Hogy kivegye Orbán Viktor szájából a szót és odahányja megrágva a disznók elé

A NER lényege egyetlen fotón, amitől felfordul az ember gyomra:  Lázár átadja, Bayer átveszi (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd) A NER lényege egyetlen fotón, amitől felfordul az ember gyomra: Lázár átadja, Bayer átveszi (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Mindenkinek megvan – vagy ha nincs, előbb-utóbb meglesz – a maga keresztje: 2016. augusztus 18-án a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át, mert a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adta át neki a magyar kormány nevében Lázár János. Bayer Zsolt megszolgálta. Ha valaki, akkor ő igen.

Az persze nehezen eldönthető, hogy ez a kitüntetés kit minősít valójában: azt, aki adta, vagy azt, aki kapta, de mindenesetre nagy nap volt a tegnapi, így a holnapira készülődve. Végül is Bencsik András is megkapta március idusán a maga keresztjét, és végül is üdvösebb volna nem foglalkozni Bayer Zsolttal, hagyni, hogy megfőjön abban a vérgőzös halszagú lében, amit maga körül kreál nap, mint nap.

Jó volna magasról tenni Bayer Zsoltra és hagyni, hogy a maga ökölbeszorult kezű, fanatikus közönségét szórakoztassa, uszítsa, izgalomban tartsa a kormány legnagyobb gyönyörűségére. De vajon tehetünk-e úgy, mintha Bayer Zsolt nem létezne, nem ontaná az epét, nem mérgezné a szellemi kutakat, nem szállítaná hosszú évek óta a konzervatívnak nevezett moslékot, amiből szárba szökken a gyűlölet, a rasszizmus, antiszemitizmus, homofóbia, a más identitásúak megsemmisítésére való buzdítás természtessége és annak a liberalizmusnak a szitokszóvá züllesztése, amelynek köszönhetően az ötös számú, szlovák rendszámos hazafi leírhatja naponta ezerszer, hogy a kurvaanyját mindenkinek, aki nem Orbán Viktor seggét szagolgatja önszántából? Nem, nem tehetünk úgy!

Továbbra is hiszem és vallom, hogy egy egészséges országban, ahol nem a homokba dugott fej elve szerint, szellemi árvízkárosultként vegetál a polgárok zöme, ott a Bayer Zsoltoknak nem juthatna pódium és rivaldafény. És nem elsősorban azért, mert az öncélú, trágár alpáriság önmagában probléma lenne, amikor az igazság, a morálisan elfogadhatatlan disznóságok elleni magától éretődő felháborodás az igazságért üvölt. Igen, az igazságot és igazságtalanságot, az erkölcsös és erkölcstelen realitást olykor nehéz nem nyersen, mellbegávóan megfogalmazni. Bayer Zsolt esetében viszont egyáltalán nem erről van szó.

Bayer Zsolt nem a tények ismeretében, nem a tényekre hivatkozva, a politikai maszlagtól lecsupaszított evidenciák birtokában szidja az én édesanyámat és milliók édesanyját, hanem a párthűség, a szervilizmus, a hajlott gerincű seggnyalás szellemében. Ettől borzasztó az, amit látunk. Hogy Bayer Zsolt a magyar kormány szaros szájú szócsöve, aki leírja, elmondja mindazt, amit a magyar kormány nem mondhat ki úgy, ahogyan Bayer bármikor elmondhatja, leírhatja. És mindezek ellenére nem megszégyenül, hanem kitüntetik. Mert félreértés ne essék: nem mindannak ellenére tüntették ki, amit összehordott évek izzadságos munkájával, hanem éppen ezért.

Éppen azért, mert olyanokat volt pofája és bátorsága leírni, hogy a cigányok állatok és jó lenne, ha nem lennének (ki kell irtani őket, hogy bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.); hogy a pápa egy gazember és/vagy demens vénember; hogy Schiff András bűzlő végtermék; hogy micsoda kár, hogy a zsidóságot nem semmisítették meg teljeskörűen az orgoványi erdőben, vagy hogy egy szemét, becstelen, kirgiz geci bíró, aki ráadásul szunnita, megfosztotta a magyar olimpiai csapatot egy éremtől. (Értsd: nem az a baj vele, hogy szakmailag felkészületlen, hanem a vallási hovatartozása.)

Itt meg itt meg itt és még nagyon sok helyen megtaláljuk Bayer sötét, gyűlöletben tocsogó lelkének megannyi lenyomatát. Amely lenyomatok tuljadonképpen pontosan és hűen tükrözik a magukat nemzetinek, kereszténynek és konzervatívnak nevező honfitársaink lelkivilágát. Ennek a csodálatos lelkivilágnak a kivetülései Bayer fröcsögő verbális kitörései és toporzékolásai. Bayer Zsolt munkássága valójában a NER lényege, a NER filozófiájának konyhanyelvi formába öntése. Ezt nevezik egészséges nacionalizmusnak, ezt nevezte tegnap Lázár János főkitüntető erős önazonosságtudatnak. Ezért jár ma állami kitüntetés Magyarországon. Nem ennek ellenére, hanem pontosan ezért.

Apró zárójel: Érdemrendre és Érdemkeresztre az javasolható, „aki büntetlen előéletű és életvitele erkölcsi szempontból példaértékű, kivételesen magas színvonalú munkássága, az általa nyújtott rendkívüli teljesítmény vagy kimagasló eredmény révén, illetve más módon (…) szerez elévülhetetlen érdemet.”

A Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére szolgál. (2011. évi CCII. törvény, 17. §)

Zárójel bezárva. Hacsak így nem, urak! Hacsak így nem, hogy „illetve más módon” szerzett elévülhetetlen érdemet. Bayer Zsoltot, a hivatalosan-papíron kirekesztő és antiszemitát – az egymást ma áhítatosan elnökurazó egykori kollégiumi szobatársak, a pörköltszaftban tocsogó szellemiségű tenyerestalpasok körül léhűtösködő láncos kutyát – kitüntetik. Két böfögés között. Ezért tartják. Hogy közérthetően, egyszerűen, a mindennapi ember szókincsével operálva ugasson, csaholjon, a legalantasabb emberi ösztönöket meglovagolva dolgozzon az állandó fülkeforradalmi hangulat megteremtésén. Hogy kivegye Orbán Viktor szájából a szót – aki nem cigányozhat, buzizhat nyilvánosan és hivatalosan – és odahányja megrágva a disznók elé.

A láncos kutya megkapta méltó jutalmát. Mert a csúszómászónak kell a plecsni, a kiaggatható elismerés, a megerősítés, a trófea. Az örökös pusztítás trágyalevében röfögő, pálinkától és a kiszolgált hatalom óvó tekintetétől megrészegült udvari poéta ettől megy a mennybe. Oda van írva a pofájára az alázat, a hála, a tájbasimuló gerinctelenség, a szolgálatkészség, a moralitást, emberséget szembeköpő aljasság. Annak az embernek a sunyi tekintélyelvűsége, aki az elmúlt évek minden egyes napján egy gátlástalan rendszert dicsőített, aki annak minden vállalhatatlan disznóságát kimagyarázta és elkésett visszhangként védelmezte, aki lelkesen, lekifurdalás nélkül ásta az árkokat az egyes nemzetrészek között. Tette ezt úgy, hogy minősíthetetlen stílusban, verbálisan bántalmazott mindenkit, aki nem abban a sorban állt, mint ő.

Tegnaptól, mától ugyanezt fogja tenni, erről szól ez a kitüntetés. Arról, hogy mindenféle ezzel ellentétes feltételezés ellenére, a nemzeti-keresztény-konzervatív kormány megbecsüli és elismeri mindazok ténykedéseit, akik eltaposandó patkányokként, férgekként aposztrofálja az ellenséget. Akik ellenségeket gyártanak, megbélyegeznek, megaláznak és a mosdatlan szájukra vesznek. A magyar kormány szerint ez a haza érdeke, a példaértékű és magas színvonalú munkásság, az egyetemes emberi értékek gyarapítása. A közbeszéd és a moralitás totális lezüllesztése lovagkeresztért kiált.

A szégyentől a tehetetlen felháborodásig sok minden átjárja az ember lelkét, és ezen az a halvány remény sem sokat segít pillanatnyilag, hogy eljöhet az az idő, amikor tagadnivaló szégyennek minősül majd minden állami kitüntetés. Mert ennél sokkal súlyosabb, hogy most, a jelenben ezeket az állami kitüntetéseket ez a kormány már nem először, de leglább minden eddiginél mélyebbre süllyedve gyalázta meg. Becsületes, értéket teremtő, ismert és elismert szakembereket aláztak meg visszafordíthatatlanul azzal, hogy Bayer Zsoltnak átnyújtották ezt az elismerést. Jóérzésű ember gyomra felfordul ettől a jól tartott, véresszájű pártkatonától és hihetetlennek tűnik számára, hogy egy országot ennyire meg lehet csúfolni. Pedig meg lehet.

Ha nekem lenne ilyen elismerésem, akkor most letörölném róla a port és visszaadnám. Az a kitüntetés, amit Bayer Zsolt megkaphat, az mindenki másnak legfeljebb egy jól irányzott kurvaanyázással érhet fel (hogy a költőóriás kedvenc szófordulatát idézzem.) Ami Bayer Zsoltnak elismerés, az egészséges ember számára sértés, szégyen és gyalázat. Akibe szorult még fikarcnyi emberség és becsület, az soha többé nem fogadja el ezt a kitüntetést, illetve viszolyogva adja postára és kikéri magának, hogy ezzel a szellemi-lelki topronggyal egy lapon emlegessék.

Még akkor is, de főleg éppen azért, mert ezt a kitüntetést már nem lehet visszavonni.

malac