Lehet verni a mellünket össznemzetileg, de a Nagy Nemzeti Korrupció felzabálta a jövőnket

Kép: geralt Kép: geralt

„Egyszer jó lenne egy statisztikát látni arról, hogy az uniós tagságunk alatt az ország mi-mindent és főleg mennyit kapott, és azt is, mi mennyit tettünk a közösbe?! Úgy gondolom, lenne rohadt nagy meglepetés, mert kapni nemhogy szeretünk, ki is követeljük, adni viszont nem adunk, mert már hogy is képzeli azt a szar-szemét unió?”

Mai kedvenc kommentem. És mivel a kérdés igencsak jogos, a kívánság is érthető, lássuk az adatokat.

Forrás: ec.europa.eu
Forrás: ec.europa.eu

A fenti ábra a 2014 évre vonatkozó uniós forrásokat mutatja, országok szerint bontva. Azért illesztettem be, hogy lássuk az arányokat. Felhívnám a figyelmet arra, hogy hazánk megközelítőleg annyi pénzt vett ki az uniós kalapból, mint például Nagy-Britannia és jóval többet, mint például Románia, holott a lakosság lélekszáma távolról sem azonos. Tehát egy főre vetítve hazánk jóval több forráshoz jutott, mint az említett országok.

Forrás: ec.europa.eu
Forrás: ec.europa.eu

Bár a táblázatból jól látható, de nem árt némi ismétlés, ami köztudomásúlag a tudás anyja. Vagy ilyesmi. Tehát:  a 2004-2013 közötti időszakban Magyarország összesen 30 978,40 millió euró fejlesztési forráshoz jutott. Ugyanebben az időszakban 8 619,80 millió eurót fizettünk be az Unió költségvetésébe. A kettő különbözete: 22 358,60 millió euró, ami 6 680,58 milliárd forint.

Bizonyára többen emlékeznek még arra, amikor Orbán Viktor magyarázta az Unió működését. Akkor hangzott el az az ominózus mondat, hogy az a pénz nekünk jár. Mert – mondta a miniszterelnök – úgy kell elképzelni az Uniót, mint egy bankot. Ez a mi nagy, közös bankunk. Betesszük a pénzünket, aztán kivesszük.

No. Ha valaki tud olyan bankot, ahová én beteszek nyolcezerhatszáz millió eurót és ugyanakkor ki tudok venni huszonkétezerháromszáz millió eurót úgy, hogy az nem hitel, nem kamatra adják és nem kell visszaadnom, az feltétlenül árulja el nekem is a bank nevét. Köszönöm.

Az a valóság, hogy nekünk nem ez a pénz jár, hanem a pofánk. Többnyire. Ezt a több, mint hatezerhatszáz milliárd forintot (ez az összeg csak 2013-ig volt ennyi, 2014-ben elértük a 8700 milliárdot, tehát már 10 000 millárdról beszélünk) azért kapta az ország, hogy fejlesszük belőle a gazdaságot, infrastruktúrát, oktatást, egészségügyet. Hogy fel tudjunk zárkózni a fejlettebb országok szintjére és egyszer mi is nettó befizetők legyünk, de főként meg tudjunk élni a saját hazánkban.

Hát ez valahogy nem jött össze eddig és mivel ez a költségvetési ciklus lezárul 2020-ban és várhatóan azt követően jóval kevesebb forráshoz jutunk, már nem is fog összejönni. Ugyanis az eddig Magyarországra érkezett uniós források különösebb látszat nélkül folytak szét, mint a búvópatak. Az országban épült szökőkutak és viakolorral burkolt terek ennyi pénzt nem emészthettek fel. Itt már működő gazdaságnak kellene lennie, de nincs. Viszont az van, hogy az elmúlt években a magyarországi fejlesztések 97 százalékát csak uniós forrással vagyunk képesek finanszírozni.

Nem is nagyon lehet csodálkozni a nyomtalanul eltünt pénzeken, mert például a mai napig kétszer annyiba kerül Magyarországon 1 km. autópálya megépítése, mint Németországban. Mindezt úgy, hogy a németeknél drágább az alapanyag, a munkaerő és szigorúbbak a szabályok. És ez nem újkeletű probléma, már az Unióhoz való csatlakozásunk után három perccel így volt.

Egyszóval lehet itt cukiskodni és handabandázni a mi bankunkkal, amiből hétszeres pénzt veszünk ki, mint amit beraktunk. Lehet tiszteletet követelni az országnak, verni a mellünket össznemzetileg, de bizony az van, hogy a Nagy Nemzeti Korrupció felzabálta a jövőnket. A tessék-lássék beruházások és a stadionok mellett valódi gazdaságfejlesztés nem történt. A Magyarországon működő ipar sem magyar, mi csak bérmunkások vagyunk.

A majdnem nyomtalanul elköltött/eltüntetett ezermilliárdokhoz még bátran számoljuk hozzá a magánnyugdíj megtakarításokat és azokat a hiteleket, amelyeket folyamatosan vesz fel az ország, például államkötvény-kibocsátás formájában.

Az van, hogy minket bizony kiraboltak. Röhögve, cinikusan. De semmi baj, van még mit veszítenünk. Addig is, ameddig az utolsó fillérünkből is ki nem forgatnak, mi csak bátran harcoljunk a gaz Unió ellen és üvöltve követeljünk tiszteletet. Tolvajoknak és hülyéknek jár is az. A tisztelet.adomány