Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A nap, amikor Orbán teljesen összezavarta a híveit

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az idei év további 364 napján sem hiányozna ez az életérzés, de ma különösen nem szeretnék bálványimádó fideszesnek lenni. Vasárnap délután van, így félredobtam mindent, amin eddig dolgoztam, merthogy helyzet van: a református vallású világmegmentő keresztény Orbán Viktor – a Facebook-oldalára felhányt felkerült fotográfia tanúsága szerint – audiencián volt a katolikus Ferenc pápánál.

Mint tudjuk, a vezérlő, fénylő csillag a Közel-Keleten szolgáló keresztény vezetőkkel tanácskozott szombaton Rómában, majd ezt követően esett be az augusztus 28-ára meghirdetett pápai audienciára a Vatikánba.

Gyengébbek kedvéért mondom, ez az a Ferenc pápa, akit nemzeti-keresztény véleményformálók és propagandagyárosok egymás között csak egyszerűen gazemberként és demens vénemberként becézgetnek. Aztán persze előfordul, hogy utólag kimagyarázzák, de ez alapvetően irreleváns, hiszen addigra a nyáj már dekódolta és memorizálta a tudnivalókat.

Szerintem egyebek mellett ennek tudható be, hogy kisebb pánik ha nem is, de eléggé látványos tanácstalanság és zúgolódás lett úrrá a rajongók között, hogy akkor amit látnak az vajon tényleg van, és ez jót jelent, vagy nem jót jelent, mert – amint a fotó alatti legnépszerűbb komment szerzője is írja iránymutatásul –  az a helyzet, hogy

A képen látható Európa egyik legkeresztényebb embere,aki Európát védi a muszlimoktól…mellette Ferenc pápa!

De ha már úgyis végigolvastam a hozzászólásokat, íme néhány további megfellebbezhetetlen igazság a fanatikusok tollából:

  • A képen látható Orbán Viktor Református vallású Miniszterelnök a bevándorlás megfékezése mellett, vele szemben Ferenc pápa, katolikus vallású egyház és államfő…a migránsok befogadása mellett…
  • Imádkozzunk a Szetlelekhez es a Szűz Anyahoz! Egyébként a szabadkőműves pápánk elad minket a muzulmán barátainak!
  • Remelem felvilagositja a papat hogy rossz embereket tamogat.
  • Bár minden vezető ugy gondolkodna mint ORBÁN megvolnank vedve a migransoktol.
  • Vigyázz Viktor az órádra….
  • Miniszterelnökünk igazi keresztény ember, kár, hogy Ferenc pápa meg se közelíti a Lengyel pápát !
  • Minek ment?Bergoglio annyira azon orszagok ellen papol, akik a hid hrlyett keritest szogesdrotot huznak az invasorok ellen.Annyira migransparti,hogy felmerul a kerdes,le lett-e fizetve vagy meg lett felemlitve.?Az Isis virtualisan mar kituzte a Vatikanra a zaszlajat AKKOR MIT VEDI OKET?
  • VIKTOR rugd tokon a ven idiotat!!
  • Nagy a baj,ha az ellensegnel kell ;Audiencián” lenni meg mindig!!! Bunozok Csuhaban
  • Vigyázzon, Miniszterelnök úr! Az a fickó aki pápaként tetszeleg maga az Antikrisztus, aki a kereszténység végét akarja!
  • Először roppansd össze azt a hamis áldást osztó kezét,aztán harapd meg…..
  • Európa egyik legaljasabb migránssimogatójánál…
  • Ha lenne kürtöm fejbe verném vele a vén idiótát.Méghogy ”pápa”…
  • vigyázni kell ezzel a Pápa státuszban lévő figurával..ezt is Soros tata és hálózata juttatta ebbe a státuszba…hogy a Bibliát a menekültáradat európába történő beözönlésének legitimizálására magyarázza…
  • Ennek a pápának nevezett senkinek kezet csókolni. Inkább a gyehenna.

Ha emlékezetem nem csal, legutóbb az amerikai államelnökkel megesett kézfogás rengette meg ennyire Orbán szurkolóinak világát, de végignézve a fenti köpködés-áradaton, be kell látnom, hogy az állami propaganda és külön Bayer Zsolt&Co. kiváló munkát végzett az agyakban, lelkekben. Szerintem a nap kommentje – Ő le tudja szedni a Voldemort átkot?:O – sem igazán árnyalja a lehangoló képet: a Fidesz szavazói és Orbán Viktor lelkes imádói Ferenc pápával összefüggésben is csak a penetráns migránsozás hangján képesek hörögni, a hozzászólások között nagyítóval kell keresni a kiegyensúlyozott, indulat- és/vagy pátoszmentes gondolatokat, amelyeket nem feszít szét a zsigeri gyűlölet és/vagy az érzelmileg túlcsorduló, vak imádat.

