Szokjuk a gondolatot: maláj szövőnők, tibeti dugógömbölygetők és perui répaegyenesítők fogják betanítani az itteni munkásokat

Kép: dMz Kép: dMz

A nap híre több lapban is, hogy Szügy községbe mexikói vendégmunkásokat hozott egy gyár és hűha, meg azta. Miközben Orbán Viktor hetvennyolcadszor is újragombolja Európát – és én nem tudom megmondani, hogy azért hajtogatja ezt a hülyeséget, mert annyira szellemesnek véli és tetszik neki, vagy egyéb oka van, netán Mészáros Lőrinc gombkötő-üzemet fog létesíteni mostanság – Szügyben felütötte a fejét a krónikus varrónőhiány.

Ebből egyesek azt szűrik le, hogy a környéken élő emberek átok lusták és a segélyre ácsingóznak (igen, én tudom, hogy nincs segély, de a kommentelők egy része nem tudja), vagy azt, hogy a gaz multi inkább Mexikóból hozza az olcsó munkaerőt, csak hogy ne kelljen megfizetni az egyébként minden pénzt megérő magyar melóst.

Amúgy pedig az van, hogy valóban magas a munkanélküliség a környéken (is), de például egy speciális – az autóiparban használt ponyvákat gyártó – varroda igen nehezen tud az utcáról munkaerőt toborozni. Mégpedig azért, mert hiába daliás ember az egykori üveggyári munkás, kabrióponyvát nem biztos, hogy tud varrni. Viszont megtanulhatja a nagy tapasztalattal rendelkező mexikói szakmunkásoktól, akik egyébként ebből a célból állomásoznak hazánkban három hónapig.

Már jó ideje az a helyzet, hogy egyszerre van munkanélküliség és munkaerőhiány. Ez utóbbi drasztikusan nőtt az elmúlt időszakban és szerintem ez várható a későbbiekben is. Konkrétan az, hogy nem lesz elég szakember. Nem csak agysebész, de szakács, ápolónő, varrónő sem. A magyar munkaerőpiacra egyébként is jellemző volt és jelenleg is jellemző, hogy 40 éves kor fölött szóba sem állnak az emberrel. A legtöbb munkáltató azt szeretné, ha fiatal, de nagy tapasztalattal rendelkező, lehetőleg öt nyelven beszélő, három diplomával kipárnázott munkaerőt kapna (ez akkor is igaz, ha sem a nyelvtudásra, sem a diplomára soha a büdös életben nem lesz szükség), egy kicsivel a minimálbér alatt.

Ezt azért előbb-utóbb megunják a munkavállalók és akár 40 évesen is útrakelnek, mert negyven körül nincs vége az életnek, ezzel szemben akkor kezdődik igazán. Más országokban pedig nem merül fel ilyen élesen a kérdés, hogy a 42-54-62 éves munkavállaló miért nem döglik már meg hirtelen. Aki pedig a negyvenen inneni korosztályba tartozik és tartósan nem képes megélni a fizetéséből, viszont korából adódóan már szeretne majd családot és esetleg nem a családi éhezést tűzi ki célul, az megintcsak vette már a vándorbotját és vitte a pék, cukrász, kőműves, fodrász, autószerelő, szakács, pincér, akármilyen szaktudását oda, ahol igény is van erre és meg is fizetik.

Mi pedig lassan eljutunk oda, hogy igazából az alacsonyan képzett, vagy szakmával nem is rendelkező emberek maradnak. Azok sem hobbiból, hanem mert szaktudás, nyelvtudás és pénz híján nem volt lehetőségük változtatni az életükön. Most van az a helyzet, hogy lassan ideje lenne kezdeni velük valamit. Például szakképzéseket indítani, de annak akkor lenne értelme, ha célzottan történne. Mert hiába tanul meg egy fél falu virágot kötni, vagy csipkét horgolni, ha például ponyvát kellene varrni.

Az rendben van, hogy egy ide települt gyár, vagy üzem megoldja a maga problémáit azzal, hogy gyakorlott munkaerőt hoz és az itt lévők megtanulják a munkát, gyakorlatot szereznek. De arra roppantul kíváncsi vagyok, hogy a több éves szakképzést igénylő szakmunkásokat hogyan fogjuk majd pótolni. Mert én nem szívesen feküdnék egy olyan orvos szikéje alá, aki egy koreai természetgyógyásztól tanult operálni, interneten keresztül. Ahogy annak sem örülnék, ha a hajamat egy olyan fodrász nyírná, aki a sarki indiai füstölőárustól leste el a szakma csínját-bínját. Két hét alatt.

Az oktatási rendszerünk ezzel szemben éppen szétverés alatt áll, a kormány komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a szakképzést, pláne a továbbtanulást elérhetetlenné tegye. Sikerrel egyébként.

Tehát mivel a szakképzett esetleg még gyakorlattal is rendelkező munkaerő elhúz innen, hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy maláj szövőnők, tibeti dugógömbölygetők és perui répaegyenesítők fognak csoportos túrák keretében Magyarországra látogatni és betanítani az itteni melósokat a szövésre, dugógömbölygetésre, répaegyenesítésre.

Miután egyáltalán nem érezte fontosnak a társadalom többsége, hogy odaálljon a pedagógusok, pontosabban a diákok mellé, ez lesz mostmár.

De nyugi, mert ennél lesz rosszabb is. Ahogy szeretjük.adomány