Ha nincs elég zsákmány, a sakálok is széttépik egymást, hát még a magyar nagyurak

Fotó: Wise Traveller Fotó: Wise Traveller

Az országos szétrohadás újabb állomásához érkeztünk. Oda, ahol már nem csak a keményen leszart kisember, hanem az úri közönség is táncol. Csányi Sándor – akit nagyra tartunk, mert nem a szemünk előtt harácsolta össze a vagyonát, ráadásul szorult bele annyi úri virtus, hogy különféle alapítványok formájában csorgat vissza a vagyonából – leállítja a Pick Szeged Zrt. szegedi vágóhídját és a pécsi darabolóüzemét. Ezzel párhuzamosan a mohácsi vágóhíd sem igazán működik, mert nincs elég munkás kéz. Hiába próbálják Szegedről és Pécsről Mohácsra csábítani a szakembereket, mégpedig jóval magasabb fizetéssel, nem akarnak menni. Ha már menniük kell valahová, inkább külföldre vándorolnak, ahol nem 20-40 százalékkal magasabb a bér, hanem a többszörösét keresik az itthoni fizetésnek.

Nincs ezzel különösebb baj, ez a piaci verseny velejárója. A szakértelem és a munkaerő éppen úgy piaci cikk, mint a krumpli, vagy a csirkefarhát. Az veszi meg, aki többet fizet érte. A lepusztított magyar gazdaság nem tudja megfizetni a munkaerőt. Eddig nem is nagyon akarta akkor sem, amikor meg lehetett volna állítani, vagy legalább lassítani lehetett volna a folyamatot. A vállalkozók csak úgy, mint a különféle állami vállalatok vastagon visszaéltek a munkanélküliek szorult helyzetével és olyan kevés fizetést adtak, amennyi csak ráfért az arcukra. Márpedig azon az orcán igen vastag bőr található.

Mostanra azonban változott a helyzet, mobilabbá vált a társadalom egy jókora hányada. A családalapítás előtt álló fiatalok, a gyermekes szülők, de mostanra a középgeneráció, sőt, akár az idősebb – nyugdíj előtt álló, vagy már nyugdíjas – munkavállalók is úgy vannak vele, hogy ha már menni kell, akkor szinte mindegy, hogy az ország egyik sarkából a másikba költöznek, vagy egy másik országba. Illetve éppen hogy nem mindegy, hiszen már gyorsabban megtehető egy Hamburg-Budapest távolság, mint egy Szeged-Győr. Hogy a Hamburgban dolgozó milyen gyakran engedhet meg magának egy repülőjegyet és ezzel szemben egy Győrben dolgozó szegedinek mire futja, az már egy más, bár távolról sem lényegtelen kérdés.

Tehát elkezdett kiürülni az ország. Nem most, de mostanra jutottunk el arra a pontra, amikor a Balaton mellett lévő étterem tulaja nem a szezonban éhbérért dolgoztatott munkavállalók verítékén éldegél családostul egész évben, hanem vagy bezár, vagy beáll főzni, felszolgálni. Innen már nagyon nehéz lesz a visszaút, mert a magyar ipar, mint olyan, gyakorlatilag nem létezik, a termelékenység a béka segge alatt. Márpedig tartós és jelentős béremelés ezek nélkül nem lehetséges. Erre mondják a művelt felcsúti focisták, hogy sakk-matt.

Már nem csak a lángossütő érzi a bőrén a tartósan elcsellózott gazdaságpolitika áldásait, hanem Csányi Sándor is. Felkészül Mészáros Lőrinc és népi zenekara, majd sorra a többiek. Miniszterelnök és népes családja, miniszterek és egyéb üzletemberek, pereputtyostul. Most még ugyan nem tudják, de sorra fognak kerülni a kedves hívek is, kiemelten azok, akik már jól megérdemelt nyugdíjas éveiket élik és ennek ellenére veszettül kommunistáznak mindenkit, aki nem hajlandó a békemenetben masírozni. Hamarosan nem nagyon lesz, aki kitermelje a nyugdíjra valót és hiába fizették ők már be a maguk nyugdíját, abból nem fognak látni egy vasat sem.

A szomorú ebben az, hogy azok a nyugdíjasok éppen úgy bajba kerülhetnek, akik mindent megtesznek azért, hogy változzon a helyzet az országban, mert élettapapasztalatuk és az évek során felhalmozott bölcsességük (nem, nem mindenki hülyül a kor előrehaladtával. Sőt!) már jó ideje riadót fúj.

Lehetséges, hogy végül ez fogja kikényszeríteni a változást, mert egy idő után már semmi nem marad, amit szét lehetne lopni. Kedvenc oligarcháink kénytelenek lesznek egymástól rabolni, az pedig soha nem vezet jóra. Ha nincs elég zsákmány, a sakálok is széttépik egymást, hát még a magyar nagyurak. A baj csak az, hogy addig még sok halálveríték lefolyik a hátunkon, sok család megy tönkre és sokan szedik a sátorfájukat.

Lassan elérkezik az ideje annak, hogy a kormány elkezdje kitapétázni az országot jobban élünk, fejlődünk, száguldunk feliratú plakátokkal, de már célszerű lesz az emberek szemét is befogni, mert akinek kilóg a feneke a gatyából, az egy idő után észreveszi, hogy mégsem él jobban.adomány