Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Lázár János, te mindenkit kreténnek néző kelet-európai nagyotmondó

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Elájulok, beszarok, behugyozok, felkötöm magam – konkrétan így hangzott az egyik kedves kollégám reakciója az alábbiakban bonckés alá kerülő hír olvastán-hallatán, én meg csatlakozva az őszinte megrökönyödéshez, mindent eldobáltam, amin éppen dolgoztam (elég sűrűn előfordul mostanában, hogy félig megírt cikkeket húz át a magyar rögvalóság) és tessék, mutatom:

„Sem nekem, sem a kormánynak nincsenek információi senki magánútjáról. Magánutakkal nem foglalkozunk”

– ezt bírta kipréselni fogai kerítésén Lázár János mindenhez is értő miniszter Orbán Ráhel és Tiborcz István sajátlábak bahreini útjával összefüggésben egy mai sajtótájékoztatón. Csúfoljuk kormányinfónak.

Mivel az újságírók jólnevelt fajták (már amelyik), senki nem hördült fel, ezért az egész kormány sunyiságát és aljasságát egyszemélyben megtestesítő miniszterelnöki nyúlván arról mesélt teljes meggyőződést mímelve, hogy keleti országokban az a szokás, hogy amikor egy állami vezető családtagja ott tartózkodik, akkor meghívják egy kávéra. Tekintve, hogy még mindig nem rontott rá senki a cinizmusban utolérhetetlen mindenesre, így tett pontot a kínos-nevetséges-szánalmas mozzanat végére:

„Keleties nagyotmondás, dicsekvés volt, hogy a bahreini olajcég ezt hivatalos látogatásként állította be.”

Azt hiszem, Szijjártótól a konzuli ügynökig mindenki elszégyellhetné a pofáját a maga kis különbejáratú, nevetséges magyarázatával, amivel Magyarország főmaffiózójának családját foggal és körömmel próbálta kimosni a bahreini olajból. Ez a beszéd, Lázár! Végre tisztáztuk a dolgot, többé nem kell vele foglalkoznunk.

Mert tényleg: ki lenne, ki lehetne kompetensebb a magánutak kérdésében, mint ez a nagyarcú, kimagyarázás- és szarelkenésügyi miniszter. Akinél nincs hitelesebb száj a magánút szó megformálására, aki a legnagyobb kortárs mestere a közpénzből finanszírozott, titkolt, elsunnyogott magánutaknak. Pont ő ne tudná hogy megy ez? Bezzeg, ha Juhász Péternek futotta volna bahreinozásra, a TEK-et szabadítottátok volna rá Matolcsy testőrségével karöltve. Tényleg, amikor felröppent a hír, hogy szegény Orbán Gazsit a fülénél fogva cibálták haza Ugandából a TEK segédletével, valamiért szintén Lázár tolongott az első sorban cáfolni, hárítani. Az is igaz, hogy ott kevés az egy Orbán Ráhelre eső olajmező, szóval  mindegy, nem ide tartozik.

Úgyhogy visszatérve: komolyan mondod, Lázár? Egy csóró ország névtelen, ismeretlen miniszterelnökének ismeretlen lánya meg a sunyiképű férje akkora kaland a tőlünk nagyságrendekkel gazdagabb országnak, hogy dicsekszenek velük? Tényleg? Valóban? Ide süllyedt Bahrein, hogy Orbán Ráhellel kell dicsekednie?

Most akkor egy éve az egész Közel-Kelet a bahreini energetikai miniszterre irigykedik, amiért a totál senkiházi Orbán lánya, akit ráadásul miniszterelnöki feleségnek néztek, pontosan odament és nem máshova? Keleties nagyotmondás, mi? Hát igen, tulajdonképpen az egész Perzsa-öböl és az összes olajország ilyeneket lódítana, hogy az Orbán-Tiborcz kettőssel zabálta magát tele csokival, miközben az olajhalászat hagyományairól bájcsevegtek, de hát nem mindenki ilyen bátor, mint Bahrein krémje.

A kreténeknek nézett magyarok zöme számára teljesen világos immár, hogy az Orbánok magánúton jártak ott, ahol ők soha nem fognak, és nyilván a saját maguk nyaralását és (olaj)bizniszeit keresték ott. Bahreinig elrepülni három napra nyaralni baromság, üzletelésileg viszont pont elég. A marhák meg elégedjenek meh osszák be a magyarázatot: a Vendéglős Sajátláb és a Közbeszerzésügyi Partiállat akkora nagy durranás, hogy a lábuk előtt hever egy egész olajbirodalom, igazán nem nagy ügy egy kávét meginni a kormány bármelyik tagjával. De lehetőleg az energiaügyi miniszterrel, mert az fél egészség.

Ahelyett, hogy legalább egyszer belátnátok, hogy túltoltátok, hogy tényleg Tiborcz magánügyeit nem kéne ennyire nyilvánvalóan intézni, még cifrázzátok, hozzátesztek. Ahelyett, hogy elmondanátok, hogy van egy idióta tiszteletbeki konzulotok Bahreinben, akinek egy évig nem tűnt fel, hogy az arabok keleties túlzásokba estek és ilyen sajnálatos helyzetbe hozták Sajátláb Hercegnőt, amikor kiderül a dolog, inkább sértegetitek a másik felet és kamu-magyarázatokkal vagdalkozva nektek áll feljebb. Szóval a keletiek ilyen hazudozásra hajlamos népségek, bezzeg mi magyarok, Lázár-Orbán-Tiborcz.

Te arrogáns mindenes! Te is tudod, hogy semmi keresnivalójuk nem lehetett volna ott konzulostól, csokoládéstól. Váljon egészségükre a kávé is! De hogy egy szolga (továbbra is ez a miniszter szó jelentése), akinek a fácánvadászatait és európai luxuskörútjait (kizárólag magánjellegűeket, amikhez senkinek semmi köze, csak ha már a bíróság is közbeszól) a magyar adófizetők dobják össze, ilyen rezzenéstelen arroganciával szarik rendszeresen az adófizetők arcába, az tényleg minden határon túl megy.

Nincs a világnak olyan szeglete, ahol bárki egy ilyen közönséges nőszeméllyel dicsekedni akarna. Ilyen vastag bőr, ami Lázár pofáját borítja, egy igen erős mezőnyben is teljesítménynek számít. Ezek soha semmivel nem foglalkoznak, ami kínos, ami bűzlik, ami kimagyarázhatatlan. De mindig kimagyarázzák és magasról leszarják, hogy normális embernek kifordul tőlük a bele.

Lázár! Hogy Orbán Ráhellel dicsekszik a bahreini akármilyen miniszter, az körülbelül azzal egyenértékű, hogy én meg Kiszel Tündét tartom a legtehetségesebb magyar lovagkereszt-várományosnak. Ennél lejjebb már te sem süllyedhetsz, pedig hétről-hétre egyre kínosabb hallgatni az agymenéseidet. De ezek szerint te sem adod fel, amíg le nem érsz a magmáig.  adomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.