Olvasói levél: Oszt jó napot

2

A Fidesz sokoldalú, zseniális beszédkészségű frakcióvezetője igen érdekeseket mondott a minap. Ha jól vettem ki a mondataiból, akkor azt feltételezi, hogy amit ő, illetve a vele egyivású cimborái – úgymond – nemzeti érdeknek gondolnak, az valójában a haza érdeke.

Már az is megkérdőjelezhető, hogy mire alapozza frakcióvezető úr az állítását. Valószínűleg az – óriási győzelemnek mondott – érvénytelen és eredménytelen népszavazásra gondolt, mikor nyilatkozott. Megszokhattuk, hogy a Fidesz a vereségeiből is képes pár pillanat alatt győzelmet faragni. Egy érvénytelen népszavazásból szemrebbenés nélkül  „új egységet” kovácsoltak, ezzel mintegy kirekesztve a hazából mintegy öt millió választó honpolgárt. Nincs ebben semmi különös, 2002 óta megszokhattuk, hogy a haza ott van, ahol Orbán Viktor, s megtanulhattuk, „a haza nem lehet ellenzékben” .

Engedtessék meg nekem, hogy vitatkozzam azzal, amit a Fidesz kikezdhetetlen tekintélyű vezetője állít. Véleményem szerint az, amit ma a Fidesz csinál, az nem a magyarok többségének, hanem egy kisebbségnek az  érdeke, azoké akik – a kormány keltette gyűlölet közepette is – szépen gyarapították a közpénzből a pénztárcájukat.

Miközben az országot ellepték a kék plakátok, csendben, suba alatt folytatódott az ország szétlopása, zsákból ömlött a közpénz a hatalom kiszolgálóihoz, a párthoz közelinek mondott milliárdosokhoz. Őket csak a hatalom és a pénz motiválja. Ezt burkolják több mint hat éve nemzeti mázba, nemzeti érdeknek álcázva saját bugyellárisuk vastagságát.

Jómagam valódi nemzeti érdeknek gondolom, hogy működjön az egészségügy, ne haljon meg egyetlen beteg sem azért mert hosszú a várólista. Nemzeti érdek a szegénység csökkentése, a gyermekéhezés megszüntetése. Hasonló módon nemzeti érdeknek hiszem a korszerű, 21. századi oktatást, a kiművelt emberfőket. De nemzeti érdek az is, hogy ne legyen Magyarország a közmunkások országa, mindeni számára biztosított legyen az emberhez méltó élet esélye. Nemzeti érdek a tisztességes bér, a tisztes idős kort biztosító nyugdíj. Nemzeti érdek, hogy ne London legyen a második legnagyobb magyar város. Az ország érdeke a rendszerszintű korrupció felszámolása, a Mr. 20 százalékok – mai hatalom által támogatott – rendszerének a megszüntetése, az ügyészség Fidesz alá „rendelésének” azonnali megszüntetése. Hasonló módon nemzeti érdek, hogy az MNB ne legyen állam az államban, ne legyen lehetősége a nemzetinek mondott bank vezetésének a közpénzek magánosítására. Az már csak hab a tortán, hogy ne mindannyiunk pénzéből játssza a gáláns udvarlót  az egyik legfontosabb nemzeti intézményünk vezetője. 

Az Orbán kormány a következő, mintegy másfél évet kormányzás helyett a menekültekkel való riogatással, a Brüsszellel való háborúskodással próbálja kibekkelni. Eszükben sincs az ország valós problémáival foglalkozni, helyette újabb és újabb reklámkampányokkal játszanak rá az ország megosztására, saját táboruk egyben tartására.

Hogy közben, az ország tönkremegy? Majd Habony „megkommunikálja”. „Oszt jó napot!” 

Budácsik Lajos

adomany