Ez van. Nem meglepő, de mégis megrázó. Mármint az van tehát, hogy a Fidesz híveinél tökéletesen működik az agymosás, a gyűlölet szárba szökkent és virágzik. Félelmetes, hogy a kitartó és primitív propaganda milyen mély szellemi sötétségbe taszította ezeket az embereket, hogy az irracionalitás milyen magas és áthatolhatatlan falakat emelt köréjük.

Másfelől az van, hogy egyre kevésbé értem, mitől keresztények ezek a bálványimádó, idegengyűlölő egyének, hogy egyáltalán tisztában vannak a szavak jelentésével, amikor azzal verdesik a mellüket, hogy ők mennyire nagyon? Oly nagyon jellemző, hogy a katolikus egyházfő emberbaráti gesztusai és megnyilvánulásai teljesen kihozták az állatot ebből a magát mélykereszténynek és nagyon magyarnak tartó populációból, akik a KDNP hivatalos álláspontjára helyezkedve, azzal egy követ fújva köpködik a pápát.

Orbán Viktor hűséges imádói, akik két kézzel ikszelnek majd az október 2-ai kamunépszavazáson, akik elhitték, hogy őket ez az egyélőisten fogja megvédeni még saját maguktól is, képesek voltak meggyűlölni azt a pápát, aki szót emelt a gyűlölködés és a kirekesztés ellen. Ferenc pápa valóban csak hitbéli dolgokban nem tévedhetetlen, de egy pápa nem óbégathat kétpofára fröcsögve, nem uszíthat egyeseket mások ellen, hanem a béke hangján kell megszólalnia. Mindig, minden körülmények között. Ettől pápa és nem Orbán Viktor.

A miniszterelnök nem mindent elsöprő sikert arató fotográfiája alatt torát üli az ostobaság. Azoknak a megvezetett, egybites népeknek az artikulálatlan hörgései ezek, akiket tökéletesen megvezetett az orbáni manipuláció. Ami kétélű fegyverként most átmenetileg a fegyver birtokosa ellen fordult: a pápai kézfogás totális zavart keltett az erőben. Az Orbán-kormány egydimenziós politikájának üzenete, hogy az iszlámveszély, a büdöslábú migránsok fenyegetése önigazolást nyújt bármire, és tökéletesen alkalmas a lebutított, frusztrált hívők lelkéből előtörő gyűlölet modellezésére, a feltétlen lojalitást biztosító mederbe terelésére. Mindenki, aki – lásd Ferenc pápa – nem a kizárólagos gyűlölet hangján szól arról, amiről az állampárt, az ellenség, Soros-ügynök, veszedelem és gyehenna. Következésképpen mindenki, aki meg akarja fosztani őket ettől a mindent felülíró gyűlölködéstől, azzal nem tudnak mit kezdeni. Tehát utálják. Zsigerből.

Ezért van az, hogy Orbán kényszeredett kézfogása Ferenc pápával kettéhasította a szektások tudatát. Mégiscsak az általuk feketeseggűnek tartott migránssimogató (mennyire gyalázatos, hogy az egyházfőről nem a szeretet, az elfogadás, az elesettek, szegények megsegítése jut eszükbe) pápával pacsizik, akiről ők úgy tudják Bayer Zsolttól, hogy egy gazember.

Ha figyelmen kívül hagyom az árulkodó testbeszédet, az arckifejezést, azt a megmagyarázhatatlan kétkezes parolát, a viselkedés természetellenességét, a bugris, tahó testtartást, akkor is gáz ez az egész úgy, ahogy van. Szóval végképp nem lennék ma egy kőfideszes Orbán-rajongó helyében, mert végképp nem tudnám, hogy most kit kell utálnom és most akkor ki mondott igazat nekem és ki hazudott. Csak visszafogottan remélem, hogy ezeknek az embereknek az agyában is elindulnak előbb-utóbb azok a konfrontációs folyamatok, amelyeket a kognitív disszonancia nevű betegségtől való félelem sikerrel meggátolt. Ha a pápa a migránsokat simogatja, akkor miért szorongatja egy ilyen ember kezét Miviktorunk?

Hiába, nem egyszerű megvezetett Orbán-drukkernek lenni. Bízom benne, hogy Bayer megtartja az eligazítást és ezt is elmagyarázza nekik mielőtt csalódniuk kellene a bálványban. Ha már az, hogy kizsákmányolja, eltapossa, hülyének nézi őket, még mindig nem elég a kiábránduláshoz. adomány