Orbán Viktor és a kölcsönkért családi ezüst

Fotó: Bruzák Noémi / MTI Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Biztosan többen emlékeznek arra a gyönyörű pillanatra, 2014 márciusában – amikor egyébként a fél ország azzal volt elfoglalva, hogy miért is nem hajlandó egy vezető párt vezető politikusa a választás előtt politikai vitában részt venni, miért sunnyog, miért gyáva személyesen beszélgetni ellenzéki politikusokkal -, akkor nagy harsonaszó közepette összeverbuválták a sajtót.

Mindenki találgatta, hogy mit akar Orbán Viktor bejelenteni. Kamerák kereszttüzében rántották le a leplet a fazekakról és a miniszterelnök roppantul elégedett volt magával, amiért sikerült megint elterelni a figyelmet a gyávaságáról. Merthogy hazajött a családi ezüst, örvendezett Orbán.

Én már akkor is úgy tudtam, hogy a Seuso-kincs néven ismert lelethez annyi köze van a magyarságnak, hogy miután az edényeket elásta valaki valahol – i. sz. 400 körül történt -, mi idemigráltunk és jól elfoglaltuk az országot, vele – tudtunkon kívül – a más kultúrák által létrehozott edényeket rejtő földet. Aztán az 1970-es évek közepén Sümegh József, a Fejér megyei kőszárhegyi kőbánya kisegítő munkása kiásta a kincseket. Évekig rejtegette az ezüsttárgyakat, több darabot valószínűleg el is adott. Nagyjából 10 évvel a kincsek megtalálása után Sümeghet meggyilkolták, vagy öngyilkos lett. Ez teljes bizonyossággal ma sem tudható, csak az, hogy a leletek eltűntek, majd az Egyesült Királyságban bukkantak fel.

Miután a tulajdonjogot hitelt érdemlően senki nem tudta bizonyítani, elkezdődött a huzakodás. Végül a legjobb pillanatban – mármint Orbán Viktor szempontjából a legjobb pillanatban – hazahoztuk a családi ezüstöt.

Most azért került megint terítékre a téma, mert a Magyar Nemzet közérdekű-adatigényléssel fordult a minisztériumhoz, mert meg szerették volna tudni, hogy a 4,5 milliárdos kiadásból mekkora részt hasított le ügyvédként és kicsoda. Ekkor jött a meglepetés: nem fogják megtudni. Sem a Magyar Nemzet, sem mi, akik finanszíroztuk az ügyletet. Ugyanis még mielőtt Magyarországra került volna a gyűjtemény – tehát amikor még a tárgyalások folytak, 2013-ban – Lázár János mindenminiszter 30 évre titkosította az adatokat.

Ahogy egyébként is szokás ez nálunk, amennyiben kínos részletek derülhetnének ki. Arról most valamiért kevés szó esik, hogy nagy valószínűséggel a Seuso-kincseket nem vásárolta meg az állam, hanem az őrzési jogához jutott hozzá, ezért fizettünk 4, 5 milliárd forintot. Ezt nem én állítom, hanem Baán László állította 2014-ben.

„A Magyar Állam sosem mondott le tulajdonjogáról, azt az eddigi birtokosok sem vitatták, így nem adás-vételről volt szó. A megállapodás is ilyen jogi konstrukcióban született meg – közölte a VS.hu kérdésére Baán László miniszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, aki a római kori kincsek visszahozatalát intézte. Mivel az Egyesült Királyság törvényei és a nemzetközi szabályozás is tiltja, hogy tisztázatlan eredetű műkincsekkel kereskedjenek, Magyarország nem is vehette volna meg a darabokat. A Seuso-kincsek egy részére így a magyar állam valószínűleg csak őrzési, vagyis birtokjogot szerezhetett.” (VS.hu)

Tehát: nem tudni mennyi pénzért megszereztük az őrzési jogát olyan tárgyaknak, amelyek a honfoglalás előtt keletkeztek és semmi módon nem kötődnek a magyarság történelméhez. Ezt mostanra úgy hirdetjük, mintha megvásároltuk volna és családi ezüst lenne. Sőt, a gyűjtemény többi darabjára is ráhajtunk, szintén nem tudni, mennyi pénzért. Az éber Lázár János mindent ügyesen titkosított, így majd csak az unokáink fogják megtudni azt, hogy a bevallott 4,5 milliárd forinthoz képest mennyibe került az országnak Orbán Viktor családi ezüstjének őrzési joga és melyik rokon-barát mennyit hasított az üzleten.

Sőt, ha esetleg sikerül majd valamikor megvásárolni a kincseket, az újabb súlyos összegekbe fog kerülni, a 4,5 milliárd többszörösébe. 2008-as becslések szerint a vételár 100 millió euró – nem forint, euró – körüli volt akkor. Ahogy a korrupció működését ismerem, ingünk-gatyánk rámegy az ügyletre, de nem baj, mert néhányan nagyon jól fognak járni. Mint mindig.adomany