Ha most sem látjátok, hogy idióta barmoknak néznek benneteket, akkor már soha nem fogjátok

Fotó forrása: 444 Fotó forrása: 444

Úgy nézem, hogy a Willkommenskultur általános és mindent felülíró kormányzati köpködésének mátrixába hiba csúszott. A tegnapi nap méltatlanul háttérbe szorult híre, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott rövid interjút, aminek lényegét így lehetne összefoglalni:

A kormány határozott lépéseket tesz azért, hogy a Magyarországon egyre inkább tapasztalható munkaerőhiány ne legyen akadálya a gazdasági növekedésnek. A rövid távú munkaerőpiaci prognózis keretében megkérdezett vállalkozások negyede jelezte, hogy bizonyos munkapozíciók betöltésekor munkaerőhiánnyal szembesül.

Ezért aztán a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének javaslatára igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását. Nyugi van! Ezek a bevándorlók nem azok a bevándorlók, akik elveszik a kultúránkat és a munkánkat. Misi azt mondta, hogy senkinek nem kell aggódnia, hogy emiatt elveszti az állását. Ellenben az érintett cégek januártól kedvezményeket kapnak majd például lakhatásra, szálláshelyek kialakítására fordított kiadásaikra.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége javaslatában egyebek között rövid távú célként fogalmazza meg, hogy kormányzati program szükséges a kulturálisan beilleszthető, szakképzett munkaerő – mintegy 250 ezer ember bevonására; a bérszínvonal, a reálbérek differenciált emelését pedig a vállalkozások jövedelemtermelő képességével összhangban, jogszabályi beavatkozás helyett tárgyalásos úton, illetve munkáltatói döntésekkel javasolja megoldani.

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de nekem kettéhasadt a tudatom már kora reggel. Azt sem tudom, mi a jó szó erre az egészre, de pillanatnyilag így néz ki a helyzet: 1297 háború elől menekülő nyomorult miatt sokmilliárdos népszavazást írnak ki, miközben 250 ezer a kormány hívó szavára csak úgy jöhetne. Mert a kormány képes egyedül eldönteni ki a jó bevándorló és ki a rossz.

Kitartok amellett, hogy megpróbáljam gondolkodásra bírni a gondolkodásra nem hajlandó, kvótanépszavazásra készülődő hívőket. Az van, drága barátaim a feltétel nélküli gyűlölködésben, hogy Magyarországon tavaly 232 ezer munkanélküli magyar ember robotolt közmunka címszó alatt, annak leghalványabb reménye nélkül, hogy képes lesz valaha is kitörni ebből a helyzetből.

A dübörgő foglalkoztatási statisztika ellenére volt további 308 ezer magyar ember, aki különféle okokból egyáltalán semmilyen munkához nem jutott, azaz munkanélküliként tengette-tengeti mindennapjait. Ha el is felejtjük azokat, akik hosszú évek óta a gazdaság fekete szektorában húzzák az igát, akkor is több, mint félmillió ember lógatja a lábát az egzisztenciális szakadék szélén ülve. Ahelyett, hogy ezeknek az embereknek az át- és/vagy továbbképzésére fordított volna időt, energiát és forrásokat a kormány, most negyedmillió ember importálásában sántikál. Ezt civilizált kultúrkörökben minek hívják?

És azt a kormányt milyen jelzőkkel kell illetni, aki félmilliónál több képzett és képzetlen magyar embert üldözött el azért, hogy most harmadik országból érkező szakképzett munkaerő után biztosítson kedvezményeket a vállalkozásoknak? A nemzeti színű, Fideszre szavazó észlényeket nem zavarja, hogy a hazai munkavállalók után nem járnak ezek a kedvezmények? Aztán mégis ki fog idejönni dolgozni? Hol van az a 250 ezer ember, aki azért fogja leverni egymást a körbekerített országhatáron, hogy a jövedelme felét befizethesse a magyar államkasszába, a fennmaradó 27%-át meg ugyanoda? Nem elég nyomorúságosak a magyar bérek, az olcsó munkaerő kedvéért majd még jól alá is nyesnek?

