A miniszterelnök helyében a pofámról sülne le a bőr

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A stadionépítési láz kellős közepén hozta le a Nemzeti Sport Online az NB I fordulónkénti látogatottsági adatait. Az eredmény mókás is lehetne, ha nem lenne tragikus.

Forrás: Nemzeti Sport Online
Forrás: Nemzeti Sport Online

A táblázatból jól látható, hogy az irgalmatlan pénzekért felépített/felújított stadionok gyakorlatilag konganak az ürességtől. A felcsúti stadion 8000 fős nézőterén 2069 ember lötyögött és arról még csak adat sincs, hogy ebből mennyi volt a fizetővendég és hány repijegyet osztottak szét.

De szinte mindegy is, hogy hányan fizettek a jegyért és hányan nem. A miniszterelnök foci iránti szenvedélyét továbbra sem osztja az ország lakossága, ami még nem is lenne baj. Sem az, hogy Orbán a fociért rajong, sem az, hogy a polgárok pedig nem rajonganak. Az azonban feltétlenül baj,  hogy Orbán van abban a helyzetben, amiben el lehet dönteni százmilliárdok sorsát. Hobbi szinten. Ha történetesen a miniszterek elnöke a bábszínházért lenne oda, akkor olcsóbban megúsznánk a dolgot.

Ezek a beruházások azonban irgalmatlanul sok pénzbe kerülnek. Egyfelől. Másfelől pedig ezeket fenn is kell tartani. Költség akkor is van minden hónapban, ha egyetlen egy néző sem kíváncsi a meccsre. Ezt valamiből finanszírozni kell és az a valami biztosan nem a jegybevétel. Bevételi forrás szokott lenni a reklámokért kapott pénz, de kétezres nézőszámok nem annyira vonzóak a reklámozóknak. Kivéve, ha állami cégekről van szó, mert akkor vonzóak. Ahogy az alacsony olvasottságú kormánypropaganda különféle elemei is rendkívül jól el vannak látva állami hirdetésekkel, holott piaci alapon legfeljebb Bubu, a látnok hirdetne náluk.

Egyszóval: közpénzből épülnek ezek a stadionok és közpénzből tartjuk fenn őket. Rendben is lenne így, ha közhasznú tevékenységet végeznének. Vannak olyan területek, ahová szükséges állami forrást biztosítani, mert a szereplői egyszerűen nem tudnak megélni piaci alapon. Ilyen a kultúra, a művészet. Például. A foci sem egyik, sem másik. Még csak nem is arról szól egy ilyen stadion, hogy a város/falu apraja-nagyja birtokba veszi a gyepet és sportolnak. Itt csak ülve, kólával-szotyival lehet sportolni. Önmagában ez sem gond, mert például egy színházban sem mászik fel a nagyérdemű a világot jelentő deszkákra, hanem ül és néz ki a fejéből. Csak az a nem mindegy, hogy abban a fejben mi történik közben. Hogy több lesz-e a rakomány, vagy kevesebb.

Nem ártana például koncerteket, színházi előadásokat, mozgókönyvtárakat vinni vidékre. Úgy értem: falura. Miután ott is emberek élnek, akik nem feltétlenül tudják sem logisztikailag, sem anyagilag megoldani az utazást a fővárosba, vagy a színházzal rendelkező nagyvárosokba. Erre érdemes lenne pénzt költeni. Focipálya pedig minden faluban van, stadion nélkül is vígan lehet focizni és szidni a bíró vak édesanyját.

De jelenleg úgy áll a helyzet, hogy van nekünk egy miniszterelnökünk (mármint nekem nincs, ugyanis nem vagyok miniszter), akinek pont a foci a hobbija és pont nem érdekli, mennyi pénzt emészt fel az ő mániája. Az meg pláne nem érdekli, hogy ez a pénz hány helyen kellene az oktatástól az egészségügyig, a szociális szférától az infrastruktúra-fejlesztésig, a kultúrától a civil közösségek erősítéséig.

Az alábbi fotót egy olvasónktól kaptuk. Szemben a rengeteg pénzért felépített és rengeteg pénzből fenntartott felcsúti stadionnal, a kórházba kerülő betegek ezzel szembesülnek.

Tatabánya, Szent Borbála Kórház 2016
Tatabánya, Szent Borbála Kórház 2016

Csöndesen jegyzem meg a végére: a miniszterelnök helyében a pofámról sülne le a bőr a felcsúti páholyban, amiért az ország kórházaiban ilyen állapotok uralkodnak.adomány