DÜHÖNGŐ

Ha érvényes lett volna a népszavazás, a kár akkor is felbecsülhetetlen lenne

Az Orbán Viktor nevű ember már igyekszik átírni a közelmúlt eseményeit is. Az alábbi cikk egy évvel ezelőtt íródott, a menekültválság – pontosabban a magyarországi begyűrűzés – tetőpontján. Úgy gondoltam, nem ártana elővenni és visszaemlékezni rá, hogy is volt ez pontosan.

Úgy tűnik, lassan leülepszik a káosz. Ez jó a menekülteknek, jó a civileknek, jó Európának. Nem jó a kormánynak.

Az országot vezetni hivatott társaság megbukott. Megint. Önmagukat gyűrték le, amikor alábecsülték a társadalom önszerveződő képességét, a polgárok emberségét. A kezdeti pánik után beindultak azok a folyamatok, amelyek egy egészséges közösségben be szoktak indulni. Az ide-oda rohangáló, tettvágytól és segítőkészségtől fűtött kapkodást lassan felváltja a szervezett munka. Már nem alakul naponta száz segítő csoport a Facebookon, halkulnak a semmi másra, mint pánikkeltésre alkalmas sikolyok halott csecsemőkről, tömeges éhhalálról.

A baj pont akkora, mint volt, de szervezéssel kezelhető. Aki tud és akar segíteni, megtalálja a megfelelő szervezeteket. Ezek a szervezetek igyekeznek összehangolni a munkát, közlik, mire van szükség, mire nincs. Gondoskodnak az adományok raktározásáról, a megfelelő helyszínekre való kiszállításról, elosztásról.

Így elkerülhető a kezdeti őrület, amikor csupa jó szándékból, de tökéletesen átgondolatlanul hordták halomba például a marhamájkrémet, nem gondolva arra, hogy az bizony sertésszalonnával dúsan meg van keverve. Nem cipelik ezerszám a hálózsákokat oda, ahová arra, vagy annyira nincs szükség. Ugyanis a menekültek nem hosszas tartózkodásra rendezkednek be, mennek tovább (vagy szállítják őket kiszámíthatatlan módon és helyekre), ezért nem cipelhetik magukkal az adományokat. Az egy hátizsákba nem fér, sokszor rengeteget kell gyalogolni, többnyire gyereket cipelni. Konzerveket, ruhákat, takarókat egyszerűen fizikailag nem tudnak elhelyezni, főleg magukkal vinni. A segítő csoportok megszervezték a takarók, hálózsákok begyűjtését, szakszerű tisztíttatását és az újonnan érkezőknek való eljuttatását. Persze vannak lelkes önkéntesek, akik egyéni akciókat szerveznek, visznek ételt oda, ahol erre éppen akkor nincs szükség, takarót osztanak ott, ahol már van takaró, aztán halálosan megsértődnek, amiért nem kapkodták el a szendvicseket, nem burkolóznak be a nyolcadik plédbe. De az ilyen akciók szerencsére egyre ritkábbak, jellemzőbb az összehangolt működés.

Önkéntes orvosok jelentkeznek, segítenek. Mosodák vállalják a hátrahagyott holmik tisztítását. Fuvarozók az adományok szállítását. Segít, ki miben tud.

A kormány az, amely elképesztő impotenciáról tesz tanúbizonyságot. A Budapesten összegyűjtött menekültek nem azt a hatást váltották ki, amit kellett volna. A főváros lakossága nem ragadott sodrófát, húsklopfolót és nem kezdte üldözni az idegeneket, hanem összefogott és megszervezte ezeknek az embereknek az ellátását. Önmagától, mindenfajta központi segítség nélkül. Emberségből, szolidaritásból.

A minden vezető politikus által bőszen hangoztatott „A migránsok menjenek a táborokba, ott kapnak ellátást, pénzt, paripát, simogatást” hazugság elbukott Röszkén. A sebtében felállított tábor nem képes ellátni a menekülteket. A szintén Röszkén kijelölt „átmeneti” tábor valójában egy mezőgazdasági terület a pusztában. Sem áram, sem víz, sem sátrak, sem semmi nincs ott, ami emberi tartózkodásra alkalmassá tenné, akár átmenetileg is. A hirtelen beköszöntött ősz, az éjszakára 4-10 fokra zuhanó hőmérséklet ellenére a szabad ég alatt kell éjszakázniuk a családoknak. Ellátás, pénz, paripa és minden nélkül, ha a kormányon múlik. Az ország jelentős összeget kapott eddig is a menekültek ellátására, utoljára 4 millió eurót ítélt meg az Unió. Nem tudom, ezek a pénzek hová tűnnek, mire használják fel, pedig roppantul érdekelne.

Lassan a tagországok is megteszik a megfelelő lépéseket külün-külön, a közösség pedig igyekszik úrrá lenni a helyzeten. Nem lesz gyors megoldás, nem is lehet. De végre mozdul valami, ami ennyi országot tömörítő szervezet esetében nem kis dolog.

Mindenki teszi a dolgát, ahogy tudja. Kivéve a kormányt. Mondhatnék pártokat is, de sok értelme nincs. A kormánypárton kívül a többi pártnak annyi beleszólása van bármibe, mint mondjuk nekem. Semmi. Kizárólag a kormány kompetenciája, ezért a kormány tehetetlensége, vagy bűne az, ami történik. De a politikai haszonszerzést, az önzést, az aljasságot, embertelenséget, sunyi érdekeket legyőzte a társadalom ereje. Nem a téren tüntetve, nem utcákon vonulva, nem szónoklatokkal, nem barikádokkal. Kenyérrel, vízzel, plédekkel, teával, bébiétellel, frissen mosott használt ruhával, zseblámpával, sátorral. Emberséggel. Az a társadalom, amely hosszú évek óta eteti az aktuális kormányok által útszélre lökött, vagy egyenesen árokba rúgott szerencsétleneket, nincsteleneket, hajléktalanokat, időseket, betegeket. Teszi ezt minden öntömjénezés, reklám, melldöngetés nélkül. Csendben, méltósággal.

