Június 18,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Esetleg a püspök úr Habony Árpád kifizetési listáján van?

Kerüljük a sallangokat, nagy szavakat, körítéseket: minden nyilvános működéstől eltiltották, mondhatni elhallgattatták azt a katolikus papot, aki Youtube-ra feltöltött videoüzenetben tette fel/merte feltenni azt a kérdést Orbán Viktornak, amire egy háromnegyed ország várja a választ évek óta:

Kicsoda Habony Árpád?

Cseh Péter Mihály Baranya megyében kisegítő papként tevékenykedik a katolikus egyház kötelékében, de közben hivatására, hitvallására és közéleti kérdésekre is szokott reflektálni blogján és videoblogján. A Saul fia című filmtől a melegmozgalom kérdéskörén át a kvótaellenes népszavazásig (mindenkinek ajánlom figyelmébe: ITT) is elmélkedett már Péter atya, ám a Habony Árpád kilétét célzó érdeklődésénél telt be a katolikus egyház pohara.

Péter atya (Fotó: Youtube)

A Pécsi Egyházmegye vezetése, egészen pontosan dr. Udvardy György megyéspüspök vizsgálatot indított az ügyben, és ez időtartamra, a tegnapi nappal kezdődően papi működésétől eltiltotta. Mint az egyházmegye közleményéből kiderül, már többször próbálták a hitéletről, közéleti kérdésekről szabadon és formabontóan nyilatkozó, gondolkodó papot visszatartani az internet nyilvánossága által is elérhető tevékenységétől. Mivel nem jártak sikerrel, most a közleményhez csatolták – ország-világ csodálatára – a Péter atya és Udvardy közötti magánlevelezést. Igazán lenyűgöző, ezt sem érdemes kihagyni.

Hoppál, Páva, UdvardyUdvardy fideszesek árnyékában: Hoppál államtitkár és Páva polgármester (Fotó: MTI)

Kerüljünk képbe: dr. Udvardy György megyéspüspök az az ember, aki a pedagógussztrájk idején konkrétan megfenyegette a Pécsi Egyházmegye fenntartásában álló középiskola tanárait. Azt kérte, semmilyen munkabeszüntetés, sztrájk kezdeményezésben ne vegyenek részt, ellenkező esetben él eljárási jogával. Az, hogy az egyház (tisztelet a kivételnek) az elmúlt években egyre inkább a Fidesz elsőszámú szekértolójává vedlett ahelyett, hogy küldetésének és kötelességének megfelelően igazságosan válaszolna a kortárs világ nagy szociális kihívásaira, nem újdonság, de továbbra is felháborító.

Az állampárt melletti burkolt, vagy nyílt állásfoglalások, a szószéki kampányolás megannyi formája (választási szórólapok kifüggesztése a templomban, vagy a Fidesz kvótaellenes aláírásgyűjtésének támogatására való kendőzetlen felszólítás) mind-mind annak a jele, hogy rövid távú anyagi előnyökért cserébe morálisan elfogadhatatlan útra lépett az egyház.

Ebbe a képbe szinte harmonikusan illeszkedik, hogy egy, az Udvardy György világképéből kilógó segédpapot záros határidőn belül el kell hallgattatni, amint olyan dolgokat kérdez (Péter atya leginkább kérdezni szokott a megkérdőjelezhetetlen szentenciák puffogtatása ellenében), amelyek nem azonosak a hatalom végbelében tenyésző katolikus egyház nagyjai által vallott eszmékkel és megkérdőjelezi azok létjogosultságát.

Kicsit ízlelgessük Udvardy püspök úr közleményét: a botrányok megelőzésére Cseh Péter Mihályt az eljárás idejére minden nyilvános papi működésétől a mai nappal (tegnap, július 15. – szerk) eltiltotta. Püspökétől többször kapott szóban és írásban útmutatást, szükség esetén figyelmeztetést nyilvános tevékenységének fórumait, stílusát és tartalmát illetően. Natehát: az egyház útmutatása világos. Megengedhetetlen, hogy egy autójában, vagy otthon a számítógépe előtt ülő katolikus segédpap kétségbe vonjon bármit is, ami a Fidesszel, Orbán Viktorral, a kormány politikájával kapcsolatos. Amint a szájára veszi például a szentéletű Habony Árpád nevét, indul az eljárás ellene. A püspök úr szerint megengedhetetlen a kritikus reflexió és önreflexió az egyház küldetésével kapcsolatban.

Végigfutottam Péter atya néhány blogbejegyzését és pár videoüzenetét is megnéztem. Azt gondolom, hogy tudatosan (bár egyáltalán nem alaptalanul) feszegette azokat a határokat, amelyek Habonynál érték el azt a kritikus pontot, ahol Udvardynak elfogyogyott a türelme és magánlevelezésüket is nyilvánosságra hozta. Kicsinyesnek és aljasnak találom, de lelke rajta. A jó oldala az, hogy így legalább újabb megerősítést kaptunk arra nézve, hogy a katolikus egyház működése tökéletesen megegyezik annak a pártnak a módszereivel, amelyet kiszolgál. Minden kérdést el kell nyomni, minden bíráló hangot el kell taposni, a lojális elemeket pedig lehetőleg meg kell figyelni, ellenőrizni, kontroll alatt tartani.

Rendben van. Jó tudni, hogy az anyaszentegyház rajta tartja a szemét a papokon, mert az mégsem lehet, hogy Isten szolgája a misén szavazásra buzdít úgy, hogy meg is mondja, melyik a jó válasz, hogy aláírást gyűjt, hogy választási szórólapokkal tapétázza ki a templomot. Jó tudni, hogy a katolikus egyház berkeiben nem fordulhat elő, hogy egy pap a szószékről agitál a fennálló hatalom mellett. Jó tudni, hogy a püspök úrhoz hasonlóan egyetlen pappal sem fordulhat elő, hogy az emelvényről szidja a liberálisokat, melegeket, zsidókat, menekülteket és biztosan nem Orbán Viktor kegyelméből követi Krisztus tanításait, hanem ama írott és íratlan szabályok szerint, amelyek állam és egyház különválasztásából adódnak, és amelyek egyetlen célt szolgálnak: a lelkek Krisztushoz vezetését.

De mert ez mind nem igaz, felmerül az emberben a kérdés: tulajdonképpen mi a bűne Péter atyának és mi a botrányos abban, amit tesz? Nem tudok olyanról, hogy a szószékről hirdette volna Orbán Viktor királyságát. Vagy a Gyurcsány Ferencét. Ugyanezt nem mondhatja el magáról sem Udvardy György sem a katolikus egyház számos tartóoszlopa. Ha az egyháznak nem az a dolga, hogy politizáljon (egyetértünk), akkor miért nem függesztettek fel még soha senkit azért, mert misében dicsérte az Úr helyett Orbán Viktort? Udvardy György püspök úrral szemben – aki a kormány utasításait hajtja végre naponta, egyházi vezetőként szól bele önkényesen olyan dolgokba, amelyekhez semmi köze nem lehetne egy szekularizált világban – Péter atya jogos kérdéseket vetett fel nem a szószéken állva.

Mégis ki az a Habony Árpád, akiről nem lehet kérdezni Orbán Viktort, mert a katolikus egyház Udvardy nevű feje azonnal a szívéhez kap? Az rendben van (nem, ez sincs rendben), hogy a neve hallatára államtitkároknak vörösödik el az orcájuk, szóvivők futamodnak meg, mintha büdöset szagoltak volna, képviselők kezdenek el dadogni és közönséges pártkatonák tesznek úgy, mintha tegnapról mára romlott volna a hallásuk. De mióta feladata egy katolikus egyházfőnek akár közvetett módon is a Habony Árpád kicsodaságára vonatkozó kérdéseket elhallgattatni? Mi folyik itt és meddig? Udvardy György szerint nem lehet megkérdezni, hogy egy idős embereket hasbarúgó, erkölcstelen léhűtő mit keres Orbán Viktor körül? Esetleg a püspök úr Habony kifizetési listáján van? Ez az egyház által képviselt moralitás?

Azt gondolom, hogy ez az egyház egyre inkább távolodik attól a küldetéstől, amelynek eleget kellene tennie. Ennek a sajnálatos ténynek szól Péter atya súlyos és kínos kérdéseket feszegető vállalása. Újabb csúnya momentum ez a Pécsi Egyházmegye történetében. Nyílt beismerése annak, hogy ez az egyház a Fidesz elkötelezett híve és nem hogy nem hajlandó ezen az álláspontján változtatni, de egyenesen elfojt minden olyan jogos kérdést, ami ennek a vállalhatatlan álláspontnak a legitimitását firtatja.

Ennek a sunyi, elhallgatott, elhazudott titkoktól rohadó hatalomnak a bűze egyre penetránsabb. Az egyház pedig ápolja, eltakarja és még inkább undorítóvá teszi ezt a szagot. Az egyház oltalmazó árnyékában zajlik az ország kifosztása. Udvardy György megyéspüspök pedig ehhez asszisztál. És szájba rúgja azokat a hangokat, amelyek ezt az elviselhetetlen bűzt feszegetik, amelyek tudni szeretnék, milyen erkölcsi alapon kell azokat az utasításokat követni, amelyek fentről származnak. A hatalom számára kellemetlen kérdéseket márpedig fel kell tenni és egészen addig kell feltenni őket, amíg azokra megnyugtató válasz nem érkezik. Egyebek mellett az adófizetők pénzén élősködő Habony Árpádokkal kapcsolatban is. És el kell majd számolnia Udvardy Györgynek is, aki küldetésétől elhajolva hamis bálványokat imád, hamis úton jár és az egyházat a hatalomhoz dörgölőzés mindenkire kötelező elve mentén vezeti. Ez nincs rendben. Kellenek a Péter atyák. Akiket nem lehet elhallgattatni holmi szánalmas eljárásokkal, vizsgálatokkal és eltiltásokkal.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS