Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Amikor a maffia élő adásban számol le fölöslegessé vált udvari oligarchájával

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt azért Simicska Lajos is megirigyelhetné szivarral a szájában a hintaszékében ülve, ahogyan Spéder Zoltán bankárt és médiavállalkozót, az Index tulajdonosát gyakorlatilag élő adásban kinyírja a hatalom. Ha az ellene és érdekeltségei ellen indult pártatlan és elfogulatlan nyomozásról ráadásul a kormányszóvivő számol be a baráti M1 (Migráns1) csatornán főműsoridőben, akkor végképp nem kétséges, hogy konszolidált jogállamban élünk, ahol ez a dolgok normális menete.

Megpróbálom összefoglalni a Spéder-ügy lényegét azért, hogy lássuk, mit is nézünk. Adott ez az agilis oligarcha-gyanús úriember (olyan 24 milliárdra becsült vagyonnal), aki pár hónapja még – és azelőtt folyamatosan – igen forró baráti kapcsolatot ápolt a Fidesszel. Például idén még a miniszterelnök úr évértékelőjén is ott volt. Igen, ez az az esemény, ahol Vajna András rendszerint bóbiskolni szokott.

Az alapvetés az, hogy Spéder az FHB élén az elmúlt években a kormány és személyesen Orbán Viktor teljes támogatásával vezényelte a takarékintegrációt, illetve a posta meg az FHB közeledését és nem kevés pénzt szivattyúzott ki ebből a frigyből.

2014 decemberében Spéder Zoltán még nagy haver volt 

Érdekes módon, ez évekig nem zavarta sem a kormányt, sem a rendőrséget, se senkit. Pedig annak, aki nem hülye, már két éve is nyilvánvaló volt, hogy az integráció, meg a takarékoknak és az FHB-nek állami eszközökkel biztosított versenyelőnye sértette számos kereskedelmi bank érdekeit. Ehhez képest a nagy leszámolásra most érett meg az idő.

Miután Demján Sándor megírta születésnapi levelét Orbán Viktornak május 31-én, amelyben a parazita Spéderre panaszkodott, akinek üzleti köre szerinte 600 ezer ember kisemmizésére készül, fordult a koca. Vagy ha a koca nem is, de a kocka mindenképpen.

Rögtön másnap Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke is megírta az ő levelét – a változatosság kedvéért Varga Mihálynak -, amelyben azt nehezményezte, hogy a kormány jogsértő módon kedvezményezi a takarékszövetkezeti integráció bankjait, konkrétan a Spéder érdekeltségeit.

Néhány nap múlva kivételes eljárásban (egyik napról a másikra) a parlament törvényt fogadott el, amellyel részben megszűntették a Spéder Zoltán által diktált FHB-Posta-takarék különleges jogi helyzetét. Immár a takarékintegrációból kizárhatóvá, és így lecserélhetővé válik a Takarékbank Zrt. Vagyis Zoltánunk üzleti terveinek annyi.

Az állami leszámolás láttán a befektetők léptek egyet – kivételesen nem előre, hanem – hátra, az FHB részvényei pedig brutális zuhanásnak indultak a tőzsdén. Közben a Matolcsy-féle, MNB-féle pénzügyi felügyelet is beszállt az összehangolt akcióba és eljárást indított az FHB ellen. Évekig le se szarták Spéderék enyhén szólva is vitatható manővereit, bezzeg most.

A habonyista-vajnaista TV2 (a háttérből megtámogatva a szintén habonyista 888.hu és Ripost című förmedvényekkel) Kunfalvi Nóra és egy felbérelt olasz paparazzo segédletével elkészítette főműsoridős, a rejtőzködő milliárdos Spédert lejárató kampányriportját.

Bár Lázár János a tegnapi kormányinfón Spéder iránti forró és nehézségeken, gondokon, bajokon átívelő örök barátságáról biztosította a közvéleményt, egyúttal Spédert is, azóta már házkutatást tartottak az FHB-nál, a postánál, de az Index kiadójához is kiszállt a NAV. Hát mi ez, ha nem egészpályás, kivégzésre irányuló letámadás?

Ja, nem. Mert Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta, hogy

egy folyamatban lévő eljárásról tudok, és pontosan ezeknek a szerveknek, az ügyészségnek, illetve a nyomozóhatóságnak a dolga, hogy pártatlanul és elfogulatlanul tudjon eljárni az ügyben, tehát hogy ha gyanú van, akkor azt mérje föl.

