Április 23,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Sem Orbán Viktor, sem Lázár János az én nevemben soha, semmiféle kijelentést nem tehet! Sehol!

Népünk Alcsúton-Felcsúton  cseperedett fia megint megmondta a tuti. De most annyira, hogy a kánikula ellenére kivert a víz idegességemben.

Brüsszelnek szakítani kell a nemzetietlenítéssel, az európai projekt idealizálásával és az ebből fakadó hamis önképpel. Brüsszel nem szoríthatja háttérbe a tagállamokat.

Ezt mondta nemzetünk pávakakasa a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapnak. Mondott más tinóságot is, de mivel egyrészt hetvenötször ismétel el mindent, másrészt lényegében ugyanazokat a hülységeket szajkózza, maradjunk az idézett résznél. Csak előbb csapjuk még hozzá Lázár János kinyaltkoztatását is, mert úgy kerek a történet, ha két ilyen cinikus vérgeci összesimul a forró nyári éjszakában.

A Magyar Narancs újságírója megkérdezte azt, aki annyit sem ér, mint a vagyona, hogy mégis, mire kellene vélni a mindenminiszter kijelentését, miszerint ő magánemberként kilépne a faszba az Unióból, ha közben személyesen Lázár is és Hódmezvásárhely is komolyan profitált a tagságból. Erre a kérdésre böfögte fel Lázár az alábbi választ:

„De beszéljünk nyíltan! Amennyiben a kérdésében arra akar utalni, hogy az ön álláspontja szerint az említett uniós fejlesztési források azért érkeztek Magyarországra, mert az unió merő »jószívűségből« segíteni akarta hazánkat, amiért cserébe nekünk, magyaroknak hálásan alá kell vetnünk nemzeti érdekeinket Brüsszel akaratának, szeretném határozottan kijelenteni: nem osztjuk az álláspontját. A kormány a magyar emberek és Magyarország érdekeit védi! ”

Hát figyeljetek, két potenciális cellalakó!

Pontosan az ilyen gátlástalan büdös bunkók miatt tartunk itt. Éppen a hozzátok hasonló élősködő, pofátlan tahók miatt kellene az Uniónak végre keményen az asztalra csapni. Sokkal szigorúbb szabályozás kellene, a közösség érdekében. Azért, hogy az ilyen mértéket nem ismerő suttyók végre megtanulják, hol a helyük és ne szarhassanak a közös asztalra, aztán ne döngethessék a mellüket röhögve. Ti nem csak a saját országotokat raboljátok szét, nem csak a tulajdon polgáraitokat fosztjátok meg attól, hogy valaha ebben az életben nyugodt, biztonságos életünk lehessen. Ti az egész közösséget szét akarjátok verni. Saját pitiáner céljaitok érdekében, senki és semmi nem számít.

Bőgtök, mint két kivénhedt bika, mégpedig mindannyiunk nevében. Sem Orbán Viktor, sem Lázár János az én nevemben soha, semmiféle kijelentést nem tehet! Sehol! Ugassatok a magatok és a rátok szavazók nevében.

Én speciel azt akarom – akkor is, ha nem túl népszerű ez az elképzelés – hogy az Unió kurvakeményen húzza meg a határokat, meddig pattoghatnak az ilyen kis tetvek. Alakítsanak – pontosabban, mivel mi is szerves része vagyunk a közösségnek, alakítsunk – ki egy egységes szabályrendszert, a közösség érdekeinek maximális figyelembevételével. Azokat, akik a nemzeti érdekekre hivatkozva bomlasztani akarják a közösséget, miközben  fogalmuk sincs, de szarnak is arra, mit jelent magyarnak lenni, azt rúgja fel úgy a közösség, hogy éhenhaljon, mielőtt földet érne.

Nem csak az Unió, Magyarország érdeke is az, hogy ne egy csomó kis és nagy náci ország kuporogjon egymás mellett sündisznótartásban, hanem az, hogy kinyíljanak a nemzetek, hogy együtt, közösen haladjunk a meghatározott célok felé.

Viktor, bazd meg! Senki nem akarja sehová szorítani a tagállamokat, pláne nem akarja senki elvenni a nemzeti fasztudjamit. Egyszerűen arról van szó, hogy egy közösség máshogy működik, mint egy egyszemélyi diktatúra. Tudom én, hogy arra fáj az odvas fogad, hogy te irányíthasd az Uniót, de akár az egész univerzumot is. Nyugodj meg, vedd be a gyógyszereidet, soha ebben az életben nem leszel több, mint egy kicsi ország mentálisan labilis kis zsarnoka. Csavard bele magad egy nemzetiszín zászlóba és kuss a sarokba. Majd Kövér Laca mesél neked valami nemzetit.

Lázár! A másik sutyerák. Ki a fasz kérte, hogy hálás legyél valamiért? Ki a tököm várja el, hogy a nemzeti érdekeinket feláldozzuk Brüsszel akaratának? Senki. Ezt te is pontosan tudod. Brüsszel ott szarik a mi nemzeti büszkeségünkre, ahol vagyunk. Brüsszel érdeke nem az, hogy egy maréknyi kimosakodott tahó – nem, nem az országra gondoltam, csak rátok, pár maffiatagra meg a főnökötökre – ugasson megállás nélkül, miközben minden zsebeteket pukkadásig tömtétek a közösből.

Hogy nem sül le a bőr a pofájáról ennek a két, egy kottából vernyákoló simlisnek!

Marhára remélem, hogy az Unió összeszedi végre magát és úgy nyakon bassza ezeket a hepciáskodó, a magyarság mögé bújó, az agyonra sanyargatott népre mutogató rablókat, hogy soha a büdös életben nem heverik ki.

Úgy legyen.adomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS