Erre vajon mit léptek, melldöngető hazafiaknak álcázott szarháziak?

Erdogan budapesti látogatása 2013-ban (Fotó: MTI/Kovács Tamás) Erdogan budapesti látogatása 2013-ban (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Van annak már vagy három napja is, hogy az Indexen megjelent egy Szijjártó Péterrel készült indokolatlanul hosszú interjú, amely mellett még ma sem volna egészséges dolog szó nélkül elmenni. Főleg, hogy azóta olyan fejlemények vannak, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a hidroglóbusz fejű és intelligenciájú toporzékolásügyi miniszter mondanivalójához.

Valószínűleg nagyon kevés ember van, akinek volt türelme átrágni magát a szó szerint kétségbeejtő agymenésen, és ez jól is van így. Most sem fogunk vele teljes borzalmában és elképesztőségében foglalkozni, viszont feltétlenül idekívánkozik az interjú leghajmeresztőbb része. Ami az én olvasatomban nem az, hogy Petike szerint

ha Brüsszelben az ember eltéved akár két utcát, akkor már az életéért kell futnia.

Hanem ez:

Riporter: A törökországi puccs leverése óta durva dolgok történnek arrafelé: letartóztatások, tömeges kirúgások. És kínzásokról is vannak beszámolók. Magyarország talán elsőként állt ki Erdogan mellett. (ITT írtunk arról, hogy Szijjártó terrorcselekményt emlegetve biztosította támogatásáról a török kormányt – szerk.) Van-e olyan pont, lehet-e olyan történés Törökországban, amikor már vállalhatatlan lenne Magyarország számára a jelenlegi török rezsim?

Az államcsíny komoly dolog, és arra egy komoly választ kell adni. Általánosságban szerintem jogos az a törekvés, egy demokratikusan megválasztott hatalom minden, az államcsínyben bizonyos fokig részt vevő embert igyekszik felderíteni. Az, hogy menet közben ne legyenek túlkapások, ugyanolyan fontos, mint az, hogy minden résztvevőt felelősségre vonjanak.

Riporter: De figyelemmel követi az eseményeket?

Persze. Sőt, személyes barátom a török külügyminiszter, nagyon jóban vagyunk. (…) Szóval figyeljük az eseményeket, de azért azt tegyük hozzá, mi egy kicsi ország vagyunk. Ehhez képest kell külpolitizálnunk. El kell mondanunk a véleményünket, de olyan dolgokba nem kell beleszólnunk, ahol nem számít, hogy mit mondunk.

Riporter: Azért az Egyesült Államokkal is konfrontálódtak már.

Jó, de Törökország részéről még nem álltunk méltatlan kritikai össztűz alatt. (…) nem fogom bírálni a török államberendezkedést. Mégis milyen alapon tenném?

Riporter: Például azért, mert ha Törökországban antidemokratikus folyamatok zajlanak, akkor annak igenis lehet hatása Európára és közvetve Magyarországra nézve is.

Ha majd ilyet látunk, akkor fogunk szólni.

Riporter: De még nem látnak ilyet?

Én jelenleg ezt nem látom ilyennek. De ha látunk ilyet, és ha annak hatása van Magyarországra, akkor nyilván fogunk róla beszélni.

Riporter: Tehát sem Oroszország, sem Törökország esetében nem látnak még ilyen folyamatot.

Majd nyilatkozunk, ha látunk ilyen folyamatot, és ha számít, hogy ez ügyben mi a véleményünk.

Azt a büdös kurva élet – ennyi volt hosszú percekig, amit erre a szó szerint idézett interjú-részletre képes voltam kipréselni magamból, és akkor még azt sem lehetett tudni, hogy Orbán Viktor és Szijjártó Péter példaképe és nagy barátja elmeháborodott, paranoiás tisztogatási rohama elérte Magyarországot. Vagyis lecsapott az erdogani demokrácia Budapesten is.

Mint kiderült, Törökország budapesti nagykövete azt kérte a magyar hatóságoktól, hogy intézkedjenek két budapesti alapítványi iskola ügyében (intézkedjenek=zárják be), amelyek az Amerikában élő hitszónokhoz, Fethullah Gülenhez köthetők. És mint tudjuk, a török kormány szerint a július 15-i puccskísérlet mögött Fethullah Gülen hívei állnak. Ezért aztán az a rögeszme, hogy az összes oktatási intézményt, amelyről azt sejtik/tudják, hogy a Gülen-mozgalomhoz köthető, likvidálni kell. A BBC szerint  a török kormány eddig is a világ több országát kérte hivatalosan, hogy vonják vissza az országukban működő Gülen iskolák működései engedélyét. Azerbajdzsán, Szomália és Jordánia teljesítette a török kérést, Kirgizisztán Indonézia és Kenya pedig elutasította.

Tehát adott egy magyar államvezetés, amelyik Európában páratlan módon csodálja és isteníti a véreskezű Erdogant, aki 13 éve ügyködik azon, hogy 75 millió ember nyakán és szabadságjogain taposva az örökkévalóságig a hatalomban maradjon és lehetőleg addig zsarolja Európát a menekültekkel, amíg meg nem nyeri az uniós tagságot. Adott egy magyar külügyminiszter, aki azzal szerzett hírnevet magának, hogy legalább hatvan darab közleményben szólt be külföldi vezetőknek, továbbá jópár nagykövetet is bekéretett már rendreutasítás céljából és aki dicsőséges pályafutása minden egyes napján bebizonyította: miért baj az, ha sötét niemand-okat és egy csirke intelligenciájával felvértezett futsalosokat diplomáciai pályára helyeznek. És végül adott egy magyar miniszterelnök, aki őszinte csodálattal adózik a különféle keménységű diktatúráknak és hetedik éve szabadságharcol, és üzenget Brüsszelnek, tiszteletet követel és nem tűri a beleszólást az ország belügyeibe. Ezek azok a szánalmas figurák, akik Brüsszelben az életükért futnak, miközben a Moszkvában és Ankarában lubickolnak az illiberális fertőben és irigykedve konstatálják, hogy sajnos ők ezt ennyire nyíltan még nem tehetik meg. Még.

Már múltkor is kifejtettük, hogy Magyarország és Törökország között melyek a nyilvánvaló hasonlóságok és miért borzasztó a látvány, de immár hivatalosan is kijelenthetjük: a magyar kormány szerint semmi antidemokratikus nincs abban az országban, ahol a kormányzattal szemben kritikus szereplőket nyíltan megfélemlítik, a sajtó-, és szólásszabadságot lábbal tiporják, a másként gondolkozó értelmiséget bebörtönzik, kormányzás helyett a politikai tisztogatásé a főszerep. Ahol több újságírót tartanak fogva, mint a szintén nem demokratikus államberendezkédéséről hírhedt Kínában vagy Iránban; ahol az internetet önkényesen lekapcsolhatják; ahol hadbíróság helyett kivégzés van; ahol a diktátor pajzsnak használja az embereket az igazi államcsíny mocskos munkájának elvégzéséhez. Ahol a börtönök száma exponenciálisan növekszik és ahol az elmúlt hetekben több tízezer embert rúgtak ki, zártak el, lehetetlenítettek el, aláztak meg.

Mert ez a magyar kormány mer kicsinek lenni, amikor Putyin vagy Erdogan csettint, akkor hirtelen jelentéktelen ország leszünk, és nem számít a véleményünk. A véleményünk csak akkor számít (szerintünk!), amikor Brüsszelnek üzengetünk és kvótanépszavazással kábítjuk a birkákat. Nincs jogunk bírálni a török államvezetést, de jogunk van ugatni például az amerikai elnökválasztásról. Nem szólunk bele, de pofázunk rendületlenül, ugye, Petike? Csak akkor sunnyogunk, amikor az irigyelt Erdogan szultán irtja a népét. Akkor semmi olyat nem látunk, ami ne lenne demokratikus, amiért fel kellene emelni a szavunkat.

Elmentek ti a büdös picsába, és tényleg már nem lehet ezt disztingváltabban megfogalmazni. És mindenki más is elmegy a büdös picsába, aki nem érzékeli, hogy attól, hogy még senkit nem lőttek főbe nyilvánosan, ez itt nem jogállam. Ahol Szijjártó, egy uniós ország külügyminisztereként azt nyilatkozza, hogy teljesen rendben van letartóztatni kormánykritikus újságírókat, bírókat, pedagógusokat, vagy megerőszakolni, halálra verni vélt vagy valós ellenségeket és visszahozni a halálbüntetést, ott minden normális ember látja, hogy mi körvonalazódik a honi rezsim esetleges bukása esetén. Csak a kibaszott Európai Bizottság ne döntsön semmiről, mert azt nem választotta meg senki!

Erre vajon mit léptek, szuverénország hazafias gazemberei? Erre, hogy Erdogan szultán agybaja odáig fajult, hogy oktatási intézmények bezárására utasítgat. Amik nem Törökországban, hanem Magyarországon működnek. Nem mintha gondot jelentene számotokra tetszőleges alapítványi óvoda-iskola bezárása, de nem hallom – a következetesség jegyében -, hogy toporzékolnátok és kikérnétek magatoknak. Berendeltétek már a nagykövetet, hogy az ország belügyeibe nem tűrünk beavatkozást, vagy már megint a meleg szarig készültök benyalni a fényes tekintetű diktátornak? Megtámadták a magyar embereket, hol vannak a felháborodott közlemények? Hát hol lennének, hiszen kik vagyunk mi, hogy Törökországot bírálni merészeljük?

Zárójel: most olvasom, hogy kibeleztek és lefejeztek egy meleg szír menekültet Isztambulban, aki egy éve menekült el Szíriából Törökországba. Miután kiderült róla, hogy meleg, folyamatos fenyegetettségben élt, néhány hónapja már elrabolták, autóval egy erdőbe cipelték, ahol megverték és többen megerőszakolták. Július 23-án tűnt el örökre. Holttestét csak a ruhája alapján tudták azonosítani az ismerősei, mert a testét felismerhetetlenségig eltorzították. Késekkel vagdosták szét, olyan erővel, hogy két penge bele is törött a csontjaiba. Kibelezték, a fejét pedig levágták – írja a 444 a Guardian-ra hivatkozva. Hát ez a baráti, stratégiai partner és szövetséges Törökország, példáképünk a demokráciában.

Nehezen találom már a szavakat. Ezek után mi szolgálhatná jobban a török és magyar demokráciát, mint egy olyan óvoda bezárása, ahol – az intézmény egyik vezetője szerint – semmiféle politikai vonal, eszme nem jelent meg, egyetlen olyan rendezvény, foglalkozás, vagy beszéd nem volt, ami bármilyen módon a politikához köthető, bárkit bármilyen irányba befolyásolna. Hogy egyáltalán erről beszélünk, szerintem példátlanul súlyos. Nincs kétségem afelől, hogy Orbánék térdre borulnak a magát Szulejmánnak képzelő paranoiás Erdogan akarata előtt. Ha nem így, akkor úgy. Majd kitalálnak valamit. Hogy miért nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak az Orchidea Óvoda és miért kellett maradéktalanul bezárni a faszba.

Ez itt viszont ennél sokkal többről szól. Egyfelől Magyarország kormánya felsorakozott egy európai értelemben és mindenféle emberi-erkölcsi értelemben vállalhatatlan diktatúra mögé, mellé. Hivatalosan is. Ez az a kormány, amely már régóta irigykedve kacérkodik az Erdogan-féle mocskos, aljas, embertelen rezsim módszereivel. Az egész világot rendreutasító, Európa asztalánál böfögve, kézzel-lábbal zabáló Orbán-féle csürhe most nem kéri ki magának, hogy a belügyeibe avatkozik egy agymenéses, kegyetlen zsarnok.  Aki ezt is meg tudja magyarázni magának, aki még ezek után sem érzi úgy, hogy kurva nagy baj van, és csak egyre nagyobb lesz a baj, az reménytelen, agymosott idióta. Aki öntudatlanul ugyanúgy árulja a hazáját a napi csirkefarhátért, mint választott vezetői, akik éppen most törlik le Magyarországot a demokratikus jogállamiság térképéről. Vérfagyasztó.

Frissítés: A cikk megjelenése után olvasónk hívta fel a figyelmünket egy, a Spiegel oldalán megjelent tegnapi cikkre, amely idézi nem Szijjártó Péter személyes jó barátját, a török külügyminisztert, hanem a gazdasági tárca vezetőjét a puccsistákkal összefüggésben. Azt nem tudom, Nihat Zeybekçi mennyire cimborája Szijjártónak, de amit mond, az több mint félelmetes:

Olyan keményen büntetjük meg őket, hogy könyörögni fognak: „Hagyjatok meghalni, hogy megszabaduljunk a kínoktól!” Kényszeríteni fogjuk őket arra, hogy rimánkodjanak nekünk. Olyan mély verembe vetjük őket, hogy amíg csak lélegeznek, nem látják viszont a napot. „Öljetek meg minket”, így fognak könyörögni nekünk. Még akkor sem békél meg a szívem, ha kivégeztük őket. Két négyzetméteres gödrökben fognak meghalni, mint a csatornapatkányok.