Sokszor, egyre többször merült fel a kérdés az utóbbi időben: micsoda ország ez, miféle társadalom? Most megjött rá a válasz. Egészséges ország, egészséges társadalom. Ami nem volt egyértelmű a viszonylagos békében, jólétben, az most tisztán látható akkor, amikor nagy a baj. A kormány magára hagyta a társadalmat, nem vette ki a részét a helyzet kezeléséből. Gyáván a rendőrség mögé bújt, de ez is megbukott. A rendőrök elsöprő többsége jól vizsgázott. A táborokba kirendelt rendőrök valószínűleg pont annyira fáztak, talán pont annyira éhesek is voltak, mint akiket őrizniük kellett, mégis helytálltak. Gyanítom, hogy nem sok instrukciót kaptak azon kívül, hogy őrizzék a tábort, vagy tartsák fenn a rendet.

A média szerepe az elmúlt hetek történéseiben szégyenletes, gyalázatos. Nem csupán a közpénzből fizetett médiára gondolok, hanem jóformán az összesre. Az ATV-től az Echo tévéig mindre. A sínekre lökött anyától a kidobott májkrémekig, a szenzációhajhász pánikkeltésben élenjáró szalagcímektől a percenként frissülő drámai mondatokig.

Végezetül idézem egy rendőr bejegyzését a közösségi oldalról. Ez talán objektívebb, mint a sajtó jelenlévő (vagy jelen nem lévő) képviselőinek drámai riportjai.

„A menekültválság kapcsán kevés szó esett a közrendőrökről, akik emberfeletti munkát végeztek az elmúlt hetekben és szakmai, valamint politikai elöljáróik ellenére humánusak tudtak maradni a legnagyobb szar közepette is. Egyik ismerősöm barátjának élményeit veszem át és hozom nyilvánosságra, aki az egyik határ menti gyűjtőben, majd egy zárt táborban teljesített rendőri szolgálatot. Csak annyit mondok: tisztelet a kisrendőröknek! Srácok, bevallom: most egy kicsit büszke vagyok, hogy ugyanahhoz a testülethez tartoztam, mint ti. Nagyon remélem, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat nem indít hajtóvadászatot a kolléga után. Nem vagyok PR-szakértő, de ezt az írást a police.hu-ra kéne kitenni, nem pedig szimatolni az írója után.

És akkor a rövid beszámoló:

Kedden hajnalban indultunk és tegnap éjfélkor értünk haza. 14-16 órás szolgálataink voltak, az utolsó napon a szabad ég alatt aludtunk a pajzsokon. Ételt, szendvicseket kaptunk, este meg grízes tészta, lencsefőzelék, nokedli 1-2 darab hússal. Vizet ugyanazt, mint a migránsok. Balhé nincs. Amit a tévében láttatok (a „lázadás”) az azért volt, mert egy szír faszi megvert egy afgán kisfiút (vagy fordítva) és ebből indult ki a balhé. Amúgy volt olyan, hogy 100 emberre vigyáztam egyedül, de pisszenés se volt. Nagyon félnek a rendőrtől; ha kezemben volt a tonfa, mindenki lehajtotta a fejét, hogy ne is lássa.

Az állapotok: olyanok amilyenek, de ha adnának nekik szerszámot, eszközöket és szólnának nekik, hogy tegyenek rendet, megcsinálnák. Egy tíz év körüli szír kislány talált egy lombseprűt és egy nagy területen önként feltakarított mindent. Orvosokkal, mérnökökkel, 7 nyelven beszélő számítástechnikussal beszélgettem. Nagyon sok köztük a tanult ember. A fél éve szívműtéten átesett kisgyerektől a 70 éves házaspárig jön mindenki. Lényeg, hogy nem fertőzöttek (legalábbis nagy részük), nem támadnak, nem lopnak, nem rabolnak és nem erőszakoskodnak. A média és a jogvédők hergelik őket, ez teljesen egyértelmű, csak nem tudom miért…

Egy másik szír kislánnyal beszélgettem, azt mondja, még kábé egy hónap, aztán nem lesz hajózható az útvonal, majd tavasszal újra jönnek. Jó érzés volt, hogy mindenki illedelmesen megköszönte a fél liter, húgymeleg ásványvizet is. Afgán kisfiú keksszel kínált, szír kislány tapsikolós játékra tanított meg. Több éves rendőri pályafutásom talán legnehezebb, de legszebb és legtanulságosabb szolgálata volt!”  (eredeti bejegyzés itt)

Ha a helyzet romlik, ha kezelhetetlenné válik, ha tragédiák történnek, annak egyértelmű felelőse lesz. Szerintem.

A helyzet ennyi idő alatt annak ellenére is romlott, hogy szerencsére nem történtek tragédiák. Az érvénytelen népszavazás kampánya ugyanis áldásos pusztítást végzett a lelkekben, fejekben. Ha érvényes lett volna a népszavazás, a kár akkor is felbecsülhetetlen lenne. Rengeteg példát tudnék hozni a bezárkózó, rettegő, paranoiás jelenünkre, de ez az egy is bőven elég. Elég szomorú. Mert ez a társadalom, ez az ország alapvetően egészséges. Lehetne. 

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább