Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Köszönöm a Fidesznek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ezt se gondoltam, hogy valaha is meg fogok valamit köszönni, de most mégis így történt. Éppen most nyomtak ki magukból egy szokásos közleményt, hogy a baloldal be akarja telepíteni a migránsokat és még – nem új, de régen használt elem – el akarja venni a magyar emberek munkáját! Azannyukat! A közösségi oldalukon természetesen azonnal aktiválódtak az alvó egysejtűek és hosszasan, tömött sorokban követelik az összes baloldali párt betiltását, likvidálását. Nem csak elméleti értelemben. Már majdnem legyintettem, mert hát ezek tegnap is hülyék voltak és holnap is azok lesznek, amikor felfedeztem, hogy a kormánypárt az Együtt közleményére reagált.

Először végigtúrtam az MTI híreit, megnéztem az Együtt közösségi oldalát, végül a weboldalukon leltem egy tegnapi közleményt. Gondolom, erre reagált most a Fidesz. Tegnap nem értek rá, mert meccset néztek, vagy besöröztek, vagy nem tudom. Mindenesetre garantáltan észre sem veszem a közleményt, ha nem szólnak ezek a szerencsétlenek. fidesz

Ez az. Már 100 körüli kommenttel büszkélkedhet a gyűlöletkeltés kormánya, innen is gratulálok nekik. Hogy hazudnak, mint ahogy szoktak, természetes dolog.

Hazugok, primitívek és a legaljasabb ösztönökre építenek. Egyébként itt az Együtt teljes közleménye, javaslom elolvasni mindenkinek, akit érdekel.

Érdemes összevetni a két szöveget, már csak azért is, hogy lássuk, a kormány propagandistáinak szellemi állapota rohamosan romlik, vagy már csak a legalja félanalfabétákat képes megfizetni.

„ A baloldal nyíltan kampányol a bevándorlók betelepítése mellett és még a betöltetlen álláshelyeket is a migránsoknak adná a munkát kereső magyar emberek helyett”. (Fidesz)

„ Az Együtt üdvözli az Európai Bizottság javaslatát az uniós kékkártya reformjára. A kékkártya az Amerikai Egyesült Államok zöldkártya rendszeréhez hasonlóan a közösségen kívüli, magasan képzett munkavállalók bevándorlását támogatja (…) Az Együtt álláspontja szerint nincs olyan uniós kékkártya rendszer, amely meg tudná oldani hazánk munkaerőpiaci válságát. A probléma nagy részét belső reformokkal, jobb oktatással és aktív munkaerőpiaci intézkedésekkel kell megoldani, de – szemben a Fidesz populizmusával – az Együttnek meggyőződése, hogy hazánk néhány ezer munkavállaló erejéig gazdagodhat a képzett, unión kívüli munkaerő befogadásával”. (Együtt)

Kérdés a Fideszhez, a kormányhoz, vagy akármelyik nagyon okos hívükhöz, aki vért kíván éppen: hogyan lehetnek betöltetlen munkahelyek Magyarországon? Nincs megfelelően képzett munkaerő? Ha nincs, kinek a hibájából nincs? Segítek: hat éve a jelenlegi kormány dönt mindenben. Egyedül.

Feltételezem, hogy aki a kormánypárt számára ezt a végtelenül primitív, uszító dumát írta, az nem olvasta el, miről szól az Együtt közleménye. Vagy nem tud olvasni, vagy nem is érdekli, vagy – sajnos valószínűleg ez a nyertes válasz – a Fidesz a könnyen befolyásolható, tanulatlan, rossz berögzülésekkel rendelkező, valami oknál fogva végtelenül frusztrált, könnyen fanatizálható embereket vette célba a propagandájával. Már nem is akar a kormány értelmes párbeszédet folytatni a társadalom normálisabb felével és már úgy sem tesz, mintha lenne ilyen terve.

Két év múlva olyan szavazókat akar látni az urnáknál, akik tűzön-vízen keresztül mennek és rájuk szavaznak. Ha kell, akár a tulajdon családjukon is átgázolva, akár honfitársaik torkát is átvágva, de mindent megtesznek a Fideszért, mert ez a párt tudja megadni nekik azt, amire annyira vágynak. Hogy ne kelljen szégyenkezniük az alantas ösztöneik és az ostobaságuk miatt, hanem büszkén masírozhassanak végre, hiszen többé nem szégyen az, amit éreznek, hanem természetes dolog.komment

Szerető családanyák és családapák. Nyilván szigorúan templomjárók, nemzetiek, népiek, meg ami csak kell.

Ha az itt fröcsögők elolvasták volna az Együtt közleményét, akkor tudnák, hogy kimondottan magasan kvalifikált szakemberekről van szó, szigorúan ellenőrzött, teljesen limitált számú olyan emberről, aki valami olyasmit tud, ami hasznos Európa számára.

De a kormány egyre szelektáltabb hívei nem olvasnak, nem is biztos, hogy értenék a szöveget. Ők a pársoros, primitív, kimondottan rájuk szabott kormányzati gyűlöletkeltést értik. De azt nagyon.

A kormány ezekből a szerencsétlenekből építgeti a tulajdon jövőjét. Ez szánalmas.

Hogy a mi jövőnket is ezekből szeretné építgetni, az pedig ijesztő.adomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.