Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Úgy éreztük – ha csak egy napig is – emberek vagyunk – olvasói levél

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

 Tisztelt Szerkesztőség!

Egy fiktív, három  részes  monológ segítségével szeretném, ha a nyilvánosság talán kicsit jobban megismerné az ESZOSZ által átvert emberek sorsát, látnák, hogyan is használja fel a mai hatalom a nincsteleneket arra, hogy lenyúlják a felzárkóztatásra szánt EU-s forrásokat. Az ESZOSZ ügy, mai tudásunk szerint csak a kezdet volt, követte a „Híd a munka világába” program becsődölése, majd jött a Voldemort botrány. Milliárdok tűntek el, kerülhettek csókosok zsebébe. Úgy látszik, olyan világban élünk, ahol már a legszegényebbeket is meglophatják  azok, akik megfelelő kapcsolatokkal rendelkeznek a politika magas köreibe. Tehetik mindezt – a látszat szerint – büntetlenül.

 Életmese

egy képzeletbeli  ESZOSZ károsult monológja / első rész/

Mottó:

Aki szegény, az a legszegényebb,
Fázósságát odadja a télnek,
Melegét meg odadja a nyárnak,
Üres kedvét a puszta határnak.”   /József Attila/

Teccik tudni, tavaly februárban azt hittük az asszonnyal, megfogtuk az Isten lábát. Tudja uram, mi három gyereket nevelünk, de munkája egyikünknek sem volt. Így abból a kis segélyből tengődtünk, amit havonta kaptunk. Elvállaltam én minden munkát, ha kellett fát vágtam, kertet ástam, nem válogattam. Kérdezi, hogy miért nem kaptam közmunkát? Ön városi ember, biztosan nem hiszi el, de itt nálunk a faluban az is pofára megy. Ha nem vagy szimpatikus a polgármesternek, akkor lesheted, hogy mikor kapsz még vécé tisztítást is. Vagy megalkudsz, vagy éhen döglesz. Ha nem nyalsz elég talpat, sok jóra ebben az úri világban nem számíthatsz. Sokszor megkaptuk, csak élősködők vagyunk, dolgozni nem akarunk, púp vagyunk az ország hátán. El sem tudja képzelni, milyen kiszolgáltatottnak lenni.

A városba, a  munkaügyi központba hívtak bennünket. Valahogyan összekapartuk a két buszjegy árát és beutaztunk. Ott egy barátságos hölgy  fogadott bennünket és elmondta, itt van egy munkalehetőség, mit szólunk hozzá? Hozzátette, ha nem vállaljuk, akkor arra a kis segélyre sem számíthatunk a jövőben. De nem is gondolkodtunk sokat, hisz csábító volt az ajánlat. Tudja a tisztelt úr, hogy mi az az ESZOSZ? Úgy mondták nekünk, egy szociális szövetkezet, amely arra jött létre, hogy olyan csóróknak mint mi, segítsen. Valami  emberbarát-féle szervezet, amelyet – akkor  így hallottuk – jószívű emberek hoztak létre, hogy munkát adjanak több ezer nyomorban élő, alacsony iskolai végzettségű, tanulatlan embernek. Képzelje csak el, öt évre ígértek biztos megélhetést, olyan fizetést, amelyet el sem akartunk hinni a párommal. Persze, hogy aláírtunk mindent, amit elénk tettek. Otthon sírtunk örömünkben, boldogan mondtuk a gyerkőcöknek, hogy nemsoká kaphatnak új ruhát, talán még arra is futja, hogy a tetőt megcsináltassuk a házunkon. Higgye el uraságod, tudjuk mi a helyünket. Ne gondolja, hogy minden roma munkakerülő. Többségünk dolgozni szeretne, munkából eltartani a családját. Mi is gürcöltünk a mamával éjjel-nappal, de állandó munkánk eddig a büdös életben nem volt. Mit gondol, csak én és az asszony tehetünk erről?