Tehát ja jól értem, akkor hirtelen, a kibaszott nagy semmiből gyanú merült fel. És -mit ad isten? – Spéder és az ő valamennyi érdekeltsége egyszerre lett gyanús Demjánnak, a Bankszövetségnek, a pénzügyi felügyeletnek, az ügyészségnek, a rendőrségnek, a NAV-nak, a törvényhozásnak, a TV2-nek, ezért most egy emberként szálltak rá arra a Spéderre, akinek a kormány és külön Orbán Viktor akaratából és jóvoltából évekig felhatalmazása volt fosztogatni a közös kasszát. Teljesen életszerű. Vagy ha nem is, legalább teljesen tipikus. Maffiamódszer.

Simicskához képest minőségi fejlődés, hogy ezúttal a rendőrséget is bevetették. Bár Kovács Desikerült? Zoltán szerint még az elején jár az FHB-bankcsoportnál indult nyomozás, ezért érdemben nem lehet azzal kapcsolatban semmit kijelenteni, a rendőrség szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda január 11-én (!) csalás és más bűncselekmény gyanúja miatt rendelt el nyomozást. És véletlenül most jutottak el a házkutatásig, amelynek során adathordozókat, számítógépeket foglaltak le. Teljesen világos. Meg az is, hogy Tállai Andrást is éppen most szabadították rá éhesen a kegyvesztett oligarcha Spéder Zoltán tulajdonában álló Central European Media & Publishing (CEMP) Zrt.-re. Felkiáltójel: a céghez tartozik többek közt a napi.hu, a portfolio.hu és az InfoRádió is.

Lehet ezt ezerféleképpen magyarázni, elemezni. A kép lehangoló. Akkor is, ha tulajdonképpen örülni is lehetne annak, hogy a NER-maffia recseg és ropog, a repedéseiben pedig saját támaszaikat falják fel/lövik ki a túltolt paranoia áldozatai.

Na nem mintha sajnálni kellene Spédert, de ez a hajmeresztő sztori pontosan mutatja a pártatlan és független hatóságokra támaszkodó üldözési mániás, elmebeteg hatalom működési elvét. Azt, hogy a 2014-ben illegitim módon szerzett hatalmat egy illiberális rendszerben már nem tudják legitim módszerekkel megtartani. Mint ahogy következésképpen elvenni sem lehet törvényesen.

A minden jogállamiságtól független ügyészség, meg a többi csatolt hatóság, amelynek még egyszer sem fordult meg a fejében, hogy a Matolcsy, Pintér, Rogán, Habony, Mészáros, Tiborcz, Vajna, Orbán (végtelen hosszú a sor) félékkel szemben független és pártatlan eljárást indítson, amely ügyészségben soha fel sem merült, hogy legalább mímelje a rábízott munkát, a fölöslegessé vált udvari oligarchát két nap alatt felnégyeli. Miután az állampárt évekig zabáltatta a közpénzből, most hirtelen gyanússá vált a feje.

Szerintem a megfejtésnek semmi köze a takarékintegrációhoz, de Lázár János pozíciójának gyengítéséhez se sok van. Azt sem tartom elképzelhetőnek, hogy Spéder csúnyán nézett volna a fővezérre, vagy véletlenül oldalba vágta volna az asztal mellett. Az, hogy Orbán megelégelte volna egykori kegyeltje zsírosodását, szintén nem tűnik megfelelő magyarázatnak. És persze bármikor jól jön egy kis harci készültség (migránsok hiányában főleg) és annak a hamis képnek a sugallása, hogy rend van itt elvtársak, az igazságos vezér minden körülmények között megleckézteti a hűtlenné vált katonákat. Én úgy gondolom, hogy itt a legnagyobb tét a médiabirodalom.  Az Index megkaparintásával számottevően csökkene a kormánynak kényelmetlen sajtóorgánumoka száma. És ahogy közeledik 2018, egyre fontosabbá válik, hogy az egyetlen, alternatív valóság jusson el a széles néptömegekhez. Ilyen egyszerű.

Egyszerre félelmetes és szomorú. Ha 20 éve fogadni lehetett volna arra, hogy ide jutunk, nem biztos, hogy feltettem volna rá a nyakamat. Mindazonáltal úgy tapasztalom, hogy 20 év alatt az osztrák nyugdíjasok és a rendőrautók hátsó üléseinek száma mostanában eléggé megnőtt. Spédernek még van egy olyan lehetősége is, hogy borítsa a bilit. Vagy kivárhat, mint Simicska. Ebből már senki nem fog jól kijönni de aki a legnagyobbat szívja ebben a maffiaháborúban, az ugyanaz az istenadta nép. Aki most élő adásban nézheti végig azt, amit korábban leginkább filmekben látott. Hát jó étvágyat hozzá! Vagy valami.adomány

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.