Varga Mihály már kilábalt a válságból. Mi még nem annyira

MTI/Európai Tanács/Mario Salerno MTI/Európai Tanács/Mario Salerno

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy kilábalt a válságból, ami az előző kormányok idején tört rá. Ezt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben mondta ő annak örömére, hogy a Szamos Cipőipari és Kereskedelmi Kft. több mint 131 millió forint értékű kapacitásnövelő beruházást hajtott végre, Varga Mihály pedig felavatta, átadta és megragadta. Az alkalmat.

Az elmúlt években sikerült elérni, hogy a magyar gazdaságot ma az egyik példaként emlegetik Európában.
A külföldi hitelminősítők véleménye szerint is jó pályán van Magyarország, az ország kilábalt a válságból és képes arra, hogy egy nagyobb növekedési ütemet is elérjen – fogalmazott a miniszter.
Varga Mihály felidézte, a hat évvel ezelőtti adatokhoz képest 677 ezer emberrel többen dolgoznak az országban, 4,9 százalékra csökkent a munkanélküliség, és a vállalkozásoknak már a munkaerőhiány jelent gondot.

Mondjuk azt én nem tudom – és sajnos a nemzetgazdasági miniszter sem tért ki rá -, hogy ki a jó fene emleget minket példaként. Pláne Európában. Albániára gyanakszom, bár nem ismerem az ország jelenlegi gazdasági állapotát. Nézzük a többi kijelentést egyesével, nehogy valaki abban a tudatban térjen nyugovóra, hogy reggelre kelve ránk szakad a tejjel-mézzel folyó hurrá.

Kezdjük a 677 ezerrel több munkavállalóval. A KSH adatai szerint 2016 április-július időszakában (ez a legfrissebb adat) 600 100 fővel volt több foglalkoztatott, mint 2010 azonos időszakában. Még ez is szép eredmény lenne, ha történetesen nem számítanának bele azok a külföldön dolgozó honfitársaink, akik nem jelentkeztek ki Magyarországról és ha nem manipulálná a kormány az adatokat a közmunkások számának tetszőleges változtatásával. De manipulálja.

És valóban munkaerőhiány van, de azért, mert már annyian elmentek ebből az országból, hogy azt nem lehet tovább leplezni. De úgy tenni, mintha az üvöltve száguldó gazdaság és az ész nélkül fejlődő ipar szívná fel a munkaerőt, minimum csúsztatás. De nézzünk egy kicsit az adatsorok mögé, ha már minket csodál egész Európa.

Most a 2010-es évet tudom összevetni a 2015-ös évvel, mert ehhez állnak rendelkezésre KSH adatok. Tehát, nézzük azt a fene nagy száguldást.

A relatív jövedelmi szegénységben élők aránya Magyarországon (ismétlem: hivatalos KSH adat) 2010-ben 14, 1 százalék volt, 2015-ben 14, 9 százalék.

A relatív jövedelmi szegénység a foglalkoztatottak körében 2010-ben 6,2 százalék volt, 2015-ben 9, 3 százalék. Nyugdíjasoknál ez az arány 4, 6-ról 5 százalékra emelkedett.

Relatív jövedelmi szegénység gyermektelen háztartások esetében 4, 9-ről 9, 3 százalékra ugrott (köszönhetően az egykulcsos adónak és a családi adózásnak). A gyermekét/gyermekeit egyedül nevelő szülő esetében 28, 1 százalékról 37, 5 százalékra emelkedett öt év alatt a relatív szegénységben élők aránya.

Kizárólag a 2 felnőttből és 3, vagy több gyermekből álló családok helyzete javult, ott 35, 4 százalékról 27, 6 százalékra mérséklődött a szegénységben élők aránya.

Az, hogy közben a KSH más módszert alkalmaz a szegénységi küszöb alatt élők meghatározásához, senkinek a tényleges helyzetén nem javít egy centit sem.

Lehet bűvészkedni a számokkal, adatokkal, módszertannal. Egy darabig. Azt is értem, hogy a kormány hívei közül egy kisebb hányadnak nagyon megéri a Fideszt támogatni, a döntő többség pedig nem feltétlenül érzi a bőrén a bajokat, mert megtanult megélni a nyugdíjából. De minden hókuszpókusz ellenére nincs érezhető gazdasági növekedés, viszont egyre élhetetlenebb az ország. Az általánosan rossz hangulaton nem sokat javít a folyamatos uszítás és a polgárháború-közeli állapotba sodródott társadalmi szembenállás. Márpedig ezt maga a kormány gerjeszti napról napra.

Nem tudom, hogy valaha lehull-e a hályog a hívek szeméről, vagy előbb halnának éhen, mintsem elforduljanak a bálványuktól. Azt viszont tudom, hogy ezt ki is próbálhatják hamarosan, amikor még több munkaképes ember hagyja el az országot és amikor az uniós fejlesztési források elfogynak. Akkor nem lesz többé mit újraosztani, de ellopni sem. Mert nem lesz, aki megtermelje.

Addig is örüljünk együtt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, hogy mennyire jó is nekünk.adomany