Tudja, miután aláírtuk a papírokat, mi  ketten azon szerencsések közé tartoztunk, akik szinte azonnal  kaptak az erdőben munkát. Pár hétig reggel korán keltünk, indultunk dolgozni. Furcsa volt megszokni, hogy időre kellett mennünk, de örömmel tettük. Amikor az első havi bért megkaptuk, a plafonig ugráltunk a boldogságtól. Mi egyszerre még ennyi pénzt nem is láttunk. Nyár volt már, így hétvégén elvittük a gyerekeket a strandra. Lehet, nem hiszi, de addig mi sohasem jutottunk el ilyen flancos  helyre. Úgy éreztük – ha csak egy napig is – emberek vagyunk!

A következő hónapban ugyan még dolgoztunk, de a fizetés már nem jött a számlánkra. Biztosan csak valami apró gond lehet, mondták a brigádvezetők, rövidesen rendeződik minden. Mi vártunk türelmesen, közben persze az első hónapban kapott pénzt feléltük, már kenyérre is úgy kellett kölcsönt kérni. Eltelt a július, jött az augusztus. Addigra már se munka, se fizetés nem volt. Próbáltuk elérni a szövetkezet vezetőit, de képzelje el, egyszerűen képtelenség volt. Kámforrá váltak, székhelyet, vagy mit váltottak. Hallottam, hogy minket, dolgozókat  vádoltak, hogy nem akartunk dolgozni, meg loptak a társaim, meg ilyesmiket. De annyi tisztesség már  nem volt bennük, hogy elébünk álljanak és elmondják az igazat. Pucájukba szállt a bátorságuk. Ha tehetném, mondanám – de úgysem írja le – milyen emberek az ilyenek.

Tavaly augusztus elején már láttuk, hogy csúnyán rászedtek bennünket. Nem tudok másra gondolni mint arra,  csak azért kellettünk, hogy az uniós támogatást elnyerjék s abból levegyék a sápot. Tudja, úgy hiszem, hogy a szövetkezet vezetői már az elején tudták,  teljesíthetetlen amit vállaltak. De őket a mi, csóró cigányok sorsa  nem érdekelte. Belénk törölték a lábukat, saját úri gazemberségükhöz használtak fel bennünket. Tudja milyen nagy pénzről volt szó? Csak amit az EU adott, az  majdnem 3 milliárd. Ehhez vállalt a szövetkezet még 2.5 milliárd önerőt. Ön tanult ember. Mit gondol,  akik döntöttek a pályázatról, azok miért nem győződtek meg arról, hogy a szövetkezet képes-e valós munkát adni az embereknek, rendelkezik-e a szükséges feltételekkel? Utóbb megtudtam, a szövetkezet úgy nyert, hogy az előző évben talán 50 ezer forintos bevétele volt. Nem tűnt fel senkinek, hogy itt nagyon kilóghat a lóláb?

Nem akarok én politizálni uram, de azért azt csak megkérdezném – ha lenne kitől -, vajon nem előre eldöntött volt, hogy csak az ESZOSZ nyerhet? Hallani mindenfélét, kik is állhattak a szövetkezet vezetői mögött, igen magas kormányzati körökről is beszélnek. Tudja, csak egy tudatlan, egyszerű ember vagyok, de azért  még nekem is furcsa, hogy senkinek sem voltak a körülmények gyanúsak. A kormány tavaly augusztusig több mint 1,3 milliárdot fizetett ki a szövetkezetnek, valószínűleg bemondásra, illetve úgy tűnik – ezt elég megbízható helyről hallottam – nem valós igazolások alapján. Senki sem ellenőrizte őket, hogy mit csinálnak ezzel az irdatlan mennyiségű pénzzel? A kisembereket bezzeg leültetik, de a nagykutyákat hagyják, hogy bármit megtegyenek? Így bánhatnak a tanult emberek a közpénzzel? Nincs felelőse annak, hogy  ebek harmincadjára jutott ekkora összeg?   Megfordult a fejemben, ha csak itt, a megyénkben sokszor emlegetett 20 százalékot veszem figyelembe, akkor is szép summa üthette az úri huncutok és a mögöttük álló támogatóik markát. Ahogyan manapság az új módi szerint mondják, nem lehetett  kevés az alkotmányos költség. Talán egyszer még kiderül az igazság, de ettől a mi sorsunk sajnos nem lesz jobb. Jöjjön, igyon egy kávét, utána folytatom….

Budácsik Lajos 5

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.