December 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Egy olyan dicsőség fényében sütkérezik, amihez semmi köze

Szép volt, Viktor, a balnácik, az ellendrukkerek most a falat kaparják otthon, ez legalább olyan nagyszerű érzés, mint az, hogy győztünk

– ez egy rendkívül népszerű rajongói komment a magyar miniszterelnök Facebook-oldaláról, ahova a magyar válogatott tegnapi sikerét követő mámoros hangulatban – Győzelem! felirattal – kiposztolt egy Felvidék feliratú zászlót tartó férfival készült fotót. Megindító, hogy szerte a világban bárhol megjelenik, ott mindig van kéznél egy határon túli magyar, akivel lencsevégre lehet kerülni.

Tegnap este óta rengeteg íráson és hozzászóláson végigrágtam magam, amíg mostanra talán össze tudom foglalni a bennem kavargó érzéseket. Ha eddig nem, ezután már biztosan nem fogom megérteni, egészen pontosan mi közük lehet és milyen megfontolások alapján lehet közük a bal-, avagy jobboldali politikai nézeteknek egy focigyőzelemhez. Ráadásul egy több évtizede várva-várt, nem remélt sikerhez.

Értetlenkedésem persze naív, de legfőképpen hamis. Attól tartok, pontosan értem, mi folyik itt és hogy körülbelül mióta folyik itt az, ami. Csak egyszerűen megemészteni nem tudom. Értem, csak megemészteni nem tudom azt a zsigeri, azonnali reakciót, amely a tegnapihoz hasonló össznemzeti ünneplés kapcsán feltör sokakból: bezzeg azok most kaparják a falat, kétszeres gyönyör. A teljes igazság az, hogy ezekkel, meg ezekkel, vagy éppen ezekkel az álláspontokkal sem tudok, és nem is akarok azonosulni. Tudniillik azokkal a – véleményem szerint – legalább olyan káros álláspontokkal, amelyek egy sporteseményt kényszeresen össze akartak/akarnak mosni a politikával és kiemelten Orbán Viktorral. A másik oldalról.

Az, hogy egy szép mérkőzést és egy maximálisan megérdemelt győzelmet láttunk, az, hogy tegnap este Budapest utcáin – nemre, korra, vallási és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül – emberek együtt ünnepeltek, énekeltek és egymás nyakába borultak, annak semmi köze ahhoz, hogy kicsoda Orbán Viktor. Az, hogy egyébként mit gondolunk, tudunk róla, hogy már régen a börtönben lenne a helye, az most nem ide tartozik.

Attól, hogy a rajongói úgy ünneplik, mintha ő rúgta volna a golókat és attól, hogy – miként korábban a kokárdát, vagy a nemzet fogalmát kisajátította – erre a győzelemre is ugyanúgy rárepült és próbálja lenyúlni, hogy elkeseredetten kapaszkodik abba a hamis tévhitbe, hogy ha győz a válogatott, az csakis az ő győzelme lehet, ez nem válik automatikusan igazzá. Az, hogy Orbán Viktor elhitette ennek a nemzetnek a gondolkodásra nem ritkán lusta felével azt a (szerinte) bizonyításra nem szoruló tételt, miszerint a baloldaliság, vagy a liberalizmus egy métely, egy elhajlás, egy perverzió, egy gennyes fekély, amit irtani kell, és hogy ez mennyire sikeres művelet volt, az pontosan lemérhető a közösségi oldalán. Egy olyan sportesemény kapcsán hatványozottan, aminek ideális esetben köze nem lehetne a politikához.

Az, hogy a baloldaliság és a liberalizmus a magukat nemzeti érzelműnek nevező, tekintélyelvű, az egyedüli vezér szavait habzsoló, önállóan gondolkodni képtelen magyarok kedvelt szitokszava lett, az nem tegnap óta borzasztó. Bár meglepődésre aligha adhat okot. Szinte szükségszerű, hogy – a csoportösztönt maximálisan meglovagolva – Orbán  egy olyan dicsőség fényében sütkérezik, amihez neki semmi köze. Szerintem ez itt a lényeg. Ettől és attól, hogy fanatikus imádóinak egyből a balnácik ugranak be, akik az orbáni definíció szerint nem magyarok, ellenségek, idegenszívűek és hazaárulók, ez sem válik automatikusan igazzá.

A tegnap esti győzelem kizárólag arról szól, hogy a kettészakadt-kettészakított ország életében történt valami egészen hihetetlen, ami okot adott arra, hogy ismeretlenek, különböző nézeteket vallók, nemzeti és baloldali magyarok együtt örülni tudjanak. Hogy több évtizedes frusztráció után egy tehetséges német edző kihozott a csapatból valamit. Egy sportteljesítmény, amely egymás mellé állított jobbost és balost, szegényt és gazdagot, amellyel mindenki egyformán azonosulni tudott.

Ahogy Rákosi Szabad Népe az 50-es évek megszokott és a hatalomtól elvárt stílusában a 6:3-as, valóban hatalmas sportsikerből megpróbálta a lehető legnagyobb politikai előnyt kisajtolni, úgy egyáltalán nem meglepő, hogy ugyanezt teszi több mint 60 év elteltével Orbán. Ennek ellenére a tegnap este megélt kollektív eufóriától sem ő, sem a szurkolói nem foszthatnak meg másokat. Még azokat sem, akik a szekértáboron kívül helyezkednek el.

Azok pedig, akik úgy érzik, nem tudnak szívből örülni ennek a győzelemnek, akik úgy vélik a fideszes elit hamis önigazolását szolgálja a magyar csapat sikere, gondolják végig, mekkora baromság ez. Orbán Viktornak soha semmihez nem kellett önigazolás, Orbán Viktor minden cselekedetét az önkényes, egyszemélyes akarat érvényesítésének küldetéstudatos mániája irányította. Ezzel a győzelemmel, esetleges további győzelmekkel, vagy azok nélkül mindaddig önigazolást nyer bármiből, amíg tetteinek nincsen következménye.

Ezért aztán kár, de majdhogynem bűn most fanyalogni, és kórházakat vagy stadionokat emlegetni. Nem emiatt a magyar győzelem miatt fog több stadion és kevesebb kórház épülni. Pontosan ugyanannyi stadion és kórház fog épülni, mint eddig. Annyi, amennyit Orbán jónak lát. És egészen addig fogja jónak látni, amíg ez az ország hagyja, hogy azt tegyen, amit akar.

De még egyszer: Orbán Viktor nem azonos a magyar futballal. A tegnapi győzelemhez kizárólag a játékosoknak, az edzőnek és a stábnak van köze. Ahogy nem Rákosi szelleme és tehetsége vezetett a 6:3-as történelmi győzelemhez, úgy Orbánnak sincs semmi keresnivalója ebben az egyenletben. Semmi nem rajta múlt. Semmi. Ahogy az elmúlt évek hatalmas kudarcaiban sem osztozott, úgy ehhez a győzelemhez is csak annyi köze van, mint minden mezei magyarnak, aki tegnap végigszurkolta azt a kilencvenvalahány percet.

Úgyhogy balnáciként én csak annyit szerettem volna mondani, hogy bármi is lesz a továbbiakban, óriási tisztelet a szövetségi kapitánynak és a csapatnak! Orbán Viktort meg leszarom.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.