Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Az soha nem zökkenti ki a szervilis seggnyalásból Csizmadia Lászlót?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Soha nem tudtam eldönteni, hogy a békemenetelő sem nem fiatal, sem nem demokraták szellemi kapacitása tekintetében Csizmadia László sötétsége hogyan aránylik Bencsik András butaságához. Szerencsére azonban a Magyar Idők Csizmadiával készített interjúja sem erősített meg abbéli hitemben, hogy Bencsiknél primitívebb és szervilisebb élőlény nem igazán sertepertél a honvédők háza táján. De, sertepertél. Csizmadia Lászlónak hívják.

A minden napra jut egy kormányhoz lojális, elvtelen papagáj, aki elmeséli, hogy mind meghalunk rovat keretében tehát ezúttal a rendszerváltás előtt szép karriert befutott, kereskedő-jogász bizonyította, hogy egydimenziós világszemlélettel is életben lehet maradni, sőt. Hogy azt mondja: egyenként, de lelki közösségben adjuk le voksunkat a népszavazáson a nem mellett, így kifejezve a magyar polgárok véleményét a kötelező betelepítési kvótáról – magyarázza a közpénzektől nem túl távol vegetáló CÖF nevű gittegylet elnöke. Bármit is jelentsen ez.

Ez azért fontos, mármint elmenetelni a szavazófülkéig, mert – ahogy az állami propaganda is tolja ezerrel minden órában, minden felületen – a migráció és a terrorveszély kéz a kézben jár, mert külső hatalmak nem mondhatják meg (igen, csak belső hatalmak mondhatják meg), hogy kit fogadunk be hazánkba, mert a muszlim bevándorlók a keresztény civilizációt akarják eltörölni és mert a magyarok rettegnek. Ezért kell elmenni szavazni lelki közösségben Csizmadia Lászlóval.

Értjük? Nem, még nem értjük, ezért ömlik tovább a száján: a mostani migráns-válság két fő felelőse az úgynevezet területszerzésben érintett USA és Soros György.

Ez a pénzember a migrációs válság mélyítése révén a gazdasági befolyását és az abból fakadó hatalmát akarja növelni. Ő úgy válhatott nagy pénzemberré és a Clinton Alapítvány fő támogatójává, hogy a támogatói rendszere működésének az alapja a neoliberális politika, ami szintén egyfajta terror. Ennek az embernek a gazdasági hatalma azon bennfentes információknak köszönhető, amelyeket a világ legkülönfélébb országaiban működő támogatott szervezetektől szerez meg. Működése kapcsán médiaterrorról beszélhetünk, hiszen ahol ő valakit támogat, ott többet nem lehet szó szabad médiáról.

Csizmadia elvtárs szerint egyelőre nem lesz Békemenet sem itthon, sem pedig Brüsszelben, de „abban az esetben azonban, ha radikálisan megváltozna a helyzet, azaz sokkal több és agresszívan megnyilvánuló migráns jelenne meg, megszervezzük a Békemenetet”.  Addig is haknizunk végig az országon és a határon túl is, kampányfilmet készítünk és mossuk rendületlenül az agyakat. A szavazás érvényes lesz, mert egyrészt tűrhetetlen, hogy az ellenzék a távolmaradásra buzdít, másrészt „sokan azért mennek el, mert úgy gondolják, hogy most jött el a visszavágás ideje 2004. december 5-ért”. 

Nem tudom, Csizmadia mit szed, és tisztában van-e egyáltalán a beszedett cucc tudatmódosító hatásaival, de mindig őszintén rácsodálkozom arra, hogy emberek képesek egy kis alamizsnáért bármit és annak az ellenkezőjét is meggyőződéssel állítani. Igaz, Csizmadiára ez annyira nem igaz, ő már évekkel ezelőtt is több tízmillióval támogatta a CÖF-öt, bár cége több millió forintos veszteséget termelt, de a hazafiság és a falig elmenő hülyeség bármilyen csodára képes. Hacsak nem így történhetett.

El nem tudom képzelni, mi köze lehet a jogkövetkezmények nélküli kamunépszavazásnak az egyebek mellett a határon túliak kettős állampolgárságára vonatkozó gyurcsányi népszavazáshoz, de hogy Csizmadia ilyen történelmi kontextusba helyez és összekapcsol egy nem ügydöntő és egy ügydöntő népszavazást, elég súlyos elmeállapotra enged következtetni.

Az tény és való, hogy azóta magyar állampolgársághoz juttatott embereket próbálnak most egy hazug, idióta ügy mellé állítani, amikor azt kérik tőlük, szavazzanak arra, hogy Magyarország egyetlen darab menekültet se fogadjon be. Hogy ennek milyen pragmatikus haszna lesz egy romániai magyarra nézve, azt Csizmadia nem árulta el. Nehéz is lett volna, hiszen a népszavazás eredményéből semmi nem következik és Románia akkor is befogad majd menekülteket, ha Orbán Viktor a földhöz veri magát. Ezeknek az embereknek pedig nem Orbán Viktorral kell együtt élniük, hanem ott, ahol eddig is.

