Szeptember 26,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Menekülök tovább…

Pár nappal ezelőtti írásommal (Egy potenciális magyar menekült nyílt levele) kapcsolatban bárhol, ahol kritika, vagy kétség merült fel, kizárólag azt az egyetlen felvetésemet ‘támadták be’, miszerint a magyarok többsége hisz az emberségben, együttérzésben és együttműködésben.

Hogy honnan veszem én ezt – és egyáltalán, hogyan merek ilyet feltételezni?

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék erre… Van egy jó kifejezés rá angolul: leap of faith. Ennek nincs rendes magyar megfelelője, jelentése a megelőlegezett bizalom és a vakhit között sok mindent lefed, de nem tükrözi pontosan. Valahogy így. Mondjuk rá, hogy ez az én vallásom, vagy azt, hogy nekem ennyi jött át, ennyit tudtam befogadni és maradéktalanul sajátomnak tekinteni akármelyik vallásból, amivel eddig összefutottam. Onnantól, hogy bármelyik szent könyv vagy tanítás elkezdett különbségeket tenni ember és ember közt, vagy magát a többi felett állónak, vagy kizárólagosnak hirdette, gyorsan és végérvényesen elvesztettem az érdeklődést iránta, mert egyből lejött, hogy az már csak egy adott csoport érdekképviseleti mantrája. Onnantól kezdve számomra semmi lényegi vonásukban nem különböztek a politikai korteskedésektől, kampányoktól és manipulációktól.

Bele lehet kötni, de felesleges, mert parttalanul lehetne rajta vitatkozni, példákat és érveket felhozni pro és kontra. Nem leszünk beljebb tőle. Aki szeretné próbára tenni, az kezdje el gyakorolni.

Úgy gondolom, hogy ezek az értékek minden emberben benne vannak valahol mélyen, csak elő kellene ásni a rájuk rakódott ideológiák, meggyőződések és berögződések alól. Nem könnyű dolog, persze: a mi, ‘feljett’ nyugati kultúránkban az emberi szükségletek úgy vannak programozva, hogy a mások szeretete, elfogadása és támogatása másodrendű, hátrébb van szorítva a személyes ’szükségleteknél’. Ennek könnyebb megértéséhez javaslom, hogy tanulmányozd egy kicsit Maslow szükségleti hierarchiáját, a piramist – az szépen szemlélteti a modern nyugati társadalomban bevett, alapvető motivációs hajtóerőket.

Azért írtam itt feljebb a szükségletet idézőjelbe, mert azoknak a dolgoknak túlnyomó része, amit mi szükségletnek hiszünk, igazából mesterségesen gerjesztettek, a fogyasztói társadalom és a pénzalapú gazdaság termékei és velejárói, nem valós, alapvető emberi szükségletek. De elhisszük, hogy azok, így aztán legtöbbünk magának szeretne még többet, jobbat, biztonságosabbat, még jóval azelőtt, hogy a másikra is gondolna.

A politikai manipulációk is erre építkeznek: hitesd el az emberekkel, hogy veszélyben van a megélhetésük, a biztonságuk, állíts mögé egy ellenségképet és nyert ügyed van. Éreztess fenyegetést az alsóbb szükségleti szinteken, így nem fognak feljebb jutni azok hierarchiájában, nem foglalkoznak addig egymás megértésével és támogatásával. Azok, akik a fentiekre építkezve próbálnak meg kétséget, bizonytalanságot, félelmet gerjeszteni benned, teljesen tisztában vannak azzal, hogy legtöbbünknek eszébe sem jut majd ilyesmibe belegondolni sem, inkább félti a sajátját teljes erővel.

Arról viszont mélyen hallgatunk ilyenkor, hogy jóval előbb lettünk emberré, tudatos és érző lénnyé, mint akármi mássá, magyarrá, kereszténnyé, európaivá, fogyasztóvá, ki mivel szereti/szokta azonosítani önmagát. Előbb kezdtük el tudatosan gondolkodni, együttérezni, együttműködni, mint szeparálódni, ideákon megosztódni, saját igazságokat gyártani és kirekeszteni a másikat. Nem beszélünk ilyenkor arról, hogy azok a modern világvallások, politikai nézetek és rendszerek, amiknek nevében egymásnak feszülnek az emberek, szinte pont ugyanott, ugyanakkor kezdtek kialakulni – érdekes módon valamivel azután, hogy megtanultunk a pillanatnyi szükségleteinken felül termelni, előállítani, számon tartani a javainkat, felhalmozni őket és kereskedni velük – ergo el kellett kezdenünk félteni a saját cuccunkat ’másoktól’ és nagy léptékben könnyebb volt úgy saját érdekeinket érvényesíteni, ha valamilyen közösséget teremtő ideológiát gyártunk mögé és szembeállítjuk a másikkal.

Lehet hörögni azon, hogy hiszen ezek a menekültek nem is emberek, hanem állatok, mert hát hogy’ bánnak már a nőkkel, meg robbantgatnak meg gyilkolásznak és a többi. Igen, sokan vannak köztük olyanok, akiket sikerült teljesen fanatizálni – pont úgy, ahogy veled is próbálkoznak most, csak egy másik ideológia mentén.

Az ezeréves államiságunkat, meg európai kultúránkat félve azt is elfelejtjük, hogy mi is úgy jöttünk ide, majdnem ugyanonnan, mint ahonnan most ezek a szerencsétlenek. Akár üldöztek minket, akár a jobb megélhetés reményében tettük, őseink motivációi semmiben sem különböztek a mostaniaktól. Persze, az elkeseredettek és kilátástalanok között érkezik néhány rosszindulatú is, efelől nincs kétség, de nézz körbe azok között, akik már régóta itt vannak veled és megszoktad az arcukat – ott minden rendben mindenkivel?

Lehet liberálisozni, nihilistázni, anarchistázni, kommunistázni, sorosgyörgyözni, meg mindenféle bélyeget ragasztani azokra, akik az együttérzésben és támogatásban hisznek, de nekünk, akik ősi emberi alapértékeket képviselünk, igazából még sértésnek sem számít, ha valamilyen pár tíz, száz, vagy ezer éves mesterséges, érdekből gyártott ideológia mögé próbálnak besorolni minket. Tudjuk, amit tudunk és ilyen kétségbeesett próbálkozások nem fognak el- vagy megtéríteni minket.

Hívhattok minket hazaárulónak is – bármilyen kötődést előbb engedünk el, mint azokat az értékeket, amik emberré tesznek minket.

Jónéhányan közülünk azzal is teljesen tisztában vannak, hogy mire lehetnénk képesek közösen, együttműködve, ha a jelenlegi tudományos és technológiai ismereteinket és képességeinket végre ki tudnánk vonni az idejét múlt politikai és gazdasági rendszerek, érdekcsoportok, ideológiák hatása és befolyása alól. Hogy nyugodtan elengedhetnénk már ezt a sajáthoz való görcsös ragaszkodást és a másoktól való folyamatos félelmet, mert juthatna mindenkinek mindenből, amennyire szüksége van.

Hívjatok minket nyugodtan futurista ősembernek.

A fentiek tudatában egy kicsivel több együttérzés, valakiben? Még mindig nem..?

Akkor most állj meg egy pillanatra, nézz körül az otthonodban, pillants be a hűtőszekrénybe, a gardróbba, a garázsba… Feltételezem, hogy egyik sem teljesen üres. Azt is feltételezem, hogy ha mindent reálisan számbaveszel, akkor rájössz, több van otthon, mint amennyire neked és a veled élőknek pillanatnyilag valóban szüksége van a túléléshez, akár több további embert is el tudnál látni belőle rövidebb-hosszabb ideig. Megvan?

Akkor most vess egy pillantást a szívedbe is. Ott mit találsz? Van-e ott legalább akkora bőség, mint az előbb említett helyeken? Bármennyit is találsz ott belül, kezdd el használni. Ha nem használod, amid van, lassan fogyni kezd és – mivel a szív nem szeret üresen állni – átadja a helyet a félelemnek.

Lassan, de biztosan rá fogsz ébredni, minél több szeretetet és együttérzést osztasz szét, annál több lesz belőle. Eleinte furcsa lesz, mert nem ezt szoktad meg. Lesz olyan is, ahova úgy érzed, hiába adtál, mert nem kapsz vissza semmit. Őket hagyd hátra egy kicsit, még nem értek meg rá – de ne bántsd őket emiatt, előbb-utóbb csatlakozni szeretnének majd…

Kosi István

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!