Az ilyen feneketlen mohóság mindig keserves véget szokott érni

Forrás: Orbán Viktor/Facebook Forrás: Orbán Viktor/Facebook

Jól időzített a direkt36 tényfeltáró-oknyomozó portál, amikor pénteken közölte le szeretett politikusaink és az ő kedves családjuk könnyfakasztó összetartásáról szóló cikket. Szerencsétlen Hollik, Halász, esetleg Kósa trappolhat be hétvégén sajtótjékoztatni. Lehetőleg deddel a kézben, mint Szijjártó apuka a múltkoriban, mert az oly nagyon megható és emberi dolog.

Mielőt alkalmunk nyílik megtudni, hogy a szocik bezzeg és a Gyurcsány, de amúgy is migráncsok, kukkantsunk végig a családi-baráti-rokoni-szomszédi maffia csatársorán.

Lázár János régi harcos, nem nagyon kell bemutatni. A „mindenki annyit ér, amennyije van” örökre bevonult a magyar kultúrába, szorosan a „nem tudna olyat kérdezni, amire pozitív választ lehet adni?” mellé. Az említett cikk (ajánlom olvasásra, aki eddig nem tette meg) arról szól, hogy vezető politikusok kedvenc szokása a puritán életmód. Szinte mindegyikük nincstelen, ezzel szemben a főállású feleségek, kiskorú gyermekek, unokatestvérek és édestestvérek, szülők, szomszédok, vők, menyek olyan tempóban vagyonosodnak, hogy szabad szemmel követni sem lehet.

Ezt hívják összefoglaló néven bűnszervezetnek. Nálunk meg kormánynak hívják. A közhiedelemmel ellentétben ez nem magyaros virtus, nem ügyeskedés, hanem nagyüzemi kirablása az országnak. Nem ma és nem is tegnap derült ki az, hogy a soha nem volt és soha nem lesz vagyonos Orbán Viktor felesége – az ország első asszonya, nemzetünk asszonyainak példaképe – vagyonos. Nem kicsit, nagyon. Mégpedig úgy, hogy közben nem dolgozik kiemelt fizetésért (nem kiemeltért sem), nincs önálló és jól menő vállalkozása. Gyakorlatilag úgy vásárolgat ingatlanokat, hogy semmiféle bevétele nincs. Ahogy a nemzet saját lába is úgy állt meg stabilan, hogy még életében nem dolgozott egy percet sem. Igaz, az ifjú férj tipikus vállalkozó-zseni, amennyiben az egyetemről kikerülve mindenféle vállalkozásokat tudhatott és tudhat magáénak. Nem úgy, mint bármelyik más fiatal vállalkozó, hogy lassan, kemény munkával kellett felépítenie az üzletét. Fenéket. Az állami megbízások úgy záporoztak erre a tehetséges fiatalemberre, hogy elugrani sem tudott előlük.

Összefoglaló néven ezt korrupciónak szokták hívni. Mármint azt, hogy az egyedüli pénzkereső a családban – akkor is, ha az egy ország miniszterelnöke – a nyilvános és hivatalos fizetésének sokszorosát meghaladó életmódot folytat és ráadásul minden egyes családtagja sokszoros milliomos lesz. A kedves papától elkezdve a feleségen, gyerekeken, vőn keresztül egészen a szomszéd gázszerelőig.

Nem kell ehhez sem mesterkémnek, sem atomfizikusnak lenni, hogy átlássa az ember: bizony itt lopás folyik, mégpedig a köz vagyonát fosztogatja mindenki, aki csak hozzáfér. Ahhoz pedig nem kell jogásznak lenni, hogy tudjuk: sorozatosan elkövetett bűncselekmények alapos gyanúja esetén vizsgálat szokott indulni. Például vagyonosodási vizsgálat. Amikor megkérdezik, de megfelelő bizonyítékokat is kérnek az érintettektől arra vonatkozóan, hogy ugyan miből is gazdagodnak ők ilyen fene nagyon.

Magyarországon természetesen ez nem fordulhat elő. Itt Lévai Anikótól Matolcsy György tizenhetedik unokatestvéréig mindenki érinthetetlen és gyakorlatilag azt csinálnak, amit csak akarnak. Akár oda is tolathatna bármelyikük az MNB főbejáratához és vasvillával szórhatná a pénzt a platóra, akkor sem történne semmi.

Nálunk az sem ügy, ha egy politikust miszter húsz százaléknak becéznek és az sem, ha egy másik politikus másfél éves gyereke hirtelen vesz magánek egy százmilliós vityillót. Még mielőtt betöltené az óvodás kort.

Igazából úgy vagyunk ezzel, hogy ez teljesen rendben van, így természetes és egy politikusnak az a dolga, hogy amikor éppen nem hazudik, akkor lop. Az ügyesebbek egyszerre is tudják produkálni a kettőt.

Egyedül szegény Szijjártó Péter lóg ki ebből az illusztris társaságból, mert ő annyira becsületes, hogy nem lopott össze még egy villára valót sem, anyuéktól kunyizott rá némi pénzt.

Elképesztő ez az egész. Ha én jól látom, az egy darab Polt Péter vállán nyugszik a teljes magyar kormány és a kormánytagok családjának sorsa. Az rendben van, hogy loptak már eleget – persze, soha nem elég – és ha hirtelen nem férnének tovább hozzá a húosfazékhoz, akkor is meg tudnak élni ők is, az unokáik is. De amikor eljön a pofáraesés szép pillanata – és az mindig eljön, hiába hiszi mindig, minden bűnöző, hogy nem jön el – akkor bizony rántják magukkal az asszonyt, gyerekeket, szülőket, unokatestvéreket. Mindenkit. Az ilyen feneketlen mohóság mindig keserves véget szokott érni, még a banánköztársaságokban is. De addig is pörög a biznisz és érinthetetlenék élvezik a mindenhatósággal járó státuszt. Pedig tudhatnák, hogy igazán nagyot bukni magasról lehet. Nem tudják. Nem baj, majd megtanulják.adomány