Október 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Luxuskurva

Ilyesmiről még soha életemben nem írtam és nem is hiszem, hogy fogok. Igaz, olvasni is módjával szoktam a bulvároldalakat. Nem elvből, hanem mert nem igazán érdekel, hogy egy számomra ismeretlen ember mit csinál és kivel. Most mégis belefutottam egy olyen hírbe, ami kihozta belőlem az állatot. Vagyis az Edgart.

A Blikkben olvastam az imént egy cikket. Lustáknak összefoglalom: egy angol nő csatlakozott egy társkereső oldalhoz. A dolog lényege, hogy gazdag pasik luxusutakra viszik a társkereső hölgyeket. Luxusút, luxus ellátás, az út során költőpénz és drága ajándékok. Natalie – így hívják a cikkben szereplő nőt – luxusutazónak nevezi önmagát.

Hát mit ne mondjak így hirtelen. Én még prostiról nem láttam olyan cikket, ami ilyen vidoran mutatta be a legősibb mesterség jeles képviselőjét, mégpedig fotóval, amit csak akarsz.

Luxuskurva. Így hívják ezt a pozíciót, amiről szó van. Legalábbis szerintem. Ehhez képest elég fura úgy olvasni róla, mintha egy neves séf, a világot körbetekerő bicajos, vagy elszánt hegymászó lenne. Nincs nekem bajom a kurvákkal. Szerintem tiszta ügy. Mindenki tudja, mi a dolga. Aki fizet az is, aki szolgáltat az is. Általában. Akkor is, amikor nem a kocsisoron történik meg az aktus, hanem a családi ágyban. Mert az én olvasatomban kurva az is, aki pénzért van egy emberrel akkor is, ha történetesen a férjéről van szó. Vannak férfikurvák is, ott a feleség a kuncsaft. Ha őket nem zavarja, engem biztosan nem. Ameddig nem kötelező.

De ez a Natalie, ez ügyes kurva. Nem az út szélén árulja magát, nem is luxushotelbe hívja a diszkrét portás. Társkereső. Hát franc tudja, nekem a társ teljesen mást jelent, de az az én bajom.

Natalie randira jár, de a randi nem egy presszóban, vagy étteremben van, hanem egy karibi hajóúton. Vagy egy kubai strandon.

Azon töprengek itt a negyven fokos kánikulában, hogy milyen lelki nyomor kellhet ehhez? Mármint hogy egy gazdag pasas (vagy nem gazdag) nem tud normális párkapcsolatot építeni, inkább elvisz magával egy luxusprostit. Egy vagyonért használ valakit, akit előtte már akárhányan felpróbáltak.

Egy csinos, fiatal nő pedig ezt laza természetességgel kezeli. Az ajándékokért, utazásért szét kell rakni a lábát, de hát kit érdekel? Nem ügy. Tényleg nem?

Nyilván én vagyok a kőkorszaki barom, de szerintem ez súlyos nyomor. Képtelen vagyok bármi empátiát kicsikarni magamból a történet bármelyik szereplőjével kapcsolatban. Így zárul a cikk:

– Sokan „aranyásónak” neveznek, de én jobb szeretem a luxusutazó kifejezést – vallja Natalie. – Szeretek világot látni, szeretem a kényelmet és a luxust, és remélem, egy nap az igaz szerelmet is megtalálom.

Hát az igaz szerelmet szerintem nem itt, pontosabban nem ott kell keresgélni. De mindenesetre érdemes Natalie-nak sietni, mert az évek múlnak és hirtelen azon kapja magát, hogy legfeljebb egy villamosjegyre valót érnek a bájai.adomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.