Lassan felségárulásnak minősül Orbán Viktort kritizálni

MTI Fotó MTI Fotó

A nol.hu információi szerint ártunk és ormányunk sehogyan sem képes belenyugodni abba, hogy le kellett mondania a vasárnapi boltzár remek ötletéről. Normális ember azt gondolná, ha valami, a vasárnapi nyitvatartás véletlenül sem lehet politikai kérdés. Pedig az. Ebben az országban, az Orbán-kormány uralkodása alatt minden kérdés politikai, pontosabban hatalmi kérdés. Még az is, hogy lehet-e kiflit kapni vasárnap, vagy nem lehet.

Normális országban a társadalom döntő része nem foglalkozna a politikával reggeltől reggelig. Sőt, normális országban a polgárok többsége azt sem feltétlenül tudja, hogy kicsoda a gazdasági miniszter, hogy hívják a propagandaminisztert (jut is eszembe! Rogán Antal szakít majd időt a bíróságon való megjelenésre?), mi az államtitkárok neve. Négy évente a polgár rászán egy fél napot, elmegy szavazni, aztán nem túlzottan izgul az eredmény miatt, mert ha nem is az a párt győz, akit ő támogat, majdnem mindegy. Lényegében az ő élete folyik tovább a normális mederben.

Ehhez azonban egy működő ország, működő kormány, működő gazdaság, működő demokrácia kell. Nálunk ebből egyik sincs meg. A kormány a becsületes munka helyett a becstelen korrupcióval van elfoglalva. Hogy ez gördülékenyen működjön, a hozzáértő, gerinces szakembereket le kellett cserélni feltétlenül lojális, pontosabban szervilis példányokra. Akkor is, ha a szakmához semennyit sem értenek. Ezért még csak ellensúlyozni sem lehet a mindenhonnan kiszivattyúzott pénzek hiányából fakadó problémákat, de nem is sok törekvés látszik bárminek is az ellensúlyozására.

Sokkal nagyobb energiákat fektet a kormány abba, hogy becsapja, elbutítsa, megfélemlítse, vagy elüldözze azokat, akik szót merészelnek emelni az ország erkölcsi és anyagi szétbarmolása ellen.

Ahogy napról-napra nyilvánosságra kerülnek Rogán, vagy Farkas Flórián viselt dolgai, ahogy felbukkan Nárcisz kutya, Orbán apuka cége a közpénzek körül, egyre idegesebbek. De még ezen a ponton sem az történik, aminek történnie kellene, jelesül hogy a Fidesz-kormány igyekszik megtisztulni és becsülettel tenni a dolgát, hanem azt az utat választották, amit minden elvtelen diktatúra választani szokott. Háborút indít a saját polgárai ellen. Ebbe már szinte minden belefér.

Az állami hirdetésekkel és közpénzekkel kitömött kormánymédia pókhálószerű felépítésének köszönhetően elég hatékonyan képes lehetne a karaktergyilkosságra. Pukli István, Sándor Mária, Juhász Péter, Botka László, Ligetvédők, Tanítanék mozgalom. Néhány név, a mai ellenségek végtelenül hosszú listájáról. Ezen a listán szerepel minden ellenzéki párt, a pártok vezetői, tagjai és szimpatizánsai. Itt vannak továbbá a kritikus hangot megütő, az oknyomozó, a korrupciós ügyeket vizsgáló újságok és munkatársaik, a kormányt kritizáló közéleti szereplők, gondolkodók, írástudók. Szintén az ellenség – mármint kormányszempontból ellenség – táborát gazdagítják a pedagógusok, szülők, diákok, egészségügyi dolgozók, kisemmizett trafikosok és mindenki, aki nem hajlandó hangosan éltetni a kormány nagyságát.

