December 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Nem lehetne legalább egyszer halszagú szar helyett valami igazán minőségit összehozni?

„El kell érni a fiatalokat, azt a nyelvet kell megtanulni, ahogy a ma fiataljai beszélnek, ezért azt várja el a bizottságtól, hogy fancy, szexi és trendi legyen”

– ez Orbán Viktor útmutatása volt Schmidt Mária forradalomügyi kormánybiztosnak, akinek – az általa vezetett emlékbizottsággal karöltve – az a nemes feladat jutott, hogy mintegy 13,5 milliárd forintból igazán méltóvá tegye 1956 megünneplését.

Miután tegnap egy egész ország meghallgathatta az 1956-os Emlékév hivatalos dalát, azt gondolom, kijelenthetjük: a véresszájú Mariska néni maximálisan megértette, mi a dolga. Az „Egy szabad országért” című dal minden tekintetben megpróbálkozott a fancy-szexi-trendi háromszögben mozogni, és mostmár kijelenthetjük: nagy akarásnak nem ritkán nyögés a vége.

Számomra kiderült, a nemrég magyar állampolgárságot kapott világhírű dalszerző, a magyar származású amerikai Desmond Child – aki számos ikonikus dalt jegyez, akinek Bon Jovi, Cher, Alice Cooper, Ricky Martin, Shakira vagy a Kiss is hálával tartozik – erőfeszítése legfeljebb arra volt elég, hogy ezt a hatalmas művet is belökjük oda, ahová való: a barackfa alá. Ahol talpaink egymásra lépnek. Ugye.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Orbán Viktor idei áprilisi washingtoni látogatásakor kérte fel Child-ot, hogy írjon már egy dalt 1956 emlékére, tehát Schmidt Máriának nem sok beleszólása volt a trendiségbe, ám megkockáztatva, hogy hazaárulónak titulálnak (elfér ott a többi mellett), azt kell mondanom: ez egy rettenetesen izzadságszagú, borzalmas, igénytelen szemét. Ehhez persze Orbán Tamás szövegíró is kellett és hogy halszagúnak, vagy szarszagúnak lehet érteni a halld szavunk passzust, majdhogynem jelentéktelen a nagy egész tekintetében.

https://youtu.be/e9r4rdOD8GM

Ahogy az 1956-os Emlékév hivatalos, rendkívül népszerű (65 feliratkozó lassan két hét alatt) Youtube-csatornájára feltöltött borzalom alatt valaki megjegyzi: slágernek kevés, gyalázatnak sok. És ehhez tisztázzunk valamit: attól, hogy megvan a véleményem erről a kormányról, keservesen próbáltam elvonatkoztatni a megrendelő személyétől, de sokadik újrahallgatás után is azt kell mondanom, hogy a fenti nem azért minősíthetetlen, mert Orbán rendelte, hanem mert akkor is minősíthetetlen lenne, ha én rendeltem volna és ez lesz belőle.

De mivel nem én akartam, hanem Orbán Viktor döntött így, kaptunk egy sokadik visszaigazolást arra, hogy amihez ez a kormány hozzányúl, az kínos, vállalhatatlan, szánalmas fospermetté silányul. Amibe Orbán Viktor mindenáron beleszól, az köznevetség tárgyává lesz és ezen általában nem változtat, hogy hány csilliárdot fordítanak az éppen aktuális termékre. Hogy nem lehet legalább egyszer halszagú szar helyett valami igazán minőségit összehozni? Ennek a drámai küzdelemből született giccsparádénak annyi köze van 1956-hoz, mint amennyire Orbán Viktornak a szabadsághoz és az európaisághoz. Semennyi.

A szöveg számos helyen brutálisan félreérthető mivoltán túl, sokan hallani vélik ebben a pop-ömlengésben Simon&Garfunkel The Sound of Silence című híres dalának dallamait, ami szintén nem vet túl jó fényt erre a nehezen besorolható tucat-hulladékra.