A ki nem mondott gyurcsányozáson túl, Csizmadiának arra sem sikerült még soha értelmes választ adnia, milyen ország az, ahol egy kétharmados parlamenti többséggel bíró kormányzópárt mellett – szimpátiától vezérelve – menetelni szükséges. Ha nem az észak-koreai modell meghonosításáról van szó, akkor ennél nagyobb baromságot nehéz elképzelni. Milyen békemenet az, amely a gyűlölet szétterítése és a rettegés fokozása, de legalábbis szinten tartása mellett foglal állást? Hogyan lehet a gyűlöletért békemenetelni? Sehogy, Csizmadia úr!

Semmilyen lelki közösségről nincs itt szó, és nem is értem, hogy van pofája a szájára venni ezt. Csizmadia László kizárólag azért óbégat és ájtatoskodik, mert a NER-en kívül nincsen számára (se) élet, tehát mindent el kell követnie azért, hogy ez a gyűlölethullám újabb mandátumot eredményezzen a Fidesznek. Az nem baj, ha totálhülyét csinál magából, mert ez neki eddig sem okozott problémát.

Csizmadia úr! Kicsit összezavarodtam: már a keresztény civilizáció eltörlésének veszélye sem elég ahhoz, hogy önök utcára vonuljanak? Hát így védik meg önök a kormányt és a magyar embereket? Nincsen rongyos pármillió felbuszoztatni a híveket vidékről? Vagy egyszerűen csak elkényelmesedtek? Félnek kimenni az utcára? A hörgés azért könnyebb, mint a menetelés, nem? Ha egyáltalán nem olyan rémes a migránshordák fenyegetése, hogy Csizmadia a szekta élére állva fevonuljon az Andrássy úton, akkor valójában a Fidesz-kormány elkésett visszhangjaként a CÖF is alaptalanul riogat? De ha a CÖF össze is gyűjti a nyugdíjaskommandót, Szíriában vége lesz a háborúnak? Tényleg, a legutóbbi brüsszeli békemenetnek milyen volt a nemzetközi visszhangja? Ja, hogy nem volt ilyen, mert önök csak pofáznak és folyamatosan verik félre a harangokat? Elfogyott a hatalmas tömeg a hátuk mögül? Értem.

És mi lesz önökkel Csizmadia úr, ha Soros feldobja a pacskert? Csizmadia László ugat Soros médiaterrorjáról, az a Csizmadia László, aki két éve egy interjúban kifejtette, hogy az ellenzéki politikusokat (egy részüket) eltiltaná a sajtóban való szerepléstől? Aki ugyanúgy látja, hogy az állampárt minden ellenzéki médiát igyekszik ledarálni, kivéreztetni, ellehetetleníteni.

Már azt hittem, hogy mivel az utóbbi időben nem sűrűn hallottam a cöfögésüket, rájöttek, hogy nem kellene erőltetni ezt az egyébként is erőltetett menetelősdit, ideje felnőni és belátni, hogy a hülyeségnek is van határa. De nem. A legbutább téeszelnök is akadémikusnak számít ezek mellett a parttalanul fröcsögő csizmadiák mellett.

Akik szerint a liberalizmus terror. Az nem terror, amikor egy abszolút kisebbséggé zsugorodott soha nem volt többség erőszakolja rá magát egy országra? Nem unják még ezt az állandó, valamikor a közelebbi-távolabbi jövőben bekövetkező esetleges szörnyűséggel való fenyegetőzést? Az soha nem zökkenti ki a szervilis seggnyalásból Csizmadia Lászlót, hogy a jelenben milyen disznóságokat követ el a regnáló hatalom? Soha nem gondoltak még egy békemenetelésre a mélyszegénység elleni tiltakozásképpen? A lopás, rablás, harácsolás ellen?

Az lenne az igazi békemenet, ha az ország elnyomott polgárai melletti szolidaritásból trappolnának Brüsszelig, és ott elmesélnék, hogy mivé lett ez az ország az uniós támogatások dacára. Hogy a mélyen tisztelt Fidesz-kormány milyen lelki közösségben alapozta meg a pereputtya jövőjét évtizedekre és közben milyen sorsra juttatta az összes többi nem pereputtyot. Lehet Soros pénzemberrel és patás ördöggel riogatni a híveket, de majd valamikor arról is beszélni kell, hogy Csizmadia László mennyi pénzért asszisztált egy megszállott, elmebeteg hatalom pusztításaihoz és hogyan váltotta – holmi aprópénzért cserébe – gyűlöletre a békét. adomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.