Olvasói levél: Választottam magamnak egy országot, de ez már nem ugyanaz… Most már hova menjek?

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Több mint negyed évszázada… Jöttem, maradtam, beilleszkedtem, tetszett!

Ceaușescu Romániája után, számomra itt maga volt a Kánaán… maga a Nyugat, amiről nekem fogalmam sem lehetett azelőtt.

Jöttem szerényen, maradtam… mondhatni hogy csak magyar anyanyelvem okán és mert akkoriban még a Magyar Himnusz teljesen másképp hatott rám: szinte mindig megkönnyeztem… Annak ellenére, hogy az őseim is végigjárták a maguk XX. századi kálváriáját: voltak hol magyar, hol román állampolgárok anélkül hogy kiléptek volna a házukból, voltak Amerikában pénzt keresni-földet venni. Voltak katonaként háborúban, háború után menekültek németként Németországban – országot újjáépíteni, voltak szovjet munkatáborban (Don-medence szénbányái), voltak Földvári haláltáborban…

De mindig visszatértek a szülőföldre… csak a háborúból és haláltáborból nem.

Én is kibírtam (hiszen mi ez az előzőekhez képest?!), hogy engem „otthon” lebozgoroztak, „itthon” lerománoztak, azért lettem mára az ami: Partiumi, elmagyarosodott sváb, adott körülmények miatt többnyire román kultúrán nevelkedett (8 általános magyarul), de magyar anyanyelvű „csomag”. Mára már így fogalmazom meg a nemzeti identitásomat. Vajon miért? Mert… csak!

Tehát én már cseréltem egy országot – hívtak, csábítottak Németországba. De nem, én itt maradtam. Néhány évvel ezelőtt még reménykedve a majdani boldog, gondtalan nyugdíjas éveimben.

Mára azonban, mikor már elérhető közelségben van (pár év, ha megérem és ha addig nem változtatnak még valamit), egyre inkább elbizonytalanodom. Úgy érzem ellopták, ellopják a jövőmet.

Oda a magánnyugdíj „vagyonom” (az mégis csak az enyém volt, lett volna, ha „eltőzsdézve” is), az államadósság ugyanannyi, sőt még több is lesz mire odajutok, hiszen mindazt a nyugdíj-részt (25%) már az államnak kell állnia, ami alól éppen hogy már mentesülhetett volna.

Aztán lesz majd visszafizetendő letelepedési kötvény…

Aztán lesz majd Paks II-hitel…

Aztán ha minden „jól” megy (kinek is?), lesz olimpia-hitel vagy hívjuk bárminek, csak sokba kerüljön…

Aztán lesz, ki tudja még mi… És félő, hogy ezek mind-mind a majdani nyugdíjam rovására mennek.

Ellopják a jövőnket, meglopják a következő generációkat, de nekem már nincs más lehetőségem!

Nekem már nincs hova mennem. Én Európában vagyok. Itt szeretnék európaiként maradni… élni… túlélni.

Vagy visszamenni a szülőföldemre…

Róza néni

adomány