Pofátlanul, gátlástalanul és teljesen nyíltan, az arcunkba röhögve foglalták el az egész országot

MTI Fotó MTI Fotó

Gondolkodom a diktatúráról és a demokráciáról.

Nem vagyok filozófus, sem politológus, sem napkeleti bölcs. Amit gondolok, azt az én egyszerű, hétköznapi agyammal gondolom, mint szimpla liberális, zsidó, cigány, hazaáruló, idegen ország ügynöke, fizetett provokátor, agitátor, kultivátor, exkavátor.

A mindent jól átlátó, hozzáértő, független zsenik (álcából vízvezetékszerelők, zöldségesek, tanárok, nyugdíjas vasutasok) kommentjeikben harsány kacajjal szokták nyugtázni, ha az orbáni országlást diktatúrának meri nevezni valaki. A fizetésért hurráoptimistákkal most ne foglalkozzunk.

Mert szerintük az mélységesen demokratikus dolog, ha szabadon lehet demonstrálni és még főbe se lövik az embert a helyszínen.

Az is a demokrácia egyik ismérve, hogy nem jön éjjel ama bizonyos – sokszor megénekelt – mitikus fekete autó azokért, akik beszélni,estetleg írni merészelnek az országban uralkodó állapotokról. Talán a hatóság majd átnyálazza az illető bevallásait, kicsit lerohanja valamelyik erőszakszervezet, némileg beviszik kihallgatni, megvádolják ezzel-azzal, véletlenül poloskát talál a szekrény alatt.

Mi több, akár még Orbánt is lehet szidni (úgysem tud róla, a környezete kínosan óvja a kritikától), vagy bármely szabadon választott politikust.

Sajtószabadság van, hiszen nem hurcolják börtönbe az ellenzéki újságírókat. Legfeljebb megmotozzák, lejáratják, rabosítják, kirúgatják, lehallgatják, kihallgatják.

Bárki szabadon nyilváníthat véleményt, tüntethet, demonstrálhat. Fejenként 5 rendőr vigyáz a biztonságukra, meg is örökítik őket a családi album számára.

Az ember kommentelhet bátran, akár még a Facebookon is like-olhat, ha úri kedve úgy hozza. Az a néhány spontán reagáló, aki a porba próbálja alázni, megfenyegeti és hasonló demokratikus módon vitázik, igazán nem számít. Akkor sem, ha az illetők misztikus módon reggeltől estig képesek minden felületet figyelni és ott teremni, ahol bírálják a rendszert. Biztosan lottómilliomosok és hobbiból védik a kicsit sem védtelen kormányt.

Az meg egyenesen a demokrácia csúcsa, hogy minden hülye vezethet blogot, leírhatja a gondolatait, véleménye lehet. Akár még olyan is, ami nem egyezik a kormány által meghirdetett és melegen ajánlott véleménnyel.

Biztosan én gondolom rosszul, de számomra ez még nem demokrácia. Csupán olyan diktatúra, emelyben a hatalomnak bizonyos (minimális) játékszabályokat be kell tartania.

Nem azért, mert a hatalom belátja és tiszteletben tartja az alapvető szabadságjogokat. Fenéket! Azért tart be minimális szabályokat, mert az Unió, habár szinte eszköztelennek tűnik az orbáni rezsimmel szemben, egy komoly fegyverrel mégis rendelkezik.

Jelesül: náluk van a pénzesláda kulcsa. Arra a pénzre pedig szükség van.

Nem azért, hogy fejlődjön az ország. Nem oktatásra, nem egészségügyre, nem fejlesztésekre, nem a gazdaság élénítésére, nem a civil szféra erősítésére.

Mindezek nem fontosak, sőt, kifejezetten károsak a hatalom számára.

A pénz azért kell, mert ha az elapad, nem lesz mivel tömni a renszer kiépítésében aktív szerepet vállaló háttérembereket. Az ő zsebük pedig kulcsfontosságú a hatalom megtartásában. Ha az országot magáncégként használó gazdasági hatalmasságok a politikai hatalom ellen fordulnak, abba bizony bele lehet bukni.

Ezért nem táncolhat ki az ország az Unióból, ezért kell olykor lenyelni a békát. Az Uniós források nélkül percek alatt államcsőd következne be. Bármennyire büszkék vagyunk a túrórudinkra, pálinkánkra, akácunkra, abból nehezen lehet működtetni egy országot. Még a mostani, minimum szinten sem menne a dolog. Nem hinném, hogy a nyugdíjrendszer összeomlása, a robbanó infláció, a bérek kifizetésének megszűnése, az egészségügy azonnali csődje, a bankok leállása, a szociális katasztrófa, az elkerülhetetlen éhezés aggasztaná a hatalom jelenlegi birtokosait.

