Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Segget nyalni, kussban remélni

Mielőtt a széplelkek újra megbotránkoznának, hogy miként lehet ilyen borzalmas stílusban megnyilvánulni, jelezni szeretném, hogy ezek nem az én szavaim, hanem az általam nagyrabecsült és igen kedvelt Quimby-zenekar viszonylag új dalának utolsó sora, amelynek címe: Forradalom.

Ez a dal a nyers eleven energia. Az elnyomottak és a hatalom feszültsége. Az egyes ember harca éppúgy benne van, mint a világjobbító szándék. Közben történetet mesél. (…) Persze kicsit ironikus a hangvétel, mert ismert út, hogy az egykori forradalmárokból sokszor idővel diktátorok lesznek, vagy a lakájokból királyok. Szóval csak óvatosan. Ők elvesztették az amúgy is törékeny igazságot és az igazságosság lehetőségét. Ne váljatok ilyenné és emlékezzetek arra, amikor még tudtátok hogy mi a jó! Forradalom, irányított anarchia. De azt is tudnotok kell, ha elpusztítotok egy rendszert, mi a lófaszt raktok majd a helyére” – nyilatkozta a dallal kapcsolatban még májusban Kiss Tibor énekes.

Mi a francnak beszélek én erről itt és most azon kívül, hogy idén ünnepli fennállása 25. évfordulóját a Quimby és ez tök jó? Leginkább ezért:

A zenekar időközben eltávolította a bejegyzésben az Orbán Viktor és Fidesz társaságában megjelölést

Ez így gyomorszájon vágott. Ahogyan gyomorszájon vágta a Quimby-rajongók egy részét is: mit keresett a zenekar a Fidesz nemzeti alapon kirekesztő-megbélyegző dzsemboriján? És nem elég, hogy keresett ott valamit, közösségi oldalukra is büszkén írták ki, hogy Orbán Viktor és a Fidesz társaságában. Ha nem tudnám fejből a Quimby dalok 80%-át és ha a Forradalom lenne az egyetlen, amit ismernék tőlük, ha Kiss Tibitől nem olvastam volna ilyeneket egy évvel ezelőtt a Kivándorló blues és sok minden más kapcsán, hogy…

Szoptatós anyák alszanak a kórház kövén a gyerekük mellett, a rendőrök meg közben plakátokat őriznek. Vajon lesz-e majd az a langyos eső, amely lemossa arcunkról a szégyent?

 

Nem örülnék, ha új vasfüggönyök, szögesdrótok és falanszterek világát alakítanánk ki attól tartva, hogy máskülönben ránk emelik a bunkójukat a szegényebb, szerencsétlenebb rétegek. A menekültstátusz egyébként alapvető emberi jog. A kérdést nem lehet ilyen bután és demagóg módon kezelni.

 

Viccből kiszámoltam, hány kórházi szobát lehetne rendbe tenni csak a plakátkampány 300 milliójából. Úgy, hogy egy picit méltóbbak legyenek az anyákhoz, a gyerekekhez. (…) Kábé húszezret. Ehelyett itt van ez a probléma, ezzel a nagyon rossz üzenettel. Nekem úgy tűnik, leginkább arról szól, hogy a Fidesz visszakanalazzon a Jobbiktól némi emberanyagot.  

 

Van ugye először a remény, a bizalom, utána a belassulás. Ezt követi a csalódottság, az apátia, a nihil. Hogy a fene fog ezzel foglalkozni. Belül viszont végig rágott valami apró fájdalom. Az érzés, hogy basszus, mégse lehet szó nélkül hagyni mindent, semlegesnek maradni, kivonulni. A folyamat viszont, amelynek ez a dal lett az eredménye, jóval hosszabb, mint hogy aktuálpolitikainak lehessen nevezni. A mindenkori szűk réteg a köz java ellen érvényesíti az érdekeit, nekünk meg annyi jut, hogy négyévente elmegyünk valamelyikre ikszelgetni,

 

… akkor is nehéz lenne most szó nélkül hagyni, fejet elfordítani. Hát hogy van ez, Tibi? Mit higgyek el neked ezek után? Mit érezzek most? Csalódást, dühöt, felháborodást? Vagy legyintsek, hogy nincs ennek jelentősége, mert csak a zene számít? Meg kit érdekel, hogy hol léptetek fel, amikor annyian szeretnek titeket határon innen és túl? Mondjam azt, hogy leszarom, hogy pár méterrel a színpadtól ellentmondást nem tűrően betegnek nyilvánítják a homoszexuálisokat, megalázó kijelentéseket tesznek a nőkre, ki tudja hányadszor gyalázzák frontálisan az Európai Uniót, nyíltan kiálltak egy rasszista, gyűlölködő, elmebeteg f*sz mellett, mert a zene szeretete mindent felülír és nem számítanak ezek a dolgok? Lehet buzizással, kommunistázással, egy átverésen alapuló gyűlöletkeltő népszavazásra buzdítással legitimált nemzeti önkielégítésnek kinéző politikai rendezvényen elismert zenészként nem állást foglalni?

És ha – a fenti ábra szerint – lehet, akkor Kiss Tibor véleményformáló szavaiból mit szabad elhinnem ahhoz, hogy ne érezzem úgy: átvert, megvezetett? Aki nem akar szögesdrótok, vasfüggyönyök és falanszterek világában élni, az miért muzsikál a vasfüggönyépítő, néhai forradalmárból diktátorrá avanzsált személyiségzavaros házibuliján? És ha már egyik évről a másikra emígyen változnak az évszakok, akkor miből fakad a büszkeség, amivel ország-világ csodálatára kitesszük, hogy igen, ott voltunk, vele, velük voltunk ott? Ezt így hogy, Tibi?

Igazán jó hely lenne ez az ország, ha nekünk, Quimby és nem Quimby-rajongóknak, Fidesz és nem Fidesz-rajongóknak egyáltalán se kellene foglalkoznunk a politikával, mert az nem folyik bele az életünkbe és nem teszi tönkre azt. Istentelenül jó hely lenne ez az ország, ha egy alapvetően politikai rendezvény nem az árokásásról, a mocskolódásról, a másként gondolkodók sárral dobálásáról és a népbutító propagandáról szólna, ha nem lenne ilyen kétségbeejtően kettéhasadva ez a nemzet, ha nem lennének ilyen súlyosan aggasztóak fölöttünk a gátlástalan rezsim által oda projektált fekete fellegek. Mert akkor egy ilyen rendezvényen bárki felléphetne és semmi jelentősége nem lenne.

De ez nem egy ilyen jó hely, itt a kultúra, a művészet, a zene, az irodalom, a színház függőségi, alárendeltségi viszonyt ápol a politikával. Itt az elismerések, állami támogatások, kitüntetések a politikai lojalitás függvényei és következményei. Itt simán ki lehet tüntetni rasszista nézetek valló közéleti szereplőket és meg lehet feledkezni az egyik legnagyobb magyar író haláláról is, amennyiben az illető nem a fennálló rezsim szája íze szerint élt és alkotott. Itt Pataky Attilával mérik a zenét, de Bródy Jánosnak vagy Koncz Zsuzsának is csak legfeljebb félszájjal jár az elismerés. Itt nem az számít, hogy Alföldi Róbert sikeres színházat csinál, ha meleg és bírálja a rendszert, akkor jön a pártkatona és csak azért is nemzeti lesz az a színház. Itt Kerényi Imrével és Fekete Györggyel mérik a kultúrát, de Esterházy Péternek még halálában sem jár a nyilvános, állami méltatás. Itt az egyetemes értékeket az ideológiai lövészárkok, a folyamatos kultúrharc, és a politikai mocsoknak való alárendeltség festi át.

Egy ilyen fojtogató légkörben, ahol köpködni és ellehetetleníteni szokás a nem elég nemzetit, a nem elég melldöngetőt, ahol csirkefarhátra lehet váltani a demokráciát, Kiss Tibor minden egyes megszólalásával, fellépésével szükségszerűen állást foglalt. A mucsaröcsögei falunapon is és a tusványosi illiberális fészekben is. A muzsikán túl, annak a fellépésnek üzenete van, és számomra innnentől kezdve hiteltelenné lett ez a mondanivaló. Ezt nem lehet a közönség szeretetével megmagyarázni, vagy azzal, hogy annak a közönségnek a zömét pont nem érdekelte, hogy mi hangzik el az ott felsorakozott politikai elit szájából. Hogy kit gyaláznak, kibe rúgnak, kit bélyegeznek meg, ki ellen uszítanak. Hogy mindenki berúgni és bulizni megy oda, egyébként semmi jelentősége az egésznek, hogy a Quimby-nek (akárcsak a Vad Fruttik, Kiscsillag – további csalódás) fogalma nem volt, hova megy.

Aki művészként, elismert zenészként tudja, mi folyik ebben az országban, hogyan fogy napról napra a levegő, aki érti, hogy mit jelent a kórházi ágy-stadion dilemma, akit kiráz a hideg a szögesdróttól és a demagógiától, az pontosan tudta, hogy hova megy és pontosan kell, hogy értse ezt a felháborodást. Ha én Kiss Tibor lennék, és naponta látnám, hogy miféle feudális maffiaállam épül körém, ha ráadásul a korábbi állásfoglalásaimban és dalaimban ebbéli felháborodásomnak hangot is adtam, akkor az a minimum, hogy nem adom a nevemet, eddigi hitelességemet, népszerűségemet ahhoz a rendezvényhez, ahol ezt a rendszert, ezt a borzalmat dicsőítik. Mert nem akarnám, hogy bármilyen módon közöm legyen ezekhez az emberekhez. Ahogy Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa nem volt hajlandó fellépni Orbán Viktor felcsúti templomában, a Pancho Arénában, mert pontosan tudta, annak a fellépésnek mögöttes tartalma lenne, úgy a Quimby-nek is lett volna lehetősége nemet mondani. Mert az, ami ma történik ebben az országban, az nincs rendben. Aki pedig a zenéjét, az életművét, a munkáját adja egy mindenféle értelemben vállalhatatlan rezsimhez, az legitimálja is azt.

Ez nagyon mellément, fiúk! A csalódásom őszinte, a felháborodásom leplezhetetlen, az értetlenségem maximális. Afölött, hogy értékes, értékteremtő zenészekből miként válik állami pénzen hízlalt, megélhetési kultúrember. Ahogy Klaus Mann színész főhőséből a „hatalom majma“, „gyilkosokat szórakoztató bohóc“ lett, úgy váltotta aprópénzre a becsületét az én szememben Kiss Tibi és zenekara. Mert ezek szerint segget nyalni, kussban remélni mégiscsak jobban megéri.  Vajon lesz-e majd az a langyos eső, amely lemossa arcotokról a szégyent?

Frissítés: Itt a Quimby magyarázata/magyarázkodása. A véleményemet változatlanul fenntartom.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS