Október 15,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Nem kéne megvárni a HUNXIT-ot és Oroszország halálos ölelését

Addig is, amíg megtudom a mai nap legnagyobb kérdésére a választ – ki lesz az MSZP elnöke? – beszéljünk még egy kicsit a jelen legaktuálisabban égető és legégetőbben aktuális témájáról: Brexit után a világ.

A Die Welt megszerzett egy – a német szövetségi pénzügyminisztériumban készült – dokumentumot, amely arról szól, hogy mi van, ha a Brexit után más EU-tagállamok is kacérkodni kezdenek az Unió elhagyásával. Eszerint öt olyan ország van, ahol ennek reális veszélye van:

Franciaország, Hollandia, Finnország, Ausztria és Magyarország. 

Ehhez vegyük még hozzá, hogy a német lap a csütörtöki brit népszavazás előtt tett közzé egy írást, amely ugyanezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Vagyis azokkal a tagállamokkal, ahol jelentős az euroszkepticizmus és ahol van rá esély, hogy a britek példáját kövessék.

Az euroszkepticizmus-faktor nem egy pontosan kiszámítható mérőszám, a német lap egy 1-től 10-ig terjedő skálát használ iránymutatásként, amelyre az egyes tagországokat a helyi tudósítók helyezték el saját percepciók alapján (10 – nagyon szkeptikus, 1 – egyáltalán)

Eszerint a rangsor szerint így állunk: Csehország – 9, Franciaroszág – 8, Magyarország – 7, Lengyelország – 6, Hollandia – 6, Dánia – 6, Ausztria – 5.

Ha eltekintünk a két elemzés közötti különbségektől, a hasonlóságoktól nem nagyon lehet: az Orbán Viktor miniszterelnökkel azonosított Magyarország az egyik olyan tagállam, amelyre mindenhol úgy tekintenek – nehéz is lenne másként -, mint az Európai Unió egyik leghangosabb bírálójára. Aki azt szeretné, hogy Európa a nemzetállamok Európája és ne egy nemzetközi szuperállam legyen. A cikk szerint a migrációs-válság mentén az EU-val szembehelyezkedő Orbán élvezi a lakosság zömének támogatását is.

Ha figyelembe vesszük, hogy a brit fiatalok 75%-a a kilépés ellen szavazott és gyakorlatilag a vidéki nyugdíjasok és azok a régiók döntöttek a Brexit mellett, akik és amely régiók a legnagyobb haszonélvezői az Egyesült Királyság EU-tagságának; ha ehhez hozzávesszük, hogy Magyarországon zsinórban kétszer nyert választást egy olyan párt, amely már a migránsok érkezése előtt is az európai értékek, a liberális eszmék és a demokrácia tagadására építette fel magát; amely a legnagyobb politikai tőkét éppen a Brüsszellel vívott szabadságharcából kutyulta össze; amelynek lassan csak az idős-iskolázatlan-vidéki polgárok számára van mondanivalója, de amely holnap is felhatalmazást kapna egy újabb kormányzásra, akkor talán nem valóságtól elrugaszkodott feltevés egy esetleges HUNXIT-ról beszélni. Még akkor is, ha tudjuk, ez nem mostanában fog bekövetkezni.

Egy olyan országban, ahol a szavazók egyharmadának felhatalmazásával az állampárt kétharmados parlamenti többséget szerezhet, ahol mindent elkövetnek azért, hogy a külföldön dolgozó, fiatal és részben iskolázott magyaroknak ne legyen beleszólásuk a politikai élet alakulásába, elég ha talicskázzák hazafele a pénzt (ha jól tévedek, évi több mint 900 milliárd forintot), ott nem haszontalan erről a kérdésről pár szót ejteni.

Bármennyire hihetetlennek tűnik, hogy egy több évtizedes szovjet elnyomást túlélt ország vissza akarná fordítani az idő kerekét, a jelenlegi államvezetéstől egyáltalán nem áll távol ez a gondolat. Tudathasító realitás, de ez van: egy csóró, európai pénzekből tengődő, Putinyt és az Azerbajdzsán-típusú keleti demokráciákat istenítő, a hozzá hasonló demagóg-populistákkal egy sarokban sunnyogó kelet-európai nyomorult kisállam az Unió legnagyobb bírálója.

Ha Nagy-Britanniában – ahol a szavazók jelentős része azt sem tudta, miről szavaz, akiknek jó része most megrökönyödve szemléli az eredményt – ilyen jól működött a tudatlanságra építő populista agymosás, akkor a fentiek tükrében egyáltalán nem szorul magyarázatra, hogy mifelénk ez hogyan működne. Persze egy nettó befizető mentségére szolgálhat, hogy ha azt mondják neki, jobban fog élni, mert már nem kell oda azoknak fizetni, akkor könnyen hoz egy döntést. Az, hogy a pakisztáni, indiai, afrikai bevándorlásra semmilyen hatással nincs a Brexit, már korábban megbeszéltük.

Tehát. Ha nem napi 2,2 milliárd forint bánná a dolgot, Orbán Viktor már régen kivezette volna Magyarországot Európából. Sőt – az elmúlt időszak napi történéseit, a maffia-leszámolásokat figyelembe véve – ha Magyarország nem lett volna az EU tagja a kétharmad megszerzésének pillanatában, most is Európán kívül harcolnánk a démonainkkal egy putyinista diktatúrában. Hat éve napi 2,2 milliárd forint, vagyis az ország felzárkóztatására szánt EU-pénzek jelentős része a maffia érdekcsoportjainak kiszolgálására, egy rendkívül hatékony pénzelszívó rendszer kiépítésére ment el. 2020-ig ez ugyanígy lesz.

Ezért az a kérdés, hogy a semmi értékeset alkotni nem tudó, a nemzeti büszkeségbe, a szuverenitásba két kézzel kapaszkodó, Trianont sirató nagymagyarkodást mikor bassza pofán (ha egyáltalán) a kőkemény valóság. Hogy a térkövekben, Mészáros mangalicáiban és a horthysta várnegyedben fekszik az ország jövője és ez kurvára nincs jól így. Hogy meddig lehet beetetni az emberekkel, hogy nem a saját és a gyerekeik szabadsága, jövője a fontos, hanem ez a zárt, belterjes, leszakadó nemzetiszínű istálló Európa perifériáján. Ahol nélkülözve, szemet lesütve is jó magyarnak lenni. Mert más úgysem maradt, mert mindent elloptak.  Nem kéne megvárni a HUNXIT-ot és Oroszország halálos ölelését.  Sőt. Az őszi gyűlölet-népszavazást sem kellene.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.