A kormány a rábízott országnak nem védelmezője, hanem bántalmazója lett 1. rész

Fotó: geralt Fotó: geralt

Úgy emlékszem, az első Orbán-kormány idején még kevéssé érdekelt a politika. Valahogy kevésbé telepedett rá az életemre. Persze ennek az is oka volt, hogy a gyermekeim nevelése és a munkám minden időmet elvette. De akkor még lehetett élni. Voltak persze bajok, bajok mindig vannak, lesznek. Voltak szegények akkor is, munkanélküliek is voltak, betegek is, sérültek is.

Valójában lehetett élni a rendszerváltás előtt és a rendszerváltás után is. Az ember ismerte a szabályokat, vagy folyamatosan tanulta azokat. Az én generációm (ami Orbán Viktor generációja is egyben) derékba kapta a rendszerváltást, minden velejárójával együtt. Az addig nem ismert munkanélküliségtől kezdve a szabadság mámorító érzéséig jött a jó és a rossz, vegyesen.

Kormányok jöttek-mentek. Tanulgattuk a demokráciát, amit nem ismertünk igazán és élni sem tudtunk vele. A korrupció jelen volt minden kormány idején. A munkanélküliség, a szociális nehézségek, az oktatási rendszer akadozó működése, az egészségügyi rendszer egyre nyilvánvalóbb hibái és a nyugdíjrendszer hiányosságai is egyre égetőbbé váltak.

Amikor a második Orbán-kormány hatalomra került, nem örültem túlzottan, de reméltem, hogy jól használják majd ezt a kétharmados felhatalmazást, amit a szavazóik az ölükbe tettek. A kijózanodás sokkal gyorsabb volt, mint azt valaha is gondoltam volna. Hamar kiderült: szó sincs a rendszer hibáinak kijavításáról.

A korrupciót nem megszüntetni igyekeztek, hanem intézményesíteni és domesztikálni. Ez mára tökéletesen működik, a jogrend a központosított korrupció támogatójává korcsosult. Az Alkotmánybíróság, ügyészség, rendőrség, de a köztársasági elnöki hivatal is az egypárti/egyszemélyi uralkodás szolgájává szegődött. A szakszervezetek, civil szervezetek, jogvédők, de a média nem kormánypárti ága is ellenséges, eltörölni szándékozott foszlányai a demokratikus rendnek.

Az egészségügyi rendszer lassan működésképtelenné válik. Az egykor 300 forintos vizitdíj miatt tömegeket az utcára vivő párt ma békésen nézi a kórházak fizetésképtelenné válását.

A valamikor a demokráciát zászlajára tűző, kordont bontó Orbán Viktor meghirdette az illiberális – a nem szabad – demokráciát. Az egykori hosszúhajú srác személyi kultuszban pancsikoló, minden külső jelzésre vak és süket zsarnokká zsugorodott.

A Fidesznek az első hatalomra kerüléshez szüksége volt a Kisgazda Pártra, kívülről támogatást kapott  a MIÉP-től.

A második kormány a KDNP-t emelte hatalomba és engedte, tevőlegesen is bátorította a szélsőjobboldali eszmék szalonképessé válását, a Jobbik megerősödését. Azt gondolták, meg tudják állítani, el tudják hessenteni, ha túlságosan elpimaszodna.

A szenvedélybeteg is hisz benne, hogy bármikor abba tudja hagyni, ha akarja.

Valamikor talán valóban demokráciát, szabadságot, egyenlőséget akart a Fidesz, de mindennek az ellenkezőjét valósította meg a kormány. Mára látható, hogy ez a saját szavazóinak éppen úgy nem tetszik, mint azoknak, akik soha nem szavaztak a pártra.

A kormány a rábízott országnak nem védelmezője, hanem bántalmazója lett.

Amikor valaki egy ilyen torz kapcsolatban találja magát, amikor a társa nem társa többé, hanem egy rettegett idegen, akitől szabadulni akar, akkor nagy baj van. A bántalmazott talán tűr élete végéig. Az okok sokfélék lehetnek. De előfordulhat az is, hogy szembefordul a bántalmazóval.

Most egy országnyi ember vált bántalmazottá ilyen, vagy olyan módon és mértékben. Hogy mi történik, tűrünk, vagy szembefordulunk, azt a cikk folytatásában próbálom kibontani. Távolról sem szakember, csupán civil elszenvedő és egyre kevésbé türelmes polgár szemszögéből.adomany