Inkább a beruházások lefagyása, a támogatások megszűnése és ebből egyenesen következően, a most bőven csörgedező, baráti zsebekbe áramló milliárdok elveszítése megengedhetetlen.

Úgy gondolom tehát, diktatúra van. Álságos, sunyi diktatúra. Közmegegyezésen alapuló, a társadalom egy részének aktív közreműködésével kiépített diktatúra. Néhány ember anyagi érdekeit szolgáló, néhány csoport politikai mindenhatóságát fenntartó, a társadalom fásultságára, érdektelenségére, közönyös önzésére, félelmére, olykor ostobaságára épített diktatúra.

Nem hiszem el, hogy létezhet illiberális demokrácia. Üres demokrácia. Olyan, mint a száraz víz, a hideg tűz. Értelmetlen és számomra értelmezhetetlen.

Orbán Viktor és barátai, rokonai, ismerősei, üzlettársai személyes anyagi és politikai érdekből prostituálták az országot.

Elfoglalták a Parlamentet, maguknak sajátították ki és alakítják a jogrendszert, érdekeik szolgálatába állították a médiát, magánvállalkozásként használják a gazdaságot, ellenőrizhetetlenné  tették az ország működését.

Pofátlanul, gátlástalanul és teljesen nyíltan, az arcunkba röhögve foglalták el az egész országot.

Az egyház készséges közreműködésével építgetik örökre szóló hatalmukat. A jogra hivatkozva, azt személyes érdekeik szerint átírva, kiforgatva nyomták térdre az egykor szabadságra vágyó, egységes európai értékeket valló, a demokrácia iránt valamikor elkötelezett országot. Ordas hazugságokkal etetik, aki hajlandó a kezükből enni. Aki erre nem kapható, azt hazaárulónak, külföldről fizetett álcivilnek, bukott baloldalinak, szánalmasan vergődő egykori kommunista funkcionáriusnak állítják be. Mindegy, hogy ebből mennyi igaz és mennyi nem.

Nem számít semmi. Az sem, hogy minimum elképesztő az újra harsogó hazaárulózás, a haldokló nyugat ócsárlása, a példaként ismét elénk állított orosz nemzet nagyságának fényezése, az értelmiségiek sárba rántása, az oktatás durva központosítása, a közvagyon állami kézbe, onnan pedig baráti zsebbe juttatása.

Szánalmasan ismerős a rendőrség, az ügyészség aktív részvétele a kritikus hangok elfojtásában, a demonstrációkon felbukkanó sokszoros rendőri túlerő, a rendőri kezekben megjelenő kamerák a tömegre (mindegy, mekkora tömeg) irányítva, a sajtó egyre nyíltabb fenyegetése, az ellenzéki gondolkodók degradálása. Ismerős a mindent elsöprő sikerpropaganda, a rágalomhadjáratok, koncepciós perek sora. A renitensek megbüntetése, a jó elvtársak jutalmazása.

Ami nem ismerős, az a ország lakóival szembeni tökéletes érdektelenség. A szociális rendszer teljes felszámolása. A hatalom birtokosainak, azok rokonainak, ismerőseinek leplezetlen, nyílt és gátlástalan mohósága. A jogrend személyre szabása. Messze vagyunk már a „krumplileves legyen krumplileves” puritán gondolatától.

Ma már bányák, szőlők, sportcsarnokok, szántóföldek, ingatlanok, cégbirodalmak, adókedvezmények, milliárdos megbízások, átcsatornázott Uniós források, kivágott erdők és beszántott vetések, trafikok, kaszinók kellenek.

Ma már határtalan arrogancia, gőg és pofátlanság, a jog mögé bújó szemérmetlen és gátlástalan úrhatnámság van.

Az odáig rendben, hogy nálam demokrácia van. A hatalom tesz rám, én meg teszek a hatalomra.

Én szabad vagyok, mert nem függök a politkától.

De ez a demokrácia, ez a szabadság csak a kerítésig tart, mert ami azon túl van, arra rátelepedett az orbáni rezsim. Rátette a szőrös mancsát és hatalmas darabokat tépve, feneketlen étvággyal zabálja.

Ez pedig nem jó így.

Nagyon nem jó.adomány