Miközben egyre nagyobb a baj, mert egyik lyukat a másikkal igyekeznek betömködni, hogy a választásokig romba ne dőljön az egész Patyomkin-ország, meg kell(ene) szilárdítani a hatalmat is. Normális kormány ezt úgy szokta elérni – vagy legalább megpróbálni – hogy kemény munkával létrehoz és működtet egy jó gazdaságot, támogatja az erős polgári réteg kialakulását, segíti a civil szféra megerősödését és a választásokkor reménykedik abban, hogy miután bizonyított, további bizalmat kap. Mert normális országban, normális és demokratikus társadalomban a többségnek édes mindegy, melyik párt kormányoz.

Félreértés ne essék, eszemben sincs azt állítani, hogy máshol csupa szentéletű erkölcsi világítótorony nyüzsögne a kormányokban, de azért vannak becsületes politikusok (nálunk is vannak, ha nem is feltétlenül a kormányban) és vannak olyan demokratikus korlátok, amelyeken nem mer átlépni a mindenkori hatalom. Egyszerűen azért, mert a társadalom megbüntetné őket.

Nálunk jelenleg az van, hogy az Orbán-kormány a tulajdon országa ellen hirdetett háborút. Mégpedig egészen elképesztő, a legsötétebb diktatúrákat idéző módon igyekszik – nem meggyőzni – megfélemlíteni, megtörni mindenkit. Lassan felségárulásnak minősül Orbán Viktort kritizálni, egzisztenciális öngyilkossággal ér fel, ha valaki más véleményt mer megfogalmazni, de még az is retteghet, aki nem áll ki elég látványosan a felcsúti hobbifocista mellett.

Márpedig egyre kevesebben állnak ki mellette, egyre kevesebben hajlandóak félni (igaz, veszítenivalója is egyre kevesebb embernek van), miközben a tét egyre nagyobb. Meg kell nyerni a 2018-as választást. Minden áron. Semmi más módja nincs annak, hogy elkerüljék a nyomozásokat, bíróságot, az arra érdemesek a börtönt. Az életükért futnak és egyre jobban rettegnek. Konkrétan azoktól az emberektől rettegnek, akikért dolgozniuk kellett volna, akiket elvben szolgálni szegődtek.

A sarokba szorított patkány dühével ugranak rá mindenre és mindenkire. Az igazán nagy baj akkor lesz, amikor a bérből és fizetésből hűségesek menekülni kezdenek. Már most is pocsékul érzik magukat, ezért hörögnek. A kormány fél a saját népétől, ezért újra be akarja bizonyítani, hogy erőből mindent megtehet. Ebbe a sorba illeszkedik a vasárnapi boltzár újbóli előásása. Mert valami nem úgy van, ahogy azt a hatalom akarja. Ennek gyakorlati jelentősége nincs, mert oly mindegy az Orbánnak, hogy nyitva, vagy zárva van a bolt. Elvi jelentősége annál több. A hatalom erejének felmutatása, a társadalom alárendeltségének, erőtlenségének, tehetetlenségének bebizonyítása. Igen, ennyire pitiánerek.

Én pedig úgy látom, ezt a társadalmat – minden hibája ellenére – nem lehet visszataszítani abba a sötét korba, amikor lehajtott fejjel kussolt szinte mindenki, mert az volt biztonságos. Valódi fegyver nincs a hatalom kezében. Mocskolódás, lejáratás, burkolt, vagy nyílt fenyegetés, üzengetés van. Ezek addig hatásosak, ameddig a célszemély hajlandó félni. Tovább egy percig sem.

Jön az ősz, várhatóan tüntetések sorozatával. Aztán jön a választás, amit meg kell nyerni mindenáron. Akár az ország többségének eltiprása árán is.

Én azt gondolom, meg kell próbálni. Hamar ki fog derülni, hogy bizony még egy miniszterelnök sem több és nem különb senkinél ebben az országban, ahogy egyetlen politikus sem. Elszámolnia pedig előbb-utóbb mindenkinek el kell. Kivétel nélkül.adomány