Más: ha minden bevándorló potenciális terrorista (nem én találtam ki, meg lehet kérdezni a világítótornyokat Németh-Kósával az élen), akkor ezeket a bevándorlókat most minek fogjátok nevezni? Belátom, nem lehet egyszerű az állampárt hithű követőjének lenni manapság, egyszerre köpködni és simogatni, elüldözni és megpróbálni idecsalogatni. Nem baj, hogy erről nem kérdeznek meg benneteket, drága barátaim a feltétel nélküli Orbán-imádatban? Ha 1297-ről igen, több tízezerről, vagy 250 ezerről miért nem szavazhattok?

Az eszetekbe jutott már, hogy ehelyett a fölösleges és nagyon drága kvótanépszavazási álhisztéria helyett a kormányotok és külön Orbán Viktor foglalkozhatnának azzal is, hogy megbecsüljenek, hogy normális béreket biztosító, működő gazdaságot varázsoljanak ide ebbe a Tündérországba? Vagy nektek jó így is? Ti nem látjátok, hogy szépen lassan lecserélnek benneteket? Több százezer magyar már elmenekült oda, ahol megbecsülik. Ide meg az jön, akit ők akarnak, ha éppen az felel meg a pillanatnyi érdekeiknek.

Azt hiszem, titeket nagyon átvertek, barátaim a vakhitben! Igaz, mindenki mást is, de ők legalább (nem vigasz) tudnak róla. Miközben 1297 ember miatt milliárdokat költenek el a pénzetekből, hogy gyűlölködjetek és ne figyeljetek a valóban fontos kérdésekre, ők tízzser annyi gazdasági bevándorlót már jó pénzért betelepítettek Magyarországra. Érdekes, arról sem kérdeztek meg benneteket. Hogy szeretnétek átvilágítatlan kínai, orosz, pakisztáni, iráni, szír, ukrán, török, libanoni, iraki, egyiptomi, kazah, tunéziai, jordán, azerbajdzsáni, palesztin, szaúdi, líbiai, üzbég, vietnámi, algériai, jemeni, afgán, amerikai, marokkói, belizei, dél-afrikai, gaboni, indiai és nigériai emberekkel együttélni. Pedig az is a ti pénzetekből megy. És mindenki máséból.

Ha most sem látjátok, hogy idióta barmoknak néznek benneteket, akkor már soha nem fogjátok. Hogy lehet szabadságharcolni éveken át, lehet visszamenőleges hatállyal törvénykezni, ki lehet túrni mindenhonnan a hozzáértőket és tönkre lehet tenni teljes ágazatokat a barátok, seggnyalók kedvéért, meg lehet fogni az összes közbeszerzést és talicskával kihordani a pénzt az országból, de akkor ez lesz. Pontosabban ez van. Idióta kalandorok nyomogatják a gombokat, akiknek halvány fogalmuk nincs a működő, fenntartható gazdaságról, akik hat éve kormányzás helyett kommunikálnak, kampányolnak, uszítanak, akik mondtak már mindent és mindennek az ellenkezőjét is.

Most éppen az ellenkezője van mindennek. Most jöhetnek a bevándorlók. Nem azért, mert minden magyarnak van munkája, nem azért, mert emberhez méltó fizetésből meg tudnak élni, hanem azért, mert elfogytak a szakemberek. Nem ezer, nem 2000. Több százezer. Ezért a közmunkások országa, ahol 4 millió bennszülött a szegénység határán egyenúlyoz, negyed millió gazdasági bevándorló befogadására készül úgy, hogy októberben népszavaz 1300 háború elől menekülő szerencsétlen befogadásának elutasításáról. Ennek az országnak tényleg nincs szüksége ellenségekre. És ez független attól, hogy egyébként a kutya nem akar idejönni dolgozni és hogy a valós szám 10-20-80 ezer, vagy 250 ezer.