Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Semennyire nem tisztelt Nagy Feró!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ránézésre úgy tűnik, Nagy Feró honfoglaló, Horthy katonája és nemzeti csótány megneszelhette valahonnan, hogy van néhány gazdátlanul maradt állami kitüntetés (eddig 43-an adták vissza bayerzsolt miatt lovagkeresztjüket, itt a folyamatosan frissülő számláló) és bár idén március óta van neki – mármint Ferónak – ilyen elismerése, soha nem árt szárazon tartani a puskaport alapon szóra nyitotta a száját. Beszélt is vele, rögtön idézem, csak előbb a kontextusról ejtsünk pár szót.

Mivel a világon máshol is vannak hülyék, nem magyar kiváltság ez, a román hatóságok hivatalból eljárást indítottak a Beatrice Kolozsvári Magyar Napokon adott koncertje után (ez múlt héten volt), miután a helyi média úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntetné fel Sztálint, Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet.

Mivel tehát a hülyeségért a románoknak sem kell a szomszédba menniük, az elkerülte a figyelmüket, hogy ez a dal el sem hangzott Kolozsvárott. Ez a nyilvánvalóan túlbúzgó hatósági eljárás, ami nemcsak röhejes, de szánalmas is, nem akadályozta meg a Beatrice frontemberét, hogy interjút adjon a Kolozsvári Rádiónak (Gór Nagy Mária művésznőt jobbról előző őszinteséggel), amely 16 perces interjúnak a magvát szó szerint idézem. A kérdés az volt, miről szólnak a Beatrice új dalai?

Az életünkről szólnak. Hát féltjük Európát. Mer’ ami itt történik velünk Európában, hát az félelmetes. Milliók áramlanak be Európába, nekünk pedig kerítést kell építeni, hogy hát hagyjon békén minket. Hát ha megy, akkor menjen, ahova hívták, ne ide hozzánk jöjjön. Vagy ha idejön, akkor pedig hát mi itt reformátusok, unitáriusok, katolikusok vagyunk, akkor ne tessék már nekünk mást énekelni. És ha már itt tetszik lenni és énekelni, akkor meg megkérhetnénk, hogy ne tessék minket lefejezni, jó? Hát hadd éljek itt nyugodtan. Mi, magyarok ezt nagyon jól tudjuk, erről szól az egyik nótánk is, amelyik hát félti Európát, félt minket és igazából ugye fel is teszi a kérdést, hogy tulajdonképpen itt akkor most mi történik? Nekünk egy luxemburgi főherceg, egy Szajna menti szajha, egy szelfizgető Lorelei mondja meg, vagy egy balga belga banda – ahogy ez benne van a nótában – az mondja meg, hogy nekünk hogy kéne élni? Vagy szemrehányást tesznek nekünk itt Kelet-Európában, de nemcsak magyaroknak…

A gondolatmenet itt nem ért véget, jött még egy zagyva, értelmetlen agymenés a szegény kelet-európai rokonról (akik vagyunk mi), akiknek a gaz Nyugat nem dob oda olyan fizetéseket, amiből mi is fejlődni tudjunk, meg a Mercedesek és a nyomor, egyszerűen érthetetlen, meg sem próbálom megérteni. Hősiesen és elszántan végighallgattam, de sem eleje, sem vége nem volt az okoskodásnak. (Aki nem hisz nekem, ITT utánajárhat, körülbelül a 10. perc környékén találja a hagymázat.)

Miután Feró ilyen jól elvégezte a dolgát, a Bors című tudományos-fantasztikus lap hitetlenkedve konstatálta ezt a fortyogó, primitív idegengyűlöletet, ezért megkérdezte a művész urat, esetleg nem értették félre a szavait. A nemzet csótányának erre újra elgurult a gyógyszere:

Ezt tényleg mondtam és tartom is. A törökök is itt voltak, és tönkretették a hazánkat. Ha már jönnek a migránsok, ne vigyenek, hanem hozzanak. Ezer százalék, hogy az összes nőt meg fogják erőszakolni. Azért jöttek, hogy elfoglalják ezt a földet, nem azért, hogy dolgozzanak. Nem hiszem, hogy a gyerekeimet, az unokáimat ki merem majd engedni az utcára. Szeretném a saját érdekeimet képviselni. Én nem hívtam őket, hogy itt mecsetet építsenek. De jönnek és követelőznek. Jönnek, átvágják a kerítést, betörik a kapukat. Ne itt harcoljanak, ne engem irtsanak ki! Menjenek haza, és ott harcoljanak a saját szabadságukért. Az egyéni érdekeimet képviselem, nem vagyok mingránspárti.

Pataki Lakodalmas Attila ufós korszaka óta különösebben nem csodálkozom azon, hogy egykori (kultúr)emberek és/vagy még mindig jegyzett zenészek, művészek vénségükre a dementorok áldozataivá válnak. Ezzel együtt Nagy Feró, nemzeti hősnek és honfoglaló magyarok (akik azért keltek át Vereckénél a hágón, hogy földeket foglaljanak el) leszármazottjának nem találom a felmentést ez alól a töményen prosztó duma alól. Ez a kirohanás tökéletesen illeszkedik abba a hihetetlennek tűnő nagytotálba, amelyen a kormány hivatalos, első vonalbeli migráns-szakértője egy olyan ember, aki nemrég fegyverrel várta éjszakánként az ufókat.

Mától kezdve egyáltalán nem tisztelt Nagy Feró! Jó lenne az aggkori elhülyüléssel magyarázni ezt a kormány szája íze szerint megfogalmazott egybites üzenetet, ami egyébként a kormány hivatalos üzenete is határon innen-re és túl-ra. Joga van ezt gondolni, nekem pedig jogom van aljas szemétségnek nevezni ezt a megszólalást, bár némiképp sajnálom is, hogy generációk példaképei (ha nem is pont az enyémek) ilyen félelmek és fóbiák között élik mindennapjaikat. Vénségükre ráadásul. Az ostobaságot és tájékozatlanságot a legritkább esetben sem lehet bárdolatlansággal leplezni, bár jelen esetben szó nincs arról, hogy az illetékes agyban honoló mélysötétséget el lehetne bármivel is rejteni.

Megdöbbentő ez a tudatlanság, ez a felületesség, ez a büszke ostobaság, ez a meggondolatlan hisztériakeltés. Megdöbbentő, hogy ennyire sikeres az állampárt propagandája, amelynek egyik áldozata Nagy Feró. A sors iróniája, az a Nagy Feró, aki erdélyi menekültek gyermekeként született Magyarországon, akinek az 1970-es évek végére meg kellett tapasztalnia, hogy a nézetei, elvei (?) miatt bevonják az útlevelét, felsőbb utasításra zenésztársai elhatárolódnak tőle, egy egész rezsim próbálja ellehetetleníteni, félreállítani. Közel 40 év után Nagy Feró beáll azoknak a sorába, akik ellen a rosszemlékű rezsim idején énekelt, olyan ordas eszmék mögé, amelyek ellen neki is harcolnia kellett. A liberálisból nemzetivé és nemzeti csótánnyá avanzsált rocker és punkzenész (a lányzenekart most hagyjuk) Európát és a saját fejét félti. Tolja a büdöslábú, leegyszerűsített, fertőző propagandaszöveget a hülyíthető átlagembernek, aki úgy érzi: a mester szavakba öntötte az ő sötét elméjének minden rezdülését.

Semennyire nem tisztelt Nagy Feró! Te voltál az, akitől annak idején szülők féltették a gyerekeiket, akik egyébként szép, tömött sorokban egy ilyen lázadó renegátért rajongtak, amilyen te is voltál. A te szüleidet Magyarország befogadta, mert apádat olyasmire kényszerítették, amit nem volt hajlandó megtenni: hogy a román hadseregben a magyarok ellen harcoljon. Te most olyan embereket bélyegzel meg kollektív üzemmódban, akiknek zöme rohadt, gyilkos, pusztító háborúk elől menekül, aki nem hajlandó meghalni egy következő bombatámadásban.

70 évesen ma is aktív közszereplő vagy, még mindig tömegeket mozgatsz meg a zenéddel és annyi felelősségérzet nincs benned, hogy legalább megpróbálj uralkodni magadon ahelyett, hogy – a napi politikai kurzus szerint kötelező háborús pszichózis jegyében – emberek lelkét és elméjét mérgeznéd. Ha jól sejtem, egy rohadt migránst nem láttál még életedben, de legalább eszed ágában sincs különbséget tenni a szerencsétlen között, aki az életét próbálja menteni és a vallási hőbörgő között, aki terroristának áll és erőszakol.

Mint a kitüntetéseidről gondoskodó állampárt, ostobán összemosod a migránsgyűlöletet a saját kultúránk, egzisztenciánk természetes védelmével. Az európai keretek között szabályozandó migráció körüli értelmes vitát pofán b*szod ezzel a szélsőségesen uszító, sötét hörgéssel. Hogy az összes nőt megerőszakolják és neked meg levágják azt az okos fejedet.

Feróka, te nemzetünk csótánya! Azt tudtad, hogy Magyarországon és Európában is minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a nem migráns férje vagy partnere? És azt, hogy a folyamatos lelki erőszakban élő nők száma ennél jóval magasabb? És azt tudtad, hogy Magyarországon a családon belüli erőszak hetente legalább egy nő életét követeli? Az megvan esetleg, hogy egy nőnek nyolcszor annyi esélye van, hogy férje vagy élettársa ölje meg, mint hogy idegen támadó, azaz egy kib*szott migráns? Tudod, hogy az évente több, mint 20 ezer bántalmazott magyar nő egyikét sem migránsok terrorizálták? És azt tudtad, hogy a nemzeti-keresztények olykor szilánkosra törik az élettársuk orcáját és ráfogják a vak komondorra? Hogy a nemzeti kormány évek óta halogatja a nőkkel szembeni erőszak elleni fellépést szavatoló Isztambuli Egyezmény ratifikálását? Hol vagy te, amikor mélymagyarok naponta hagyják vérben imádott életük párját? Csapdostad valahol az asztalt, amikor Kiss Lászlóról kiderült, hogy ártatlan lányokat erőszakolt fiatalkori eltévelyedésből? Vagy te is mentegetted az elkövetőt és az áldozatot hibáztattad, hogy beleegyezett és kihívóan viselkedett? Hányszor szólaltál fel a családon belüli erőszak vagy a nemi erőszak ellen? Vajon miért is nem? És ezt tudtad, te köcsögdíj-várományos, hogy Magyarországon szeretett pártod és kormányod hozta szóba a mecsetépítést, senki más nem beszélt erről? Ha ennyire sötét, tájékozatlan tapló vagy, nem lehetne, hogy jajveszékelés helyett csendben maradj?

Mellbevágó, hogy hova süllyedtél, öregem (bár sokan azt fogják mondani, hogy mindig is ott voltál). Én nem hallgatok rájuk, mert tiszteletben tartom, amit zenészként leraktál az asztalra, függetlenül attól, hogy az nekem tetszik, avagy sem. Viszont kurvára el kéne dönteni, hogy miért is ajvékolsz? Ha a Szajna parti szajhákat szidalmazni kell, akkor kizsákmányoló, minket nyomorba döntő Európa, ha egy öblöset kell migránsozni, akkor féltett, megvédendő Európa, mi? Hányingerem van tőled és attól, hogy többek között miattad és a hozzád hasonlók miatt lesz egyre élhetetlenebb ez az ország.

Nem kell migránspártinak lenni ahhoz, hogy az ember megőrizze a józan eszét. Nem tudom, hogy neked végképp elment, vagy csak nagyvonalúan megfeledkeztél arról, amikor a saját hazádban te voltál üldözött. Aprópénzre váltottad az elveidet és megérkeztél arra az oldalra, amit állítólag mindig is utáltál. Mielőtt te, vagy a hasonszőrűek félreértenék: egyetlen erőszakos cselekmény már sokkal több, mint ami elfogadható és megengedhető. Európában nem hiányzik egyetlen, emberségétől megfosztott, erőszakos, agyatlan tahó sem, azt hiszem vannak itt szép számmal és éppen elegen.

Viszont az, hogy egy valamikor ünnepelt és elismert zenész, akinek a szavatossága még ma sem járt le teljesen, egész népcsoportokat kiált ki nemierőszakolónak, bűnözőnek, fejlevágó szörnyetegnek (és nem érdekel, hogy tudatlanságból, vele született gyűlöletből, vélt/valós félelemből, vagy földhözragadt, aljas érdekekből teszi), nálam azt jelenti, hogy az illető leírta és kiírta magát mindenhonnan. Elítélem és egyáltalán nem tartom bocsánatos bűnnek. Azt is pont leszarom, hogy az agymosás végzett a józan ítélőképességével, vagy alá kellett feküdni a korszellemnek és a felsőbb utasításoknak. Mindenképpen szomorú és gyomorforgató. Úgyhogy egyáltalán nem tisztelt Nagy Feró, mától úgy tekintek rád, mintha nem is léteznél. Mintha soha nem is léteztél volna. adomány

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.