincs a papírodra leírva, szóval nem várok választ: kordont bontani, utcaköveket felszedni, gyújtogatni, zavargások közepébe politikai gyűlést hirdetni, majd gyorsan elsunnyogni, verőembereket békés állampolgárokra ráküldeni (csonttörés céljából), állampolgári kezdeményezéseket önkényesen-erőszakkal megakadályozni nem garázdaság, nem bűncselekmény? És ha nem az, hogy merészelitek ti, az 1956-os forradalmat és annak hőseit a szátokra véve fenyegetni a nemzet azon részét, amit évekkel ezelőtt kitagadtatok a nemzetből?

Milyen méltóságteljes ünneplésről hörögsz, te senkiházi, félművelt izomagy? Mi közötök nektek ’56 hőseihez? Nektek, akik a szemünk láttára nyírjátok ki a szabadnak hitt sajtót, akik kinyírtatok minden alulról szerveződő, egészséges öntudatot a polgárokból, akik a legelesettebbeket zsaroljátok, akik karaktergyilkossággal szálltok bele ellenségnek kikiáltott politikai ellenfeleitekbe, akik orbáni utasításra állítják falhoz a civil társadalmat, akik lopjátok az állam vagyonát, akik Mészáros Lölök kezére játsszák az országot, akik a félelemre alapozzátok gennyes ténykedéseteket, és fába szorult férgekként sivalkodtok, amikor ezt bárki szóvá teszi.

Tudjuk, látjuk, hogy a gazdátok rossz passzban van, szemmel láthatóan leépül, 5 perc leforgása alatt felejti el, amit korábban mondott. Az aggodalmatok jogos, tényleg beláthatatlan, hogy milyen pszichotikus reakciót vált ki belőle, ha újra kiderül, hogy az istenadta nem áll mögötte, mellette pisszenés nélkül, lehajtott fejjel, meghunyászkodva. Ezért kell neked, Kósa Lajos-díjas ostobának a reflektorfényben ordas disznóságokat beszélni.

Féltek, fogy a levegő, elkoptatok, elkártyáztatok mindent, rezeg az a kurva léc, Szilus! Korlátoztok, szájbarúgtok, elhallgattattok, fenyegettek, mert nem maradt más a kezetekben, akármennyit is elvettetek már. Fosik a király, mert hamarosan kiderül, hogy meztelen ő, és nem is király, csak az a rekedt, beteg kakas a képzeletbeli szemétdombon. És ti vele fostok, Szilus, mert ti sem fogjátok megúszni, hogy az elnyomás eszközével védtétek a skizofrén, küldetéstudatos, pusztító nemzet zsenijét. Nem lennék a helyedben, Szilus. Már tegnap sem lettem volna. És jól is van ez így.

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!