December 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Jobb hely lenne ez az ország, ha nemcsak a győzteseké lenne, hanem a „veszteseké” is

Szász Emese aranyérme óta – amely a magyar csapat első riói érme volt – Szilágyi Áron ma hajnalban az ötödiket is megszerezte. Hosszú Katinka közben már háromszor állt a dobogó legmagasabb fokára. Magyarország a világ élvonalában, a nagyok között, pillanatnyilag az éremtáblázat ötödik helyén. A mérleg: 5 arany, 1 ezüst, 1 bronz.

Az első aranyérmekről szóló híreket, a sportolók fotóit emberek tömegei osztották meg a közösségi oldalakon, sokan saját maguk és mások számára követendő példát olvastak ki ezekből a fényes győzelmekből. Magyarok szerte a világon adtak hangot ilyen formában büszkeségüknek és természetesen politikusok lovagolták meg a pillanatot: gratuláltak, elismertek, megmártóztak a dicsőségben. Jó volt magyarnak lenni, jó magyarnak lenni. Büszkék vagyunk. Persze. Jogosan.

Ma olvastam a hvg.hu-n, pedig személyesen is meggyőződhettem volna róla, hogy a a miniszterelnök – jó szokásához híven, mint minden rangos sporteseményre, erre is felkapaszkodva – Facebook-oldalán tolja az elismerő szavakat azoknak, akiket szerinte ezek a szavak megilletnek. Lényegében az olimpia kezdete óta mást nem is olvashatunk tőle és Kaminski Fannitól:

Ez így rendben is van. A megunhatatlan hajrámagyarozás is rendben van. Meg a sajátos népi bölcsességgel átszőtt eufória is rendben van. Az is rendben van, hogy miközben talán senki más nem ült fel ilyen következetesen az olimpiai sikerekre, Orbán Viktor igen. Tudatosan.

A magam részéről azt gondolom, hogy egy valami viszont nagyon nincs rendben. Egy valami, amivel nem tudok és nem is akarok mit kezdeni. Egyszerre tartom szégyennek, elfogadhatatlannak, következésképpen szóra érdemesnek gondolom: és a többiek hol vannak, miniszterelnök úr? A kevésbé fényes, de ugyanolyan kemény munkával elért érmek?

Hol van a mindössze 19 éves Kenderesi Tamás méltatása, akit a 200 méteres pillangó döntőjében csak Michael Phelps és a japán Szakai Maszato tudott megelőzni úgy, hogy az előfutamokban leúszta a kétszámjegyű olimpiai érmek tulajdonosát, a földönkívüli amerikait?

És hol vannak a 41 éves Imre Gézának járó elismerő szavak, aki tavaly, 40 évesen ért pályája csúcsára, amikor egyéniben világbajnokságot nyert, most pedig egy rengeteg munkával, lemondással, küzdelemmel teli sportkarrier után az olimpiai dobogó második fokára ért fel?

Ha már olimpiai dicsőségfallá változott a miniszterelnök Facebook-oldala, ahol remélt és kevésbé remélt sikerek fényében megmártózva ország-világ tudtára lehet adni, hogy mennyire különleges nemzet vagyunk, járna a tisztelet azoknak is, akiknek „csak” egy ezüst, vagy egy bronz jutott. Akik pontosan olyan kiváló sportemberek, mint azok, akiknek életükben többször megadatik a legmagasabb elismerés.

Nincs ebben egy hajszálnyi politika sem, emberi dolgok ezek. Alapvető emberi dolgok. Hogy nem feledkezünk meg senkiről. Ha ez egy egészséges ország lenne, akkor arról is beszélni kellene, hogy ugyan a férfi 4×100 méteres gyorsváltó az előfutamban a 12. helyen végzett és nem jutott tovább, abban a gyorsváltóban egy 18 éves fiatalember országos csúcsot úszott. Holoda Péter neve mégsem hangzott/hangozhatott el a közvetítésben.

Ezzel csak annyit akartam mondani, hogy ha Orbán Viktornak, vagy a közszolgálati televíziónak nem is fér bele, a köszönet és tisztelet ugyanúgy jár Kenderesi Tamásnak, Imre Gézának, mint Holoda Péternek. És mindenkinek, aki önmagát fölülmúlva helytáll az olimpiai küzdelemben, akkor is, amikor éppen alulmarad. Számomra a jelenlegi és leendő ezüst- és bronzérmek ugyanolyan fényesek, mint Hosszú Katinka aranyérmei, amelyek előtt egy egész világ tiszteleg.

Jobb hely lenne ez az ország, ha nemcsak a győzteseké lenne, hanem a „veszteseké” is. Ha a becsületes versenyben alulmaradtaknak is járna elismerés. És ez nem kizárólag a sportra vonatkozik.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.