Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Olvasói levél: Tudom, hogy sokan árulónak tartanak minket, mert eljöttünk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kedves Kolozsvári Szalonna!

Nemrégen találtalak meg benneteket, aminek nagyon örülök. Jó egy kicsit hazalátogatni, ha csak virtuálisan is. Én is azok táborát gyarapítom, akik kalandvágyból kitántorogtak Magyarországról. Lassan négy éve döntöttem úgy, hogy elég volt a kínlódásból. Akkor már megszületett a kisfiam és nagyon szerettünk volna egy másik gyereket, de reménytelennek látszott a helyzet.

A szokásos történet. Agráron diplomáztam, de mire végeztem, már nem nagyon volt rám szükség. Dolgoztam értékesítőként különféle agrárcégeknek, kipróbáltam magam – hehe – a Balatonnál, mint pincér, sütöttem lángost és dolgoztam öltönyös irodistaként. A végén már két állással sem tudtam annyit keresni, hogy a hiteltörlesztés mellett normálisan meg tudjunk élni.

Ma is emlékszem arra a keddi napra, amikor rámtört a kalandvágy (köszi, Orbán, hogy baszódnál meg családostul). Vásárolni voltunk a feleségemmel és valamit elszámoltunk. Nem emlékszem már, mi volt, valami akciósnak volt írva, de nem volt az, ilyesmi. Mindegy. A kassza visszadobta a bankkártyámat, mert nem volt rajta elég pénz. 800 forint hiányzott. Amikor ott gondolkodtam, hogy mit tegyek vissza a polcra és ott álltak mögöttem az emberek, a feleségem szemébe néztem és könnyes volt. Hallod, Orbán? A gyönyörű feleségem, aki zokszó nélkül melózott valami fasznak, aki úgy alázta, ahogy csak akarta – de az biztos állás volt -, a feleségem, aki egy csodás kisfiút szült és szeretett volna még egy gyereket, de hová, amikor hó végén nincs kurva 800 forint tartalék a számlán?

Másnap elkezdtem szervezni a kiutazást. Mindegy, hová, csak el innen. Közben apám, aki nyugdíjasként továbbra is dolgozott, megbetegedett. Én meg ott álltam, mint fasz a lagziban és tudtam, hogy el fog fogyni apuék tartaléka, a nyugdíjuk pedig nem lesz elég arra, hogy úgy éljenek, mint eddig. Anyám el is kezdte számolgatni, hogy meddig elég a félretett összeg, min lehet spórolni és majd ő elmegy takarítani, azzal ki lehet egészíteni a pénzüket.

Hát lófaszt, azt!

Eladtam az ezeréves Suzukimat, abból lett annyi pénz, amivel neki tudtam indulni. Nem a vakvilágba persze. A volt gimis padtársam már régebben kint élt Londonban. Mindig hívott, hogy látogassam meg, hát most meglátogattam. Befogadott egy időre, ameddig elintéződtek a papírjaim, segített melót keresni. Csak egy szó a magyar nyelvoktatásról: azt hittem, hogy tudok angolul. Kiderült, hogy ez nem így van. Nyugi, azóta már tényleg tudok.

Szóval kimentem és dolgoztam. Nem, nem mosogattam. Szalag mellett melóztam egy csomagolóüzemben. Estére nem éreztem a lábamat – a kezemet már délben se – és rohadtul hiányzott a családom, minden idegen volt, nem ettem egy jót hónapokig, gyűlöltem az esőt és a szelet. Szóval minden bajom volt, ami lehetett és ami gondolom mindenkinek van az elején. De nyomtam neki és hamar előléptettek. Na, nem vezérigazgatónak, csak supervisor-nak, de fél év alatt összejött annyi pénz, hogy ki tudott jönni a feleségem és a gyerek. Igaz, ehhez kellett, hogy el tudjuk adni a lakást hitellel együtt. Felégettünk magunk mögött mindent, mert se lakás, se pénz nem maradt. De tartozás se és ez volt a legfontosabb.

Az elején ócska, szar lakást tudtunk csak bérelni, de nem érdekelt. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy meg kell kapaszkodnunk, mert nincs más opció. Egyszerűen nincs. Az otthoni fizetésből nekünk nincs jövőnk, a szüleim is öregszenek. A pofám szakadt volna le, ha a feleségem még egyszer elsírja magát kibaszott 800 forint miatt, ha az anyám más mocskát takarítja azért, hogy élni tudjanak.

Hú, jól elragadott a hév, bocs. Egyszóval kint vagyunk már pár éve. Nem Londonban, közben átköltöztünk Írországba. Itt is fúj a szél, de már megszoktuk. Apu tavaly sajnos elment, anyut kihoztuk végleg magunkhoz. Nincs már otthon semmi, ami miatt maradni akart volna. Itt meg unokázhat kedvére, hamarosan megszületik a második gyerekünk. Még szeretnénk később egy gyereket. Vagy kettőt.

Nehezen, de otthonra találtunk itt. Nincs az a folyamatos stressz, ami otthon. Nem vagyunk gazdagok, talán nem is leszünk soha. De megélünk, van otthonunk, van egy kis tartalékunk. Nyugodtan, biztonságban élünk, megszerettük az ittenieket és úgy érzem, ők is minket. A gyerekeinknek már ez az otthona és nem hiszem, hogy valaha is vissza akarjunk költözni Magyarországra.

Mert baromi nagy különbség van a két ország között. Mégpedig az, hogy itt van esélyed előrébb lépni és csak egy pici szerencsével, sok munkával elérhetsz szinte bármit. Otthon meg csak annyit sikerült elérnem, hogy a feleségem szeméből kigördüljön az a könnycsepp, amit soha ebben az életben nem akarok látni többé. Soha nem akartam a politikára gondolni se, de meggyőződésem, hogy a politikusok és a pártok nagyon, de nagyon elbasztak valamit. A magyarok – tudom, mert benne voltam – rengeteget dolgoznak és semmi látszatja. Az ország egyre lepusztultabb. Ahányszor hazalátogattunk, mindig szürkébb, szomorúbb volt minden. Mióta anyu itt él velünk, nincs miért visszamennünk. Látogatóba se.

Tudom, hogy sokan árulónak tartanak minket, mert eljöttünk. Pedig nem, nem vagyunk árulók, vagyis én biztosan nem. Mindent megpróbáltam, évekig próbálkoztam. De élni kell, a gyereknek jövő kell és nekünk is. Ott pedig ezt nem tudtam megteremteni. Sajnálom.

Szóval ennyi a történetünk. Az a hiányzó párszáz forint és a feleségem könnyes szeme.

Kitartást nektek és további jó cikkeket!

Kondás-Kocsis Áronadomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.