Nincs is szebb annál, mint amikor Orbán Viktor a német sajtószabadságért aggódik

AP Photo/MTI/Tibor Illyes AP Photo/MTI/Tibor Illyes

Ha a cinizmus, a képmutatást egyetlen idézettel kellene elmagyaráznom egy ide tévedt marslakónak, vagy egy elvakult hívőnek – bár a második reménytelenebb vállalkozásnak tűnik – ezt az Orbán Viktor idézetet választanám:

Németország a legnehezebb eset, az ottani irányított nyilvánosságban egyelőre lehetetlenség őszintén beszélni a migránskérdésről. Ezt mi csak a diktatúrákból ismerjük, de tudomásul kell vennünk, hogy van olyan demokrácia, ahol a szólásszabadság gyakorlása egzisztenciális kérdés, és bizonyos véleményeket ellenjavallt elmondani.

Ez most hangzott el Kötcsén, a rendszerváltás utáni, újkori sör-virsli-lufi-éljenapárt összejövetelen. A miniszterek elnökének írta bele a beszédébe valaki, ő pedig felolvasta és a szeme sem rebbent. Sajnálatos módon nem érkezett meg a meghívóm a Polgári Piknikre – előfordul ez a postával – ezért nincsenek értesülésim arról, hogy kitört-e a röhögés a hallgatóság soraiban, vagy sem.

A németországi irányított nyilvánosságról nincs tapasztalatom, de valamiért eszembe jutott a magyar kormánymédiába öntött közpénz, a szintén közpénzből működő kormányblog, a felvásárolt média, Andy Vajna tévéje, a milliárdokat felemésztő óriásplakátok, a szintén hihetetlen összegekből finanszírozott propagandahirdetések, az ingyenesen osztogatott (de nyilván nem ingyenesen előállított), a kormány jócselekedeteit dicsőítő, illetve az uszító hirdetések sokasága.

Erről pedig eszembe jutott az ellenzéki politikusokat lejáratni hivatott karaktergyilkos-hadjáratok sora, a hazudni sem rest újságírók szorgos munkálkodása. A munkahelyéről kirúgott bloggertől Hodosán Rózáig igen hosszú névsort lehetne felsorolni, akik azért veszítették el az állásukat, mert nem dicsőítették a kormánypártot. Nem a német, hanem a magyar kormánypártot.

De számtalan nevet fel tud bárki sorolni az ismeretségi köréből, akik szintén azért kerültek nehéz helyzetbe, mert kritizálták az Orbán-kormányt. Még ennél is többen vannak azok, akik saját, vagy családtagjaik védelme érdekében nem merik elmondani, leírni a gondolataikat, de még csak like-olni, vagy kommentelni sem merik a nekik tetsző írásokat. Ugyanis akinek még van mit veszítenie, az fél.

Demokráciában ilyen nem fordulhatna elő. Magyarországon pedig gond nélkül előfordul. Sőt, napi rutin. Ahogy napi rutin a kormány és a hadrendbe állított, megrendelésre dolgozó médiamunkások szervezett támadása a civil lakosság egy része ellen – tegnapig liberálisoknak kellett nevezni őket, azóta nihilisták lettek -, nem kormánypárti egyesületek, szervezetek, bármilyen civil csoport és egyének ellen.

Nem attól demokrácia a demokrácia és nem az jelenti a szólás- és sajtószabadság csúcsát, hogy nem hurcolják börtönbe, vagy nem végzik ki azokat, akik a hatalmat kritizálni merészelik. Ilyet nem tesznek Németországban sem, szemben a példaképnek tekintett Törökországgal, ahol viszont ismét divatba jött ez a kedves szokás.

Egyébként az őszinte beszéd és a sokszor minden alapot nélkülöző, vagy egyenesen tudatosan torzított információk tálalása – mégpedig a közpénzből fizetett kormánymédia által – nem azonos az őszinte beszéddel. Egyetlen egy kormánynak és közmédiának sem az a dolga, hogy önös érdekből riogassa és gyűlöletre hergelje a polgárokat, hanem az, hogy felhívja a figyelmet a veszélyekre, elmondja a tennivalókat és objektív tájékoztatást adjon a tényekről.

Ezzel szemben a magyar kormány és minden kiszolgáló egysége olyan lendülettel hazudik bele a társadalom arcába, hogy az valami egészen elképesztő és nem hiszem, hogy egy normálisan működő demokráciában megengedett lenne. Bár mostanában kikerült a rivaldafényből a Putyinnal szövögetett barátság és kevesebbet beszélünk arról a nagyon is valószínű lehetőségről, hogy egy majdani uniós kilépést követően Magyarország önként, vagy kényszerből, de vissza fog sodródni orosz felügyelet alá, de a putyini média beszivárgása a magyar közmédiába egyértelmű.

Nem csak – például – Széles Gábor közösségi oldalán lelkesen megosztott, igazolhatóan orosz eredetű álhírportálokról beszélek, hanem arról, hogy ezek a portálok egyre gyakrabban beszivárognak a kormány által pénzelt, ám nem közmédiába – mint például a PestiSrácok, vagy a 888.hu – ami aztán hivatkozási alapként megjelenik a köztévé híradójában. Akkor is, ha orbitális hazugság, vagy éppen egy félrefordítás félrefordítása.

Tehát végtelenül cinikus és hazug dolognak tartom a miniszterelnök részéről a német sajtót kritizálni és azt sugallni, hogy ott a megélhetését kockáztatja az, aki el meri mondani a véleményét. Inkább arról lehet szó, hogy Németországban az uszítás és gyűlöletkeltés akár büntetéssel is járhat, szemben a magyar valósággal, amikor is a kormány médiája hazudik, csúsztat, uszít és kelt gyűlöletet.

Nem hinném, hogy a német társadalom elfogadná a saját kormányától azt, amit a magyar kormány politikájával egyet nem értőkkel szemben az ország miniszterelnöke – és minden egyes párttársa – megenged magának.

Minden egyes párt és minden kormány igyekszik a maga hasznára fordítani a médiát, de ilyen súlyosan kártékony, hazug, uszító propagandát soha, senki nem engedett meg magának, mint az Orbán-kormány. Ezen az sem sokat szépít, ha mindazt, amit ők csinálnak, mások nyakába igyekeznek varrni.adomany