Érdemei elismerése mellett, mi a búbánatnak kellett egy olyan szerzőt-producert felkérni erre a feladatra, aki ugyan futószalagon gyártotta a világslágereket (következésképpen olyan zenét tud csinálni, amiben lehetőleg benne van minden közhely és klisé, ami egy rövidebb vagy hosszabb életű slágerhez szükséges), de nem tud magyarul. Viszont ha már így alakult, és értelemszerűen nem volt képes felismerni a félrehallhatóság veszélyét, ami ebben a nótában vastagon benne van, nem volt senki a neves művészek között (neked is szól, Mari!), akinek feltűnt volna, hogy mennyire bután szól ez az egész? Hihetetlen igénytelenség ez, aminek az lesz az eredménye, hogy az 1956-os Emlékév hivatalos muzsikája a halszagú Magyarország dalaként fog elhíresülni.

Nem értem, és már soha nem fogom megérteni, miért gondolják sokan, hogy a hazaszeretetről és a magyar történelem kiemelkedő eseményeiről kizárólag a patetikus, túlcsorduló giccs hangján lehet szólni. És ha már a közhelyes giccsből sehogyan sem sikerül kilépni, miért kell odáig erőltetni a trendiséget, modernséget, hogy az izzadság szagát a monitoron át is érezni lehessen? Tényleg ez a legalja, műanyag pop a legalkalmasabb műfaj 1956 megéneklésére? Megannyi kínzó, fájdalmas kérdés.

És akkor még semmit nem mondtunk arról a gyalázatos szövegről, amelyet az afölötti értetlenkedésnek sem sikerült elnyomnia, hogy mi a frászt keres Schmidt Mária minden vágóképen (ha már egy normális klipre nem futotta, csak egy slideshow-ra)? Az állami propaganda, a folyamatosan harcban álló, szabad ország képének megfestése különösen hiteles, ha a megrendelő személyét figyelembe vesszük. Aki a nyugati demokráciák ellen kétpofára uszít, aki boldogan vigyorgott, amikor Putyin az 1956-os forradalmat vérbe fojtó szovjet katonák emlékművét koszorúzta meg Budapesten, aki követendő példának tekinti az orosz jóléti társadalmat.

Csak éppen Rogán Antal feltaláló digitális aláírása hiányzik a végéről, és teljes pompájában itt csillogna a szemünk előtt és a fülünk hallatára a mai kormányzati kultúrának nevezett valamibe csomagolt torz magyar lélek lenyomata. Csak néhány példát említenék a mélyről jövő, öblös, közhelyes, hamis ostobaságra.

  • Magyarország halszagú halld szavunk! Tényleg csodálatos lenne, ha az illetékeseknek sikerülne meghallani a nép szavát, de ugye erről szó nincsen pillanatnyilag, szóval nevetséges ez így, ahogy van.
  • Köszönettel tartozunk. Valóban. Örülhetünk, hogy itt élhetünk és, hogy egyáltalán lyuk van a seggünkön és még senkit nem lőttek főbe azért, mert az 1956-os elnyomókat látja a jelenlegi államvezetésben.
  • Nem kell hogy ismerd a múltad, hogy értelmet nyerj? Ezt így hogy? A nyelvtani helytelenségen innen és túl, hogyan illeszkedik ez bármiféle megemlékezési koncepcióba? Vagy egyszerűen buta suttyó, parasztok vagyunk, minek nekünk ismerni a múltat?
  • Élhetnél bárhol, de szívednek nincs máshol hely. Végül is egy olyan országról van szó, ahonnan többszázezer magyar már elmenekült máshova, ahol igenis van hely. Mert annyira jó itt élni, hogy ha nem akartak éhen dögleni a jólétben, akkor nem volt más választásuk.

Hát ez van. Ilyen egy állami, orbánviktori megrendelésre készült, közhelyekbe és értelmetlen, hazug, gagyi mondanivalóba fulladt giccsparádé, egy megasztáros emelkedettségű tucat mű. Ezt sikerült az 1956-os Emlékév dalává emelni. Pont azt üzeni, aminek látszik: egy illiberalizmustól kicsattanó országban rabszolgák, jobbágyok, zsellérek ünneplik a szabadságot az épülő feudalizmus árnyékában. És Schmidt Mária vigyorog a pofájukba. Nem szexi, nem fancy, nem trendi. Egyszerűen szégyellnivaló és gyalázatos.

adomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.