Szeptember 26,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


A nemzet tyúkszemén taposva fényűznek

Most hogy megtapasztaltuk, egy Eb-győzelem több embert visz utcára, mint egy hónapokig szervezett pedagógustüntetés (itt megjegyezném, hogy örültünk, aminek örülni kellett, akkor, amikor kellett, térjünk vissza a való világba), nézzük meg mi történik azokkal, akiknek az évszakok változásától függetlenül bejött az élet.

Itt van például a nemzet veje (polgári olvasatban Nemzet), aki Tiborcz ugyan, de kivételesen nincsenek panaszai az életre. Ő az a szerencsés Noszty fiú, aki ugyan elég nagy valószínűséggel fát is lopott már életében (értsd, családja falopási ügyben érintett), de egyrészt valószínűleg soha nem fogja semmilyen hatóság ezt rábizonyítani, másrészt az állampárt által irányított Magyar Távirati Iroda is kínosan kerüli, hogy a személye körüli botrányos ügyekről beszámoljon.

Az MTI-től függetlenül és az MTI ellenére, mára pontosan tudjuk, miként turnézta végig az országot a LED-világításával és hogyan borult sötétbe utána minden, hogy úri családja hogyan vásárolja fel az ország szent anyaföldjét, és azt is, hogy amikor az EU csalásellenes hivatalának is felűntek a Tiborczunk érdekeltségébe tartozó Elios Innovatív Zrt. gyanús körülmények között lebonyolított közbeszerzései, hogyan szállt ki a cégből. Remélve, hogy mindenki hülye és nem lesz jelentősége annak, hogy a vizsgált ügyek nagy része arra az időszakra esik, mikor ő is tulajdonos volt.

Tiborcz Pityu azóta is éli világát: az igen szorosan hozzá köthető cégcsoport újabb kastélyra tette rá a mellső végtagját. Egy 1837 és 1839 között épült klasszicista épületről, a Székesfehérvártól alig 20 kilométerre lévő bodajki Hochburg–Lamberg-kastélyról van szó, amelyet a maga idején a Hochburg, a Berényi, a Zichy, a Bethlen, a Miske, a Megyeri Krausz és a Grünfeld- családok is lakták.

Az új céget – amely tehát a bodajki kastélyt megkaparintotta – BDJK-Real Estate Kft. néven jegyezték be, a tulajdonos pedig a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. Mint szó volt már róla, ez papíron ugyan nem Tiborcz István cége, de a bejegyzéskor fizetett illetéket Orbán vejének bankszámlájáról utalták át.

A lényeg az, hogy a katasztrofálisan leromlott állagú műemlék kastélyra 29 millió forintért tett vételi ajánlatot egy ismeretlen vevői kör. Mostmár tudjuk, hogy ők a Tiborczhoz köthető cégcsoport. Ezzel a húzással, nevezzük adásvételnek, már 4 kastély/villa került a miniszterelnöki vő érdekeltségébe. Tekintve, hogy az új adótörvények szerint óriási adókedvezmények járnak műemlékek felújítására és nem kevés EU-s pénzt is lehet kaszálni rajtuk, majd jóval magasabb áron meg is lehet szabadulni tőlük, Tiborcz István valószínűleg belenyúlt megint a tutiba. Nem papíron, hanem amúgy.

A fenti ábra szerint Mikszáth óta a helyzet változatlan Magyarországon. Ugyanazok a kiskirályok uralkodnak, minden a gondtalan dorbézolást, a megkaparintható vagyonok behálózásán keresztül az élősködő életvitel fenntartását célozza. Pörög a családi maffia biznisze, mint a motolla. A félművelt, arrogáns, ellenben jól kistafírozott királylány oldalán a szőke úrfinak nem lehet panasza semmire.

Mivel apóskartárs plebejus-imidzsébe ez nem illik harmonikusan, neki kell tökig gumicsizmában beleszállni az államilag támogatott kastélybizniszbe. A megfáradt, személyiségzavaros hobbifocista stadionokat gyűjt, a veje kastélyokat-villákat, a nyomorultak meg bélyeget, beváltható üvegeket és Tesco-matricát. Ez az élet rendje. Feudalizmus 2.0. Dubajozás, kastélyozás újratöltve.

A közvilágításnak jóindulattal sem nevezhető ledezés után már nem kihívás kastélyokat harácsolni személyre szabott adókedvezményekkel és előre lezsírozott uniós pályázatokkal megtámogatva. Újabb és újabb degenerált nevű cégeket alapítva. Az adókedvezménnyel semmi gond nem lehetne, ha nem tudnánk, hogy maguknak írták a törvényt, a turizmus Orbán-Tiborczokra szabott fejlesztési koncepcióját. Aminek lényege: megkaparintani a lepusztult épített örökséget, túlárazott közbeszerzésen egyedüli indulóként a marha európai adófizető pénzén Mészáros-Garancsi segítő jobbjával felújítani, majd csilliárdszoros áron továbbadni valamely tehetséges szaúdi, jordániai nem gazdasági bevándorló üzletembernek.

És ez itt az egyedüli fontos alapvetés, drága birkáim a migránsozásban, sorosozásban, elmúltnyolcévezésben: a magyar épített örökség, a felújított kastélyok, villák hosszú sora egyáltalán nem biztos, hogy magyar kézben marad. Semmi garancia nincs rá. Ez az üzlet benne azoknak, akik minden egyes ilyen húzással egy szelet kenyeret kicsavarnak a kezetekből. Csak azért mondom, hogy a tényekről beszéljünk: az FBI is körözte-kereste azt a szaúdi vállalkozót, akinek szintén egy Tiborcz István, miniszterelnöki vőhöz köthető kastélyos cég eladta a Postabank-székházat. Más szavakkal: már az sincs magyar tulajdonban, pedig tudom, hogy ez az egyik támadhatatlan érv, ami minden korrupciót, lopást, harácsolást legitimál a nemzeti oldalon.

Ez a NER-nek csúfolt kőkemény hűbéri rendszer, ami kivétel nélkül eltapossa azokat, akik kalandvágyból itt maradnak és nem Angliában konszolidálják a középosztályt. Itt csak a hülyének nézett jobbágyok, valamint a kastélyokkal üzletelő és várba költöző bugris parasztok maradnak. A tehetségtelen, de bármilyen gazemberségre kapható és bevethető Tiborcz Istvánok, akik a koronázatlan királylány oldalán a nemzet tyúkszemén taposva fényűznek. (Szó szerint is elűzték a fényt, igen.)

Nem elég, hogy jobb helyeken ezeket a tisztességtelen, állami segédlettel végrehajtott, benfenntes ügyleteket hosszú és elgondolkodtató börtönbüntetéssel jutalmazzák, ezeknek még az sem fordul meg a fejükben, hogy az összerabolt javakból valamicskét illene visszacsorgatni a nemzetnek.

A magát nemzetinek nevező kormány nemzeti iránti kötelességtudata nincs, nem volt és soha nem lesz. Mert ha lenne neki, akkor nem fordulhatna elő, hogy az ország épített örökségén üzletel a miniszterelnök veje és baráti köre, és az végképp nem, hogy patinás épületek, kastélyok, villák kerülnek – megvédésre hivatkozva – gazdasági bevándorlók kezére. Hacsak az illetékes önkormányzat nem vásárolja vissza milliárdokért azt, ami Tiborczék harácsoló gépezete 29 millióért kaparintott meg. Nekik tökmindegy. Ők jól járnak így is, meg úgy is. Ők igen.adomány

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.