Az egyszemélyi, paranoid skizofrénián nyugvó kormányzás már csak ilyen

2011. december 30: Orbán nyújtózkodik az Országgyűlés plenáris ülésén. Mellette áll Lázár János, a Fidesz akkori frakcióvezetője (MTI Fotó: Kovács Tamás) 2011. december 30: Orbán nyújtózkodik az Országgyűlés plenáris ülésén. Mellette áll Lázár János, a Fidesz akkori frakcióvezetője (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Hála legyen a minden csütörtökön ránk virradó kormányinfónak, a legfőbb minisztertől már tegnap értesültünk arról, hogy az osztódással szaporodás és a bürokráciacsökkentés jegyében a közeljövőtől egy kormánykabinet helyett két kormánykabinet fog teljes súlyával ránehezedni a fejünkre. Vagy a nyakunkra.

Természetesen a hatalmas ötlet ugyanonnan származik, ahonnan minden ötlet származik ebben az országban hat éve. Orbán Viktor eldöntötte, hát mindenki térdre borulva áll a kész tények előtt. Lázár János fapofával, ám a megszokottnál talán kevésbé sunyi vigyorral az ábrázatán közölte: a kormány munkája egy gazdasági és egy stratégiai kabinetbe tagozódik, amelyeket egy-egy miniszter vezet majd. Lapértesülések szerint – mert hivatalosan még nem köttetett az orrunkra – a stratégiai kabinet vezetője maga Lázár János, a gazdaságié pedig Varga Mihály lesz.

Ez úgy fog kinézni, hogy a miniszterelnök hol az egyik, hol a másik kormányülésen vesz majd részt, bár az sem zárható ki, hogy mindkettőre beül. Mert a hivatalosan ki nem mondott, ám nagyon is sejthető paranoid skizofrénia már csak ilyen. Noha Lázár hivatalosan azt mondta, nem volt elég hatékony a kormány (és ezt sem így mondta, csak ez volt a jelentése) a Népszabadság szerint a valódi cél Orbán tehermentesítése (itt elmorzsoltam egy könnycseppet).

Vagyis a mostani változással Orbántól még messzebb kerülnek a napi ügyek, a kormányzati döntéshozatal pedig egyre inkább egy félprezidenciális rendszerre emlékeztet, ahol az állam első számú vezetője csak a legfontosabb ügyekkel foglalkozik – vélik nálam okosabbak. Azt gondolom, hogy amennyiben a disznóvágásról, a pálinkáról, a kolbászról, a felcsúti Disneyland-ről, az állandó pávatáncról, a hazudozásról, az Európa-ellenes szabadságharcról és a konstans gyűlöletkeltésről azt feltételezzük, hogy fontos ügyek – és sajnos látványosan ezek a legfontosabb ügyek -, akkor egyetértek a fenti gondolatmenettel.

Igaz, hogy első körben Orbán rendesen megnyirbálta a jogköreit (elvette tőle például a pénzügyi szolgáltatásokat és a postaügyeket, de az energetika területén is gyengültek a pozíciói), végül mégiscsak Lázár lesz a stratégiai kabinet vezetője. Akinek nincs szégyenérzete és maximálisan tekintélyelvű, annak nem jelent gondot, hogy hülyét csinálnak belőle. Következésképpen Lázár sem érezte cinikusnak, hogy fontos területeket vettel el tőle és adtak oda másnak, neki így is meggyőződése, hogy több munkája lesz, mint eddig. Ám legyen.

Addig is, ameddig a kormányátalakításra vonatkozó tegnapi javaslataink beérnek (nem most lesz), nézzük, mit látunk. Azt látjuk, hogy a meglévő szakmai kapacitást elosztották kettővel. Márpedig ugyanazt a nulla fele konvergáló hatalmas potenciált kettővel elosztva minden bizonnyal ugyanazt a kiemelkedő eredményt kapjuk, mint eddig. Az is a nulla felé fog konvergálni, csak kétszeresen.

Azt mondja Lázár (az már így önmagában is ijesztő, hogy beszél), hogy a két kabinet azért lesz jobb, mint az egy, mert könnyíti  a döntéselőkészítést, a társadalmi egyeztetést (a micsodát?), a döntésekkel kapcsolatos ellenvélemények (???) ütköztetését, mivel ha kormányülésen zajlik mindez, az megbénítja a döntéshozatalt. Amit elfelejtett mondani: még azért is jó lesz, mert a kettő valószínűleg drágább lesz, mint az egy, tekintve, hogy az ilyen típusú osztódásokra még eddig nem sikerült soha ellenpéldát szolgáltatnia a kormányzatnak. Hogy valami hatékonyabb és olcsóbb legyen, mint amielőtt hozzányúltak.

Az van, hogy ugyanennek a mindenhez mindenkinél jobban értő zseninek az akaratából jött létre (elég a Klikre gondolni, az is ilyen) egy böszme kormányzati vízfej, amelyről – akárcsak a Klikről – kiderült, hogy irányíthatatlan. Ilyenkor mit kell csinálni? Kell húzni rá még egy réteget (jelen esetben két kabinetet), és azt remélni, hogy ha besöpörtük a szart az ágy alá, akkor nem csak hogy nem látszik, de nem is büdös. Ezzel szemben az igazság az, hogy az állandó ügyeskedés, lavírozgatás, a rendszerszintű lopások és lenyúlások módszereinek kidolgozására tett erőfeszítések nem váltották ki a kormányzást. Sem hat éve, sem 2 éve, sem napjainkban.

Lázár János elsunnyogott beismerő vallomása valahogy így hangzik: hat év alatt sikerült csődbe vinni az állam igazgatását. Nem ment egyik napról a másikra, de végül összejött. A szakértőket sikerült jó messzire elmarni és felduzzasztani a minisztériumokat rokonokkal, ismerősökkel, önjelölt szakemberekkel, ifjú feltörekvő dilettánsokkal. A szakmai alapon szerveződő minisztériumi rendszert sikerült szétbombázni, és helyette a kizárólag politikai döntéseken kormányzást meghonosítani, holott a komoly háttér- és törvény-előkészítési munkának ezen a szinten kellett volna történnie. Persze ehhez szakemberekre lenne szükség, de azok ugye már nincsenek. Ehhez képest van kancellária rendszer és vannak az Emmi-féle monstrumok. Az egyes kényes és stratégiailag fontos szakterületek elgazdátlanodtak, a totális káoszban pedig egyetlen dolog virágzik töretlenül: a gátlástalan korrupció. Minden más átláthatatlan, irányíthatatlan, recseg és ropog.

Orbán tudatos és előre megfontolt szándéka szerint szervezik és szervezik újra meg újra hat éve a közigazgatást, aminek alapvetése: a valódi szakértelemtől minél távolabb kerülni, kizárólag a lojális-szervilis idiótákra támaszkodva kormányozni. Vagy legalábbis annak nevezni ennek a csőd szélén táncoló amorf képződménynek az irányítását.

Azt gondolom, hogy egyszemélyi vezetés mellett nem lehet kormányozni, erről szól ez az átszervezés. Ha az ember állandó üldözési mániában szenved, ha senkiben nem bízik valójában, akkor saját pozíciójának állandó stabilizálására van szükség. Ezért kell néha felborítani a sakktáblát és újra elhelyezni rajta a parasztokat. De közben meg lehet bárminek nevezni, újabb és újabb rétegeket felhordani a repedésekre, amíg tégláig le nem verik a vakolatot, minden marad a régiben. Márpedig erre semmilyen akarat nem mutatkozik, úgyhogy most különválasztják a gazdaságot a stratégiától, hogy a felelős stratégiai tervezésnek szabadrablásnak még véletlenül se állják útját holmi gazdaságilag racionális megfontolások.

Az egyszemélyi, paranoid skizofrénián nyugvó kormányzás már csak ilyen: mindennek lehet nevezni, akárhány darabra szét lehet vagdosni baltával, avagy láncfűrésszel, soha nem lesz belőle felelős döntéshozás.