Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Az idióta magyar nem attól retteg, hogy nem lesz háza, lakása, földje, jövője, élete, jövedelme, munkája, kenyere

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Örülök a menekülteknek. Soha nem jöttem volna rá, mennyire lealjasodott és ostoba lett a magyar társadalom, sosem feltételeztem, hogy még a saját ismerősi körömet is érinti ez a felesleges megosztottság. Mindig azt hittem, a körülöttem lévők gondolkodó, értelmes emberek. Más-más környezetből jöttek, hiszen sosem a végzettség, vagy az ész alapján szelektáltam a barátokat, kizárólag emberség és az élethez, más emberekhez való hozzáállás számított.

Hála Istennek nincsen radikális közöttük. Aki volt, kilőttem régen, de azért 50 százalékban bizony tudom, mire voksolnak október 2.-án. Az idióta magyar nem attól retteg, hogy nem lesz háza, lakása, földje, jövője, élete, jövedelme, munkája, kenyere, hanem attól, hogy Münchenben több a biciklilopás és a kerítés nélkül lehet, hogy nálunk is több volna… ezért inkább kiszavazza a gyerekeit az unióból, saját magával együtt.

Menthetetlen a magyar társadalom, szégyen, hogy ezt kimondom, de elég belelapozni a hírek alatti kommentekbe, lassan akármelyik portálon, politikai oldaltól függetlenül és ez vonatkozik a kommentelők hadára is, a nézetek különböznek, de az ostobaság azonos. Primitív kommunikáció egymással, barbár értékrend, ma a normális számít selejtnek. Jó szonda a Facebook, reális képet ad a társadalom összetételéről és a minőségéről, valamint a trollok kényszeres agymosási igyekezetéről és rendkívül sikeres tevékenységükről, továbbá a durva cenzúráról.

Olyan szellemi mélyrepülésbe kezdtünk, ami bizony már nem a légibemutató része, sokkal inkább a becsapódás előtti pillanatok, amivel képtelenség egyáltalán vitatkozni is, mert annyira mélyen van, hogy méltatlan dolognak érzem beleállni is. Szépen lassan elérjük azt a magasságot, ahonnan az ernyőnek sincs ideje nyílnia, ugrálhatunk már, minek. 5-10, lehet 15 nyomorúságos év múltán persze kiderül majd, hogy tévedtek, de kinek van ideje ezt a nagy nemzeti gyors felfogást kivárni… Pont azt mondtam, legszívesebben összepakolnék, elhúznék Ausztráliába, Új-Zélandra, Kanadába, akárhová és új néven nulláról kezdeném, kitörölve minden képet, dokumentumot, értéket, emléket az életemből, csak és kizárólag előre nézve..

Esküszöm, a kutyám tart csak vissza, hogy nem vihetem bárhová csak úgy, szinte már SEMMI MÁS… Ahol az értelem a selejt kategóriába kerül, ott nincs nagyon miről beszélni. Ki kell várni csendben, míg magától összeomlik ez a rogán-polt-portik-orbán-mészáros-kósa-szijjártó-agymosó médiaköztársaság, ez az áruló kormányszolga ellenzék, ez a tízperces birodalom, ami sajnos akkor fog csak megtörténni, amikor elfogy az ostoba, szervilis emberekről lenyúzható bőr, előbb nem, ez világosan látszik. Igazából, annyira elszomorít a látott kép és oly hosszú ideje gyűlik ez, ha nagyon őszinte vagyok, hogy még ezt sem volt kedvem megírni.

Zs. Zsolt

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.