Magyar Kétfarkú Kutya kormányt Mutyisztán élére

MKKP/Facebook MKKP/Facebook

Csak idő kérdése, hogy a kormány és a kormánymédia nekiugorjon a Kétfarkú Kutya Pártnak. Elég nehéz dolguk lesz, mert a humorral szemben nem sok fegyverrel rendelkeznek. Márpedig a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) fő eszköze éppen az irónia, a humor. Ennek megértéséhez és műveléséhez valójában igen magas intelligenciára és műveltségre van szükség, hatástalanítani is csak humorral lehet. Az pedig hiánycikk a kormányoldalon. Az imént említett okokból.

Ha így haladunk, az MKKP lesz a kormány egyetlen valós ellenzéke és egy ponton tényleges veszélyforrást jelenthet. Magam is több olyan véleményt hallottam-olvastam már, miszerint annyira nincs kire szavazni, hogy a Kétfarkú egy valós, választható opciót jelenthet. Van is ebben valami, ha jobban belegondolok. Azt ugyan nem gondolom, hogy a párt a jelenlegi felállásban képes lenne kormányt alakítani (ugyan kikből?), de azt sem hiszem, hogy van ilyen tervük.

Azt azonban teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy egy esetleges győzelem után teret engednének egy szakértői kormány felállításának. Az pedig nem lenne rossz megoldás, bőven ráférne az országra a pártkatonák helyett szakembereket minden posztra projekt.

Azt hiszem, még nem lát igazán komoly veszélyt az Orbán-kormány a Kétfarkúban, de már rendkívüli módon bosszantja őket a párt – szerintem nagyon szellemes – ellenplakát-kampánya. A Magyar Idők igyekezett is választ kapni néhány kérdésre és megkeresték a pártot egy e-mail erejéig (ez önmagában is világszenzáció, mert a kormánymédiának ritkán jut eszébe kérdezni, tudnak ők mindent kérdezés nélkül is), a Kétfarkú pedig a rá jellemző humorba csomagolt választ küldött. Erre bizony nincs gyógyszere a közpénzből favorizált médiának. mkkp

Miután ezzel a válasszal nem lehet mit kezdeni – pedig de, lehet rajta jót derülni – a Magyar Idők más irányból próbálkozik. A jól megszokott, dögunalom, szellemtelen cikk keretében igyekeznek fogást találni a pimasz kutyuson, nagyjából nulla eredménnyel. A cikk gyenge kezdéssel indít:

„A valóságmegvonásban szenvedés egyfajta idült állapota a magyar liberális heccmédiának és csatlós pártjainak is. Most éppen megint plakátosdit játszanak, merthogy nem tetszenek nekik az október 2-i népszavazás plakátjai.”

Innen csak romlik a helyzet, nincs értelme idézgetni az írásból. Azt azonban érdemes lesz figyelni, hogy támadnak a pártra sorra, egymás után a négyek – Magyar Idők, Magyar Hírlap, Pesti Srácok, 888.hu – egymás szájából kapkodva ki a sztorit. Ha nincs sztori, majd ők csinálnak, ez eddig sem okozott nekik gondot.

Még nem jelent igazi veszélyt a MKKP a kormány harácsolásaira, vagy még nem sikerült felmérni a veszély nagyságát. De minden nappal közelebb vagyunk a 2018-as választáshoz és az Orbán-kormány azt csinálja, amit mindig is. Ahelyett, hogy igyekeznének jó irányba fordítani a gazdaságot, megkezdenék a szükséges ágazati reformokat, rendeznék az ország külügyi kapcsolatait, beindítanák a hazai ipar felépítését, egyenlő partnernek tekintenék a társadalmat és párbeszédet kezdenének, sokkal kevesebbet lopnának és visszavennének a pereputty mohóságából, inkább támadnak.

Hazugságokkal, rágalmakkal – senkinek ne legyenek kétségei, ezt mind meg fogja tapasztalni a MKKP, ahogy mindenki más is megtapasztalja, aki szót mer emelni Mutyisztán urai ellen – igyekeznek majd lejáratni őket. De ez az a pont, ahol a propagandagépezet életlen bugylibicskája elég hatástalannak fog bizonyulni.

A humor ellen nem sokat érnek az irdatlan hosszú és holt-unalmas cikkek. Az áltudományos szöveg sem fog bejönni, hiába szedik elő sorra a sörhablehúzó-szakon végzett szakértőket. A humor ellen nincs orvosság.

A Kétfarkú most komolytalan dolognak tűnhet, de ahogy egyre közelebb jutunk a választás időpontjához, nagyon veszélyessé válhat a hatalom számára. Hogy a cikk elején említett írásból idézzek: trójai falónak bizonyulhat. A kormánypárt támogatottsága – minden propaganda ellenére – nem túlságosan magas. 1,5-2 millió szavazójuk van stabilan. A szavazóképes lakosságon belül nagyon magas azok aránya, akik változást szeretnének ugyan, de nincs olyan párt a jelenlegi palettán, amelyre a voksukat adnák. A szakértői kormány megoldás lehetne, de a választási törvény nem ad lehetőséget ilyesmire. Ha azonban van egy „üres párt”, amelyik képes lenne leváltani az Orbán-kormányt, majd létre tudna jönni egy becsületes, jó szakemberekből álló kormány, az sokak számára megoldást jelentene.

Ha a dolgok így maradnak, a következő választás megint nem arról fog szólni, hogy kire, hanem hogy ki ellen szavaznak többen. Ilyen szempontból a MKKP halálos veszélyt jelenthet Orbánékra. Olyat, amilyet egyetlen, ma létező ellenzéki párt sem. Erre ők is hamarosan rá fognak jönni, de én nem hiszem, hogy időben feltalálják azt a csodafegyvert, amivel le tudják győzni az ellenséget: